Óvodai beiratkozás

Tisztelt Szülők!

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 8. § (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.

A nevelési - oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: R.) 12. § alapján az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik.

Az Nkt. 8. § (2) bekezdés alapján a gyermeknek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.

Az Nkt. 8. § (1) bekezdés alapján az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

Az Nkt. 49. § (1) bekezdése alapján a szülő gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti, a gyermekek felvétele folyamatos.

A R. 20. § (2) bekezdése alapján a szülő az óvodai nevelésben történő részvételre jogszabály alapján kötelezett gyermekét köteles beíratni a települési önkormányzat vagy a fenntartó által közzétett közleményben vagy hirdetményben meghatározott időpontban.

A szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. tv. 247. § (1) bekezdés a.) pontja szerint az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be szabálysértést követ el.

Az Nkt. 8. § (2) bekezdése alapján a jegyző - az egyházi és magán fenntartású intézmények esetében a fenntartó - a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek az ötödik életévét betölti felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja.

A R. 20.§ (2a) bekezdése szerint az a szülő, aki az Nkt. 8. § (2) bekezdésben foglaltak alapján felmentést kér a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, az óvodai beiratkozásra a meghatározott időtartam kezdő időpontjáig nyújtja be kérelmét a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőhöz, továbbá a kérelem másolatát a kötelező felvételt biztosító óvoda vezetőjéhez.

A R. 20.§ (2) bekezdése szerint a napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, ha gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.

A R. 20.§ (4) bekezdés rendelkezési alapján az óvoda vezetője az óvodai felvételi, átvételi kérelemnek helyt adó döntését írásban, a kérelem elutasítására vonatkozó döntését határozati formában közli a szülővel.

Nkt. 37. § (2) bekezdés szerint az óvoda döntése ellen a szülő - a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül – jogorvoslati eljárást megindító kérelmet nyújthat be az óvodavezetőnél.

Nkt. 37.§ (3) bekezdés alapján a fenntartó jár el, és hoz másodfokú döntést az óvodai felvétellel és az óvodából való kizárással kapcsolatban érdeksérelemre hivatkozással benyújtott kérelem tekintetében.

Óvodai beiratkozás helye és időpontja

A Bicske Város Óvoda tagóvodánkénti beiratkozás időpontját:

  • Bicske Városi Óvoda - Árpád utca 13.  2019. május 6. (hétfő) 8.00 – 17.00 óráig
  • József Attila utcai tagóvoda - József A. u. 9.  2019. május 7. (kedd)      8.00 – 17.00 óráig
  • Kakas tagóvoda - Apponyi A. u. 2/A.    2019. május 8. (szerda) 8.00 –17.00 óráig

Óvodai beiratkozáshoz szükséges okmányok

Gyermek: születési anyakönyvi kivonata,

                 lakcímet igazoló hatósági igazolványa,

                 társadalombiztosítási azonosító jelet tartalmazó hatósági igazolványa,

Szülő:      személyi azonosító okmányai