Fájó szívvel búcsúzunk Laci bácsitól

Azt mondják, sosem hal meg az, aki emlékeinkben él. Amikor elveszítünk valakit, akit nagyon szerettünk, megfogadjuk, hogy emlékét örökre szívünkbe zárjuk és sosem felejtjük el.

Olyan embert búcsúztatunk, akit mindenki tisztelt és becsült, ki nemcsak a családjáért, hanem a közösségért is munkálkodó ember volt.

 

Csizmadia Lászlónak a zenei életben, Bicske város érdekében végzett több évtizedes, kiemelkedő munkát köszönhetünk.

 

Zenei tanulmányait 1958-ban Ganz-Mávag Fúvószenekar zeneiskolájában kezdte, majd a Bartók Béla zeneművészeti szakiskolában folytatta. 1971-ben történelem-ének szakon diplomát szerzett, a bicskei általános iskolában és a Vajda János Gimnáziumban tanított ének-zenét és történelmet. Ezalatt vezetett kórust az általános iskolában is, amivel gyakran szerepelt a Magyar Rádióban, így országos hírnévre tett szert.

Elvégezte a felsőfokú karnagyképzőt, majd a fúvós zenekarvezető-képzőt, ezalatt a bicskei Zeneiskola igazgatója lett. 1987-ben szervezte meg a fúvószenekart, amely több ízben érdemelte ki a fesztivál zenekari címet. Előbb koncertzenekari, majd show kategóriában szerzett arany minősítést, amellyel elérte a fesztiválzenekari besorolást. Megnyerték az első alkalommal megrendezett Magyar Történelmi Indulók Országos Versenyét a Budai Várban, melyet további két évben is a bicskei zenekar nyert el, ezzel véglegesen birtokukba került a vándorserleg. Csizmadia László tevékenységének köszönhetően a zenekar széles nemzetközi kapcsolatokat szerzett, ennek keretében felléptek már az olaszországi Nerolában, Hollandiában, Tilburgban, Altshausenben. Bicskei városi ünnepségek, rendezvények rendszeresen szerepelői voltak. Önálló hangversenyeiken mindig teltház volt a Művelődési Központ nagytermében.

2007-ben vonult nyugdíjba a Prelúdium Művészeti Iskola igazgatójaként. Aktív pedagógusként 37 éven át a bicskei gyerekek zenei neveléséért, a város életének színesebbé, színvonalasabbá tételéért munkálkodott.

Szakmai tevékenységét a Fejér Megyei Közgyűlés Németh László díjjal ismerte el. Bicske Város Önkormányzata Bicskéért Emlékérem kitüntetést adományozott a város oktatásában, a fiatalok zenei nevelésében, a lakosság igényes és magas színvonalú szórakoztatásában végzett elévülhetetlen érdemeiért. A Magyar Köztársaság Elnöke munkásságáért a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta számára. Ezt követően Bicske Város Önkormányzata Bicske Város Díszpolgára címet adományozott Csizmadia László részére a zenei életben Bicske város érdekében végzett több évtizedes, kiemelkedő munkája elismeréséül.

 

A Fesztivál Fúvószenekar vezetőjeként és a Josquin Kamarakórus karnagyaként életének utolsó pillanatáig aktívan dolgozott. Kiemelkedő tanári, karnagyi, zenekarvezetői, igazgatói és helyismereti kutató munkájával, országos és nemzetközi szinten hozzájárult Bicske hírnevének elismeréséhez.

 

Csizmadia Lászlót Bicske Város Önkormányzata saját halottjának tekinti.

 

Nem hal meg az, ki milliókra költi

Dús élete kincsét, ámbár napja múl,

Hanem lezárva ami benne földi,

Egy éltető eszmévé finomul,

Mely fennmarad és nőttön nő tiszta fénye,

Amint időben, térben távozik,

Melyhez tekint fel az utód erénye:

óhajt, remél, hisz és imádkozik."

(Arany János)

Csizmadia László 1943-2016