Szakrendelések

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az országos munkarend átcsoportosítások miatti szombati munkanapokon a Bicskei Egészségügyi Központ szakrendelései nem fogadnak beteget, és ezen napokra nem vesznek fel előjegyzést sem.

Az alapellátás ugyanakkor biztosított lesz ezeken a napokon is Bicskén, az ügyelet vagy a háziorvosi szolgálatok által, hasonlóképpen, mint minden településen.

Az érintett napok 2018-ban:

  • 2018.március 10. (szomnat)
  • 2018. április 21. (szombat)
  • 2018. október 13. (szomnbat)
  • 2018. november 10. (szombat)
  • 2018. december 1. (szombat)
  • 2018. december 15. (szombat)

 

Bicske városa elkötelezett a mellett, hogy a város, és az ellátandó települések lakosságának egészségügyi ellátását javítsa. Teszi ezt a jól ismert, és sajnálatosan alakuló morbiditási, és mortalitási adatok, valamint a demográfiai mutatók ismeretében.

Ennek biztosítására az önkormányzat egyszemélyes, önkormányzati tulajdonú nonprofit korlátolt felelősségű társaságot, a Bicskei Egészségügyi Központ Kft-t működtet, biztosítva ezzel a működtetés és gazdálkodás minél előnyösebb feltételeit. A társaság megalapítása teremtette meg a lehetőségét annak, hogy a szakellátás feladatát 2004. július 1-vel a város átvegye Fejér megyétől.

Labor bejelentkezés: - Közvetlenül kérhető a beküldő orvostól (háziorvos, szakrendelés) - A labor 06-22-567-570 számán 12.00 és 14.00 óra között - A betegirányítás 06-22-567-520 számán 8.00-16.00 óráig

Betegelégedettségi kérdőív

Szakrendelések
Allergológia
Felnőtt tüdőgyógyász! Csak előjegyzéssel! A rendelés beutaló köteles! Kedd: páratlan héten 16.00-19.00-ig, szerda: páros héten 16.00-19.00-ig
06 22 567 520 és 521
Belgyógyászat
Dr. Petrovicz Edina, Szerda: 16.00-18.00-ig
Csak előjegyzéssel Telefon: 06 22 567-520 és 521, rendelési időben 06 22 567-565
Belgyógyászat-Diabetológia
Dr. Kovalik Rita, Csak előjegyzéssel! Hétfő: 8.00-17.00-ig, Kedd: 8.00-11.00-ig
Telefon: 06 22 567-520, rendelési időben 06 22 567-565
Bőrgyógyászat
NÉV és TAJ szám megadásával megkeresheti a doktornőt - receptírás, fénykép küldése..... stb) Hétfő: 9.00-13.00-ig, péntek: 10.00-14.00-ig
Telefon: 06 22 567-520 és 521, rendelési időben 06 22 567-503
borgyogyaszat@bicskerendelo.hu
Endokrinológia
Csak előjegyzéssel! Beutaló köteles rendelés! Dr. Cseh Gabriella Csilla: páratlan héten szerda 8.00-14.00-ig | Dr. Nagy Erzsébet:páros héten csütörkön 8.00-15.00-ig
06 22 567 -520 és 521
Érsebészet
Dr. Bencze György, páratlan héten szerdán 15.00-19.00-ig
Csak előjegyzéssel! Telefon: 06 22 567-520, rendelési időben 06 22 567-560
Fizikoterápia
Hétfőn: 9.00-12.30-ig, Kedden: 8.00-13.00-ig, Szerdán: 9.00-12.30-ig
Beutaló köteles! Csak előjegyzéssel! 06 22 567 553
Fül-orr-gégészet
Dr. Fain András: Kedd 7.30-13.30-ig, Csütörtök: 7.30-13.30-ig | Dr. Lukits Júlia: páratlan héten szerdán 15.00-19.00-ig | Dr. Nagy Armand: hétfőn 13.00-17.00-ig
Csak előjegyzéssel! Telefon: 06 22 567-520, rendelési időben 06 22 567-569
Gasztroenterológia
Dr. Szopkó László Csaba: Csütörtökön 13.00-18.00-ig
A rendelésre előjegyzést a 06-30-346-8767 telefonszámon veszünk fel, hétfőn és szerdán 8.00 és 11.00 óra között.
Gyermek pszichiátria, pszichológia
Dr. Balogh Ildikó: Csütörtök 13.00-18.00-ig
Csak előjegyzéssel! Telefon: 06 22 567-520, rendelési időben 06 22 567-578
Gyermektüdőgyógyászat
Dr. Bánfi Andrea: Beosztás szerint 8.00-12.00-ig
Csak előjegyzéssel! Beutaló köteles rendelés! Telefon: 06 22 567 -520 és 521
Gyógytorna
H: 8.00-17.00-ig, K: 8.00-12.00-ig, Sz: 13.00-17.00-ig, Cs: 8.00-12.00-ig, P: 8.00-12.00-ig
Csak előjegyzéssel! Beutaló köteles rendelés! Telefon: 06 22 567 -580
Kardiológia
Dr. Petrássy Márta: Csütörök 11.00-18.00-ig | Dr. Haberényi Pál: | Dr. Kerkovits Gábor: Kedd: 10.00-16.30-ig, Szerda:8.00-12.30-ig
Csak előjegyzéssel! Beutaló köteles rendelés! Telefon: 06 22 567 -520 és 521, rendelési időben 06 22 567-565
Labor
Dr. Kellner Viola: Hétfőtől péntekig: 6.30-11.00 óráig
időpont kérése: betegirányítás: 06 22 567 520 és 521 | labor: 06 22 567 570 csak 12-14-ig | leletkiadás: 12-14.15-ig
Nephrológia
Dr. Nagy Lajos: páratlan héten 13.00-16.00-ig
Csak előjegyzéssel! Beutaló köteles rendelés! Telefon: 06 22 567 -520 és 521
Neurológia
Dr. Sátori Mária: páratlan héten szerdán 16.00-20.00-ig | Dr. Szentannai Kinga:Szerdán 8.00-12.00-ig | Dr. Tóth Tímea: Csütörtök 8.30-12.30-ig
Csak előjegyzéssel! Beutaló köteles rendelés! Telefon: 06 22 567 -520 és 521, rendelési időben 06 22 567-544
Nőgyógyászat
Dr. Kocsis Éva: Hétfőn 12.00-18.00-ig | Dr. Ferencz Zoltán: A rendelés átmenetileg szünetel. | Dr. Tamási Ferenc: Csütörtök 15.00-18.00-ig
Csak előjegyzéssel! Telefon: 06 22 567-520, rendelési időben 06 22 567-573
Onkológia
Dr. Kovács László: Szerdán 15.00-20.00
Csak előjegyzéssel! Telefon: 06 22 567-520, rendelési időben 06 22 567-573
Ortopédia
Dr. Kádár Zsolt: Kedden 15.30-18.00-ig | Dr. Kollár Iván Géza: Csütörtökön 16.00-20.00-ig
Csak előjegyzéssel! A rendelés beutaló köteles! Betegirányítás: 06 22 567-520 és 521 Szakrendelés: 06 22 567-544
Pszichiátria
Dr. Ferencz Csaba: Hétfőn 9.00-13.00-ig | Dr. Sujtó Katalin: Szerdán 9.00-15.00-ig | Dr. Stvrteczky Rita: Kedden 9.00-15.00-ig, Pénteken 8.00-12.00-ig | Dr. Ternován Szilvia: Hétfőn 15.00-19.00-ig
Csak előjegyzéssel! A rendelés beutaló köteles! Betegirányítás: 06 22 567-520 és 521 Szakrendelés: 06 22 567-578
Reumatológia
Dr. Kardos Éva: Hétfőn 14.30-16.00-ig | Dr. Surmann Ágnes: Szerdán 14.30-17.00-ig | Dr. Újhelyi Mónika: Hétfőn 8.30-13.00-ig, Kedden 8.30-15.00-ig, Csütörtökön 8.30-13.00-ig, Pénteken 8.30-13.00-ig
Csak előjegyzéssel! A rendelés beutaló köteles! Betegirányítás: 06 22 567-520 és 521 Szakrendelés: 06 22 567-574
Röntgen
H: 8.00-17.00-ig, K:8.00-17.00-ig, Sz: 8.00-17.00-ig, Cs:8.00-17.00-ig, P: 8.00-12.00-ig
06-22-567-559
Sebészet
Dr. Balika Zoltán: Szerdán 7.30-12.30-ig | Dr. Keserű Gábor: Hétfőn 9.30-14.30-ig, Pénteken 9.30-14.30-ig | Dr. Somorjai Attila: Kedden 8.00-13.00-ig, páros héten szerdán 14.00-19.00-ig | Dr. Szopkó László Csaba: Csütörtök 8.00-13.00-ig
Betegirányítás: 06 22 567-520 és 521 Rendelő: 06 22 567-560
Szemészet
Dr. Kerek Tünde: Pénteken 8.00-13.00-ig | Dr. Piros Andrea: páratlan héten kedden15.00-18.00-ig, páros héten csütörtökön 8.00-12.00-ig | Dr. Stettler Márta: Szerdán 14.00-18.00-ig
Csak előjegyzéssel! Betegirányítás: 06 22 567-520 és 521 Rendelő: 06 22 567-566
Traumatológia
Dr. Kollár Iván Géza
Betegirányítás: 06 22 567-520 és 521
Ultrahang
Dr. Dudás Ibolyka: | Dr. Magyar Péter: Szerdán és csütörtökön 8.00-14.00-ig | Dr. Nagy Katalin: | Dr. Simon Gyöngyi: Hétfőn és kedden 8.00-17.00-ig
Csak előjegyzéssel! Beutaló köteles rendelés! Telefon: 06 22 567-559
Urológia
Dr. Bokor Csaba: páratlan héten hétfőn 15.00-19.00-ig | Dr. Csiki Csaba: páratlan héten kedden 15.30-19.00-ig
Csak előjegyzéssel! Telefon: 06 22 567-520, rendelési időben 06 22 567-598