Adventi forgatag Mikulás vonattal

Advent második vasárnapját megelőző szombaton rendezte meg Bicske Város Önkormányzata az immár hagyományos Adventi forgatagot. Az erős szél és a csípős hideg ellenére a melegség és a szeretet járta át a délután folyamán a belváros ezen szegletét: gyermekzsivaj hallatszott, ünnepi díszek és fények világítottak, forralt bor és a sült kolbász illat érződött, miközben a város iskolásai karácsonyi előadásokkal kedveskedtek az egybegyűlteknek, akik az árusítóhelyeken a diákok által készített karácsonyi portékák megvásárlásával az intézményeket is támogatták.

Bálint Istvánné alpolgármester megnyitó beszédében elmondta, hogy immár harmadik alkalommal rendezik meg az Adventi forgatagot a gyönyörűen feldíszített Hősök terén, mely által is igyekszik az önkormányzat hozzájárulni a lakók karácsonyi előkészületeihez, lelki feltöltődéséhez. Köszöntőjében kiemelte, és felhívta a figyelmet a színpad mellett parkoló, feldíszített Mikulás vonatra, amely első alkalommal színesítette az adventi délutánt. A Mikulás által vezetett vonat a vásár egész ideje alatt ingyen szállította a gyermekeket és szüleiket – mindenki nagy örömére.

Varga Imre katolikus plébános ünnepi gondolatait követően meggyújtotta a város adventi koszorúján a második gyertyát is, majd a színpadon a fiatalok műsorszámai következtek. Elsőként a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola kórusának előadásában Pintér Béla: Csoda vár és Wolf-Szekeres-Pély-Roy: Karácsonyi Álom című dalait, illetve a Bicskei éneket hallhatta a közönség, aztán a Szent László Általános Iskola második osztályos diákjai a Betlehemi történet című előadást adták elő. A Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon a Fehér Karácsony és a Barna lány című dallal készült az adventi forgatagra, míg a 188. Shvoy Lajos Cserkészcsapat tagjai Mentovics Évától a Hófehér karácsonyt, Dsida Jenőtől az Itt van a szép karácsonyt, az Idvezlégy kis Jézuska - Bicskei éneket és a Csordapásztorokat adták elő. A színpadi produkciókat a Fejér Megyei Vajda János Gimnázium és Szakközépiskola tanulóinak karácsonyi dalcsokra zárta.

A szabadtéri eseményekkel párhuzamosan a Városháza aulájában kézműves foglalkozásokkal, míg az emeleti teremben melengető kakaóval és friss kaláccsal várták a gyermekeket, akik nagy számban, boldogan éltek mindegyik lehetőséggel. A sikeres, kellemes hangulatú adventi délután lezárásaként Mikola Péter adott gyermekműsort a Városháza aulájában.