Alpolgármester
Bálint Istvánné

Először 2006-ban kért fel a Fidesz-KDNP, hogy induljak önkormányzati képviselőnek Bicskén. Akkor nem sikerült, de nem adtam fel, mert szeretem ezt a várost és az itt élő embereket. Csapatjátékos vagyok, a közösségért végzett munka örömmel tölt el, ezért 2010-ben újra megmérettettem magam, és bizalmat kaptam Bicske város lakóitól.  Ezzel a bizalommal 2014-ben ismét megjutalmaztak a választópolgárok, és azóta nem csak az V. körzet képviselőjeként, hanem már alpolgármesterként is a várost és annak lakóit szolgálom.  
Az utóbbi pár évben számos jelentős fejlesztést sikerült megvalósítanunk, de nyilván mindig adódik megoldásra váró feladat, mint például egyes utcák szilárd burkolattal való ellátása, a Bicske Szíve Park és a többi közösségi tereink továbbfejlesztése, a hiányzó közvilágítás kiépítése, vagy az Egészségügyi Központ bővítése. Régi közös álmunk továbbá egy bicskei múzeum létrehozása is.

Alpolgármesterként célom - Bicske folyamatos fejlesztésén túl - , egy összetartó városi közösség építése.