Harmadszor jutott NB III-ba a Bicskei TC!

A Bicskei Torna Club felnőtt labdarúgócsapatára a megyei első osztály megnyerését követően még egy nagy megmérettetés várt. Dragan Vukmir fiainak a szomszédvár, Tatabánya elleni osztályozó mérkőzéseken kellett kiharcolni a felsőbb osztályba, vagyis az NB III-ba jutást. A két találkozón mindössze egyetlen találat esett, azt szerencsére a bicskeiek szerezték, így a klub történetében harmadszor játszhatnak a harmadosztályban.

A sorsolás alapján az osztályozó első felvonására Bicskén került sor. A megújult stadionban mintegy 1200 néző előtt léptek pályára a csapatok. A BTC kezdte jobban a mérkőzést, az első félidőben mezőnyfölénybe kerültek Rigóék és több ígéretes lehetőséget kialakítottak a vendégkapu előtt, ám gólt nem sikerült elérniük. A második félidőben a Tatabánya előtt is adódtak gólt ígérő helyzetek, de szerencsére nem találtak a bicskei kapuba. A legvégén Móri Tamás került ziccerbe, de csak az oldalhálót találta el, így maradt a gólnélküli döntetlen.

A visszavágót június 15-én rendezték Tatabányán, a Grosics Gyuláról elnevezett stadionban, ahol több mint 2000 nézőt vonzott a szomszédvárak újabb összecsapása. A BTC (Zelizi - Solt, Sötét, Molnár, Madarász - Lak, Rigó - Tornyai (Harangozó 90.p.), Varga (Peinlich 71.p.), Nagy – Farkas (Móri 60.p.)) összetételben futott ki a gyepre.

Tatabányai rohamokkal indult a találkozó, majd amikor kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, szinte a semmiből megszerezte a vezetést a BTC. Tornyai éles szögből lőtt a hazai kapura, a kapus a kapufa segítségével védett, ám a labda a középen üresen álló Farkas elé pattant, aki közelről az üres kapuba továbbított. Nem sokkal később újabb találatot ért el Bicske, azonban a játékvezető les miatt nem adta meg. A tatabányaiak nagy erőket mozgósítottak az egyenlítésért, de a bicskei védelem jól állt a lábán.

A második félidőben is tovább támadott a hazai alakulat, a BTC őrizte előnyét és kontratámadásokra rendezkedett be. A bicskei támadók több, biztos feljutást érő helyzetet puskáztak el, miközben a Tatabánya labdarúgói is ordító helyzeteket hagytak ki vagy Zelizi védett óriási bravúrral. Lassan múltak a percek, de sikerült kihúzni kapott gól nélkül, így a Bicskei TC történetének harmadik NB III-as időszakára készülhet.

A mérkőzés után a pályán, majd az öltözőben önfeledt ünneplés kezdődött. Másnap délután a BTC Sporttelepen került sor az aranyérmes csapatok éremátadó ünnepségére, majd a Gudics Band koncertje zárta az aranyfiesztát.