Megnyílt a 36. Bicskei Napok

Vadász Attila orgonaművész közreműködésével megnyílt május 11-én a 36. Bicskei Napok a Petőfi Művelődési Központban. Pálffy Károly polgármester megnyitó beszédében röviden összefoglalta a folyamatban lévő, és a közeljövőben megvalósuló beruházásokat. Felsorolásában sorra került az új járási hivatal építése, a Bicske és Tarján közötti kerékpárút, a Szent László-patak árvízvédelmének kiépítése, valamint a szennyvíztisztító-telep bővítése. Megújul, és egy csoportszobával bővül pályázati siker útján a Városi Bölcsőde épülete, mintegy 200 millió forintból fejlesztik a Városi Piacot, és egy kiállítótermet is létrehoznak a „Bicskei Kultúrkúriában”.

Tessely Zoltán országgyűlési képviselő köszöntőjében tovább ismertette Bicske és a környék fejlesztési elképzeléseit, melyben többek között az is szerepel, hogy a bezárt befogadó állomás helyén autós sportkempinget alakítanának ki. A sportot érintve rámutatott, hogy szépen haladnak a BTC fejlesztési munkálatai, és egy többfunkciós sportcsarnok létrehozása is a tervek között szerepel, amelyre az állam a 900 millió önerőt már biztosította.

A beszédeket követően Zsohár Melinda újságíró közreműködésével „Fák, virágok, fények” címmel kiállítás nyílt a Csabdin élő Hantosné Lovászi Erika festőművész képeiből.

 A tárlat megtekintését követően az érdeklődök tovább hódolhattak a kultúrának, hiszen a református templomban orgonakoncerttel zárult a 36. Bicskei Napok első felvonása.