Tovább javul Bicskén az egészségügyi ellátás minősége
Totó: Ivanics Imre

Harmadik üteméhez érkezett a Bicskei Egészségügyi Központ megújítása. A most elnyert támogatás hátteréről csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót.

Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, Balogh Gyula, az Egészségügyi Központ igazgatója, valamint Pálffy Károly, Bicske polgármestere az Egészségügyi Központ épülete előtt adott tájékoztatást. A polgármester elsőként kiemelte: a most elnyert közel 300 millió forintos támogatásból tovább tudják növelni a város és vonzáskörzetének egészségügyi ellátási színvonalát. A rendelő 1973-ban nyitotta meg kapuit, és 2004-ben vette át az önkormányzat a Szent György Kórháztól. Az épület felújítására és modernizálása 2009-ben 371 millió forint pályázati pénzt költöttek. A csőd szélén álló város 100 millió forintos hitelt is felvett a fejlesztés megvalósításának érdekében. A polgármester és a képviselők akkor lemondtak a tiszteletdíjukról, az egészségközpont vállalta a 30 millió forintos önrészt.

Az intézmény igazgatójától megtudtuk, hogy annak idején tíz orvos és tíz szakma volt jelen az ellátásban Bicskén. Ma több mint nyolcvan orvos rendel az intézményben, beleértve az egynapos sebészeten dolgozó orvosokat is. A mostani támogatásból
– az apróbb tételek mellett – beszerzésre kerül egy új röntgengép, egy mammográf berendezés, lecserélik a teljes ultrahangos eszközparkot, és vásárolnak egy olyan szemészeti eszközt, amely alkalmas a szemfenéki elváltozások megállapítására és azok elkülönítésére.

Tessely Zoltán elmondta, Bicske mindig is partnere volt a kormánynak abban a törekvésében, hogy az európai uniós forrásokat jó célokra tudja felhasználni. Ennek pedig a bicskei emberek a nyertesei, hiszen lakosságarányát tekintve a város az országos átlagnál több forráshoz jut. A képviselő véleménye szerint, ha a bicskeiek a továbbiakban is összefognak, akkor az álom a központ teljes megújulására – amihez 2,2 milliárd forintra lenne még szükség – megvalósulhat.

(Forrás: www.feol.hu)