Egy emberként segített az ország

Így fogalmazott július negyedikén a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon a szervezet helyettes vezetője, miután elismeréseket adott át a múlt heti, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét sújtó vihar okozta károk felszámolásában kiemelkedően teljesítő hivatásos és önkéntes tűzoltóknak.

Dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója a vihar okozta károk felszámolása során végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként ajándéktárgyat adományozott Barbér Lászlónak, a Bicskei Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjának. Erdélyi Krisztián tűzoltó dandártábornok, főigazgató-helyettes a központi szervezet vezetői előtt harminc hivatásos és tizenkét önkéntes tűzoltónak, illetve hat társ- és együttműködő szervezet munkatársának adta át az országos katasztrófavédelmi főigazgató ajándéktárgyát. Ezen kívül a viharkárok felszámolásában végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, főigazgató emléklapot adományozott csaknem száz önkéntes tűzoltó egyesületnek, mentőcsoportnak, a többi között a bicskei, a dégi és a martonvásári önkéntes tűzoltó egyesületnek, valamint a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részére. Az emléklapokat szintén Erdélyi Krisztián adta át Magosi Lajos tűzoltó ezredes, Fejér megyei katasztrófavédelmi igazgatónak.

Az ünnepség végén a főigazgató-helyettes köszönetet mondott mindenkinek, emlékeztetve arra, hogy az egy héttel korábbi vihar miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében annyi káreset volt, amennyi egyébként átlagosan egy megyében egy-másfél év alatt szokott lenni. A tábornok úgy fogalmazott, lehetett tudni, hogy segítség nélkül, egyedül a megye nem tudja az összes káresetet felszámolni. „Az egész ország egy emberként indult segíteni, példaértékű volt az összefogás.” – jelentette ki Erdélyi Krisztián. Hozzátette, azokat is elismerés illeti, akik nincsenek itt a rendezvényen, hiszen ahhoz, hogy három nap alatt az összes esetet sikerült felszámolni, a hivatásos állomány és az önkéntesek összetartásának, együttműködésének volt köszönhető, és annak, hogy a baj órájában gyorsan reagáltak.

Mint ismeretes, a meteorológusok június 26-án változóan napos és felhős időt jósoltak másnapra, a prognózis szerint délután az északkeleti és délnyugati országrészen záporok, zivatarok alakulhattak ki, a szakemberek megerősödő széllel számoltak, és arra hívták fel a figyelmet, hogy a zivatarokat viharos széllökés, jégeső és lokálisan felhőszakadás is kísérheti. A várt vihar meg is érkezett, ezért 27-én déltől az Országos Meteorológiai Szolgálat Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye ötvenegy járására heves zivatar miatt másodfokú, narancs riasztást adott ki. Megbontott tetők, kidöntött fák, leszakított villany- és távközlési vezetékek miatt e négy megyéből csaknem 2700 bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez, kilencvenöt százalékuk Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből. A tűzoltók megfeszített munkával, folyamatosan számolták fel a károkat, három nap alatt értek a végére.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 80 településén összesen 5135 épület tetőszerkezetében tett kárt a vihar, ezek közül 181 volt közintézmény (bölcsőde, óvoda, iskola, művelődési ház, idősek napközi otthona, önkormányzati ingatlan, uszoda stb.) Lakhatatlanná vált 41 lakóépület, 101 embert rokonoknál, 13-at önkormányzati lakásokban és általános iskola tornatermében helyeztek el.

Az országban elzárt település nem volt, azonban több út hosszabb-rövidebb időre járhatatlanná vált a kidőlt fák miatt, így például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a 41-es főút M3-as autópálya és Vásárosnamény közötti szakasza, és nem lehetett lehajtani a sztrádáról a 49-es főútra, emellett alsóbbrendű utakon néhány kilométeres szakaszokon szünetelt a forgalom. Baktalórántháza és Vásárosnamény vasútállomás között majdnem egy teljes napig szünetelt a vasúti közlekedés fakidőlés miatt, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Hidasnémeti és Abaújszántó állomások között a váltót elöntötte a víz.

A kidőlt fák, kitört villanyoszlopok, villámcsapások és felsővezeték-szakadások miatt fennakadások voltak az áramellátásban is: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 93 településén 55 ezer, Hajdú-Bihar megyében pedig 11 településen 4500 fogyasztási helyen nem volt áram valamivel több mint egy napon át.

A vihartépte megyékbe, de főleg a szabolcsi területre gyakorlatilag az ország egész területéről érkeztek segítségül tűzoltók, 254 hivatásos kolléga 57 technikai eszközzel, valamint 191 önkéntes tűzoltó 40 technikai eszközzel támogatta a kárfelszámolást.

2019. június 27-én a déli óráktól a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét sújtó rendkívüli viharos időjárás következtében kilencvenhárom településen ötvenötezer fogyasztási helyen fakidőlések, villanyoszloptörések, villámcsapások és felsővezeték-szakadások miatt szünetelt az áramszolgáltatás. Nyolcvan településen több mint ötezer épület tetőszerkezetében esett kár, negyvenegy lakóépület lakhatatlanná vált, több mint száz embert rokonoknál, önkormányzati lakásokban és általános iskolai tornateremben helyeztek el.  A kétezer-ötszázhatvan káreseménnyel kapcsolatos munkálatok június 30-án fejeződtek be. 

 

Fotók: Szőke Péter - BM OKF