Kondipark került a Bicske Szíve Parkba
Fotó: Ivanics Imre
Fotó: Ivanics Imre
Fotó: Ivanics Imre
Fotó: Ivanics Imre

Újabb állomásához érkezett a Bicske Szíve Park fejlesztése. Szerda délelőtt (2017.december 20.) egy kondipark került átadásra.

Az átadón Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, Pálffy Károly polgármester, valamint Bálint Istvánné alpolgármester jelent meg. A kondiparkot a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Program kapcsán nyert támogatásból építette fel Bicske város önkormányzata. A polgármester elmondta, nagy örömére szolgál, hogy a park, amely a város egyik szívügye, szépen fejlődik és a 2009-ben felépült uszoda, valamint a játszótér után most a harmadik elemét is sikerült megvalósítani.

Tessely Zoltán hozzátette, a park felújítása azért is nagy öröm, mert annak idején a helyén lévő Káposztás kerteket az önkormányzat nagy vihart kavaró eljárás során vásárolta fel. Majd a furcsa konstrukcióban épült uszoda több mint egymilliárdos adósságot rótt a városra, amelyet a 2010-ben alakult kormány váltott ki.

A parkra vonatkozó további terveket a Területi Operatív Program keretében elnyert 220 millió forintos támogatásból valósítják meg.

(Forrás: www.feol.hu)