Polgármester
Pálffy Károly

Tősgyökeres bicskei családból származom. Főiskolai tanulmányaimat a zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Főiskolán végeztem. Feleségemmel három kisgyermekünket szerető családi környezetben neveljük. 2006-2010-ig képviselőként, 2010-2014-ig alpolgármesterként vettem részt az önkormányzati munkában.
Az eltelt időszak hatalmas kihívásokat támasztott városunkkal szemben. Büszke vagyok rá, hogy részese lehettem annak a folyamatnak, amely Bicskét az adósságcsapda okozta kilátástalan helyzetéből a fejlődés útjára állította. Annak ellenére, hogy több mint 1 milliárd forintot fizettünk vissza a bankoknak saját erőnkből, több fontos fejlesztést tudtunk elvégezni.
Ezen eredmények elérése mindannyiunk közös érdeme. Minden bicskei közös sikere!
Polgármesterként célom, hogy minden bicskei megtalálhassa boldogulását városunkban. Ezért kiemelt fontosságú feladatnak tekintem a helyi vállalkozások megerősítését, a munkahelyek védelmét és további munkahelyeket teremtő beruházások Bicskére csábítását.
Munkám során sok feladattal szembesültem, melyek megtanítottak, hogy megoldhatatlan probléma nagyon kevés van. A megoldásokat meg lehet találni.  Türelemmel, kitartással, a közös érdekek szem előtt tartásával megegyezésre lehet jutni.
Ezen az úton kívánok haladni, hogy Bicske maradjon a fejlődés, a siker útján.

Mert tudom, hogy mindannyian Szeretjük Bicskét!