Átadták a Bicskei Kultúrkúria épületét
Tessely Zoltán országgyűlési képvisleő
Pálffy Károly polgármester
Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei  Közgyúlés elnöke

Átadták a Bicskei Kultúrkúria épületét, mely újabb helyszínt biztosít Bicskén a különböző művészeti ágak bemutatkozására.

Az Ady utca 11. szám alatt található épület neobarokk stílusával a város egyik legpatinásabb háza, ezért rekonstrukciója során fontos szempont volt, hogy felújítása korhűen történjen meg, ugyanakkor megfeleljen a mai modern elvárásoknak is.

Az 1930-ban épült úgynevezett Stefánia-ház Stefánia belga királyi hercegnőről, Rudolf trónörökös feleségéről kapta a nevét, aki az Osztrák-Magyar Vöröskereszt Egylet elnöke volt.

A december 2-ai átadón Pálffy Károly polgármester elmondta, hogy a teljes szerkezeti felújításon átesett épületet egy földszintes, mintegy 40 m2 alapterületű kiállítótérrel is bővítették, mely összenyitható a másik teremmel, de akár egy harmonika ajtóval ketté is választható, így adva lehetőséget különböző nagyságú rendezvények, kiállítások megtartására.  – Szeretnék köszönetet mondani Magyarország Kormányának, hiszen pályázati forrás nélkül álmunk még mai is csak az lenne. A TOP-1.2.1 Fenntartható turizmusfejlesztés Bicskén pályázaton ugyanis bruttó 69 986 862 Ft-ot nyert önkormányzatunk, melyből építésre 63.215.012 Ft volt fordítható. Ebből az összegből azonban nem tudtuk volna teljes egészében finanszírozni elképzeléseinket, illetve a teljes eszközbeszerzést is saját forrásból valósítottuk meg, így összességében közel 48 millió Ft-ot tett ki az az önerő, melyet sikeres gazdálkodásunknak köszönhetően biztosítani tudtunk még –ismertette a költségeket a városvezető.

Tessely Zoltán országgyűlési képviselő köszöntőjében Bicske kulturális főutcájának nevezte az Ady utcát, és gratulált az önkormányzatnak, hogy megtalálták a helyszínhez és az épülethez legméltóbb funkciót. Reményét fejezte ki, hogy az épület kizárólag a magyar kultúra bemutatkozására nyújt majd teret.

Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke beszédében kiemelte, hogy Bicske sikeresen szerepelt a TOP pályázatokban, hiszen ennek révén 11projekt valósul meg 2 milliárd 60 millió forint összértékben.  – Ide számolom a folyamatban lévő Lajtha Ház 418 millió forintos pályázatát is, melyben a BTC a kedvezményezett – egészítette ki gondolatait az elnök.  Hozzátette: további 430 millió forint forrást szeretnének még elnyerni a TOP keretből Bicske számára, mely kiegészítené azt a 149 millió forintos szegregáció kiváltását célzó települési közösségi beavatkozást a lakórészek integrációjának irányába, amelyet már elnyert a város, s ezáltal közel 600 millió forint tudja majd ezt a célkitűzést érdemben szolgálni.

A Bicskei Kultúrkúria átadását követően elsőként a Színnel-Lélekkel Egyesület „Advent békessége” című kiállításának adott otthont, mely 2019. január 15-éig látogatható.