Sikeres pályázatok, megújuló épületek
A piac koncepcióterve

Bicske Város Önkormányzata is eredményesen pályázott több Fejér megyei település mellett a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban lévő forrásokra.

Nyertes pályázat útján mintegy 72,7 millió forintból megújul, és egy csoportszobával bővül az 1920 körül épült Bicske Városi Bölcsőde épülete. A jelenleg két csoportszobával rendelkező intézményben így egy harmadik csoportszoba kialakítására is mód nyílik. Mindezeken túl a homlokzati nyílászárókat korszerű, hőszigetelt üvegezésűre cserélik, míg az épület utólagos külső hőszigetelést kap. A tetőt teljesen felújítják, a meglévő fűtési rendszert újjáépítik, a jövőben pedig napkollektor szolgáltatja a használati meleg vizet. Az udvart sem hagyják ugyanakkor érintetlenül: árnyékoló, pancsoló, vízpermetező és kerítés is épül.

A Bicske Városi Piac kialakítására mintegy 230  millió forint támogatást kért az önkormányzat. A projekttervek szerint az új helyi termelői piac az időjárástól védett, kulturált körülményeket biztosít az eladók és a vásárlók számára is, ugyanakkor oldalról nyitott lesz, így a megközelítés, az árufeltöltés a legkevésbé ütközik kötöttségekbe. Ezen kívül az épület és a parkoló közötti területen további elárusító asztalok, ideiglenes sátrak állíthatóak majd fel. A tervezett beruházás megújuló energia felhasználásával is számol: a terület megvilágítását napelemes rendszerrel oldanák meg, a csapadékvizet pedig locsolóvíznek hasznosítanák.

Az önkormányzat 70 millió forintot nyert szintén épület felújításra. Az Ady E. utca 11-ben lévő ingatlan valamennyi felülete, a padló, a falak, az ajtók és ablakok, a bádogozások és a tetőzet is megújul. A „Bicskei Kultúrkúriában” a munkálatok során a meglévő épület kiállítótérrel bővül, amely fölött, az emeleti és tetőtéri helyiségekben foglalkoztatókat és dolgozói szociális helyiségeket alakítanak ki az előzetes tervek alapján.