Bűnmegelőzési tanácsok

Jótanácsok időskorúak számára

A rendőrségi tapasztalatok azt mutatják, hogy a bűncselekmények áldozatává válásának tekintetében különös figyelmet kell fordítani az időskorú állampolgárok védelmére, hiszen a bűnelkövetők gyakran kihasználják kiszolgáltatott helyzetüket, jóindulatukat és jóhiszeműségüket.

Az idős emberekre a legnagyobb veszélyt a vagyon elleni bűncselekmények jelentik, ezek közül is elsősorban a lopás (zseblopás, betöréses lopás, besurranásos lopás, trükkös lopás), csalás, sikkasztás és rablás.

Ajánlások a betörések megelőzésére:

A betörések nagy részét a délelőtti órákban és éjszaka követik el. A védekezés legmegfelelőbb módja a mechanikai (zárak, rácsok) és elektronikus (riasztók) védelem együttes kialakítása. Az idős emberek idejük nagy részét otthon töltik, így őket ez a bűncselekmény leginkább akkor fenyegeti, ha hosszabb időre elutaznak. Erre az időszakra célszerű az említett technikák mellett más módszerekkel is biztosítani a fokozott védelmet.

A postaládákban felgyülemlett reklámújságok, szórólapok jelzésként szolgálnak a betörők számára, ezért tanácsos megkérni egy megbízható szomszédot, ismerőst, hogy naponta ürítse a postaládát.

Szintén ajánlott, ha naponta – főként az esti órákban – egy ismerős elmegy a lakásba, szellőztet, felkapcsolja a villanyokat, ezzel is jelezve, hogy a lakás nem üres. Ha van rá lehetőség, szereltessenek fel időzített kapcsolót, ami az előre beprogramozott időpontokban felkapcsolja a villanyt, bekapcsolja a televíziót, rádiót, azt a látszatot keltve, hogy a lakók otthon tartózkodnak. Ha van üzenetrögzítő, ne mondják rá, hogy elutaznak.

Ajánlások a zseblopások megelőzése érdekében:

A zseblopásokat jellemzően az utcán, tömegközlekedési eszközökön, piacokon követik el. Javasolt, hogy nappalra időzítsék a bevásárlást, és a pénztárcájukat tartsák biztos helyen, soha ne a kosár vagy a táska tetején!

Kerüljék a túlzsúfolt helyeket, a táskájukat szorítsák magukhoz, a pénztárcájukat tegyék biztos helyre!

Bankkártyájukat soha ne tartsák a PIN kóddal együtt!

Ha mégis megtörtént a lopás, és észre is vették, ne szálljanak szembe a támadóval, mert általában többen vannak, és kiszámíthatatlanok a reakcióik! Hívjanak segítséget (járművezetőt, jegykezelőt, járókelőket, utastársakat) és mielőbb értesítsék a rendőrséget!

Ha az iratok mellett a lakáskulcsot is elvitték, sürgősen cseréltessék le a zárat, ha pedig a bankkártyájuk tűnt el, azt mihamarabb tiltassák le!

Elutazáskor fokozottan vigyázzanak, mert a pályaudvarokon és vonatokon jellemzőek a csomaglopások! Bőröndjeiket ne bízzák ismeretlenekre, használják inkább a csomagmegőrzőt! Le- és felszálláskor is ügyeljenek táskáikra, ne bízzák idegen emberekre! Lopás esetén értesítsék a jegykezelőt és a rendőrséget!

Ajánlások a besurranásos lopások megelőzése érdekében:

A besurranásos lopásokat jellemzően éjszaka követik el, de természetesen nappal is előfordulnak, elsősorban családi házaknál és földszinti lakásoknál. Célszerű rácsot felszerelni a földszinti ablakokra, a bejárati ajtót pedig zárva tartani. Az értékeket ne hagyják elől, zárják el, lehetőleg lemez- vagy pénzkazettákba! Ha rajtakapnak egy besurranó tolvajt, a helyzetet mérlegelve gondolják át, hogy szembeszállnak-e vele.

Ajánlások a trükkös lopások megelőzése érdekében:

A trükkös lopások elkövetési módszerére jellemző, hogy az elkövető valamilyen ürüggyel bekérezkedik a lakásba, elvonja a házigazda figyelmét (pl. kér egy pohár vizet), illetve valamilyen módon megpróbálja eltávolítania szobából, majd összeszedi az értékeket, és sietősen távozik a lakásból.

Az álvíz- és gázóra leolvasók a „mérőkészülékek leolvasásának”, a szerelők a „házban tapasztalt rendellenességek” elhárításának ürügyén jutnak be a lakásba, ahonnan a sértett figyelmének elterelésével különféle értékeket tulajdonítanak el.

Az álügynökök különféle kedvezőnek tűnő üzletek felajánlásával bírják rá az idős embereket a lakásba való bejutásra, majd eltulajdonítják az értékeket.

Az álrendőrök módszerére jellemző, hogy a kihozott nyugdíj bemutatását kérik arra hivatkozva, hogy a bankjegyek hamisak, ezért azokat lefoglalják, és megígérik, hogy az ellenértéket később postán kiküldik.

Ne engedjen be senkit a lakásba - még akkor se, ha hivatalos szerv vagy vállalat képviselőjének mondja magát -, akinek személyazonosságáról nem győződött meg hitelt érdemlően! A helyi rendőrkapitányság, vállalat, közmű szolgáltató felhívásával ellenőrizze le, hogy valóban azokkal van-e dolga, akiknek mondják magukat! Amennyiben társasházban lakik és valamilyen közmű probléma van, arról a közös képviselőnek, gondnoknak mindenképpen tudnia kell.

Ha mégis megtörtént a lopás, az elkövető által használt tárgyakat ne dobják ki, ne mossák el, mert ezek nagy segítséget jelentenek a későbbi nyomozásban!

Fokozottan vigyázzanak, ha az utcán, aluljárókban kéregető személyeknek pénzt adnak!

Ajánlások a csalások megelőzése érdekében:

A csalások, sikkasztások elkövetői az emberek jó szándékát, tapasztalatlanságát használják ki. Felkeresik a lakásukon az idős embereket, és jó minőségű termékeket a bolti árnál jóval olcsóbban kínálnak megvételre. Valójában ezek az áruk silány minőségű, hamisított vagy lopott dolgok. Semmiképp sem szabad vásárolni ezektől az „ügynököktől”, hiszen ez törvényellenes, illetve semmilyen számlát, garanciát nem kapnak!

A csalók különböző történeteket előadva próbálnak pénzt kiszedni az idős emberektől. Legtöbbször előnyös befektetést ajánlanak, magas kamatot ígérve kérnek kölcsönt, illetve jótékony célokra gyűjtenek. Az ilyen bűncselekmények elkerülése érdekében csak biztos és ismert pénzintézetekre bízzák a pénzüket! Képviselőiket csak előzetes időpont egyeztetés alapján fogadják.

A csalók gyakran díjbeszedőnek, különböző alapítványok képviselőinek adják ki magukat. Ebben az esetben győződjenek meg arról, hogy az adott személynek joga van-e átvenni a pénzt! Minden esetben kell kapni valamilyen számlát, vagy átvételi elismervényt. Ha ezek után sem bíznak benne, lehetőség van csekket kérni, amelyen rajta vannak a kérdéses intézmény adatai, és így az összeget ráérnek később befizetni.

Ajánlások a rablások megelőzése érdekében:

A rablások nagy részét közterületen, kisebb részben lakásokon követik el. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy minden időszakban megfelelően zárják be a lakás ajtaját, ha elmennek otthonról az ablakait is, és ne nyissanak ajtót idegeneknek! Minden esetben használják a kitekintőt és a biztonsági láncot!

A közterületen elkövetett rablások megelőzése érdekében sötétedés után lehetőleg kerüljék az elhagyatott, néptelen helyeket.

Fokozott figyelmet tanúsítsanak, ha nagyobb összeget vesznek fel bankban vagy valamelyik automatánál, hiszen sok esetben az elkövetők kifigyelik ki vesz fel pénzt, követik, majd megtámadják. Ezért a bankban minél előbb tegyék biztos helyre a pénzt, anélkül, hogy mások figyelmét felkeltenék!

Ékszereit az utcán rejtsék a ruha alá, és csak annyi pénzt hordjanak maguknál, amennyi feltétlenül szükséges!

Minden olyan idős ember, aki az utcán veszélyeztetve érzi magát, mielőbb menjen olyan helyre, ahol több ember tartózkodik, vagy forduljon olyan személyhez, aki egyenruhát visel!

Megtámadása esetén őrizze meg nyugalmát, ne tegyen félreérthető, hirtelen mozdulatokat, és adja át azt, amit a rabló kér. Mindenképpen célszerűbb a szituáció feloldása helyzetelhagyással (meneküléssel), mint ellenállással. Amennyiben ez nem sikerül, segítségkéréssel hívhatja fel magára a figyelmet.

A rendőri tapasztalatok azt mutatják, hogy az idős személyeket gyakran a lakásuk közvetlen környezetében az utcán, lépcsőházban, sőt a lakásaik ajtajában támadják meg, ezért otthon se veszítsék el éberségüket!

Ajánlott, hogy lakáskulcsaikat ne az ajtóban kezdjék el keresni, hanem készítsék elő, majd az ajtót azonnal zárják be maguk után.

Ismeretlen személlyel ne szálljanak be a liftbe, valamint kihalt lépcsőházban ne közlekedjenek gyanúsnak tűnő idegenekkel!

Általános bűnmegelőzési ajánlások:

Célszerű értékarányos lakásbiztosítást kötni, valamint a műszaki cikkek gyártási számát feljegyezni.

Az értékeikről, festményeikről készítsenek fényképet, a nagyobb értékeket tárolják bankban vagy széfben!

Idegeneket ne engedjenek be a lépcsőházba! Ha valaki be akar menni, kérdezzék meg, kihez jött, és kérjék meg, hogy használja a kaputelefont!

Ha hazaérkezéskor az ajtót, ablakot nyitva, betörve találják, ne menjenek be egyedül, mert a betörő még bent tartózkodhat a lakásban, és a megszerzett értékek védelmében támadólag léphet fel!

Javasoljuk, a lakóközösség fogjon össze a fokozott biztonság elérése érdekében, és az egymásra való nagyobb odafigyeléssel javítsák közvetlen környezetük biztonságát.

A lakosságtól időben érkező, bűncselekmény elkövetésére utaló jelzések nagymértékben segítik a rendőröket az elkövetők elfogásában.

Mindennek ellenére ne felejtsék, tökéletes biztonság nem létezik, így fel kell készülni a bűncselekmények esetleges bekövetkeztére.