Bezáratja az Alföld gyöngyszemeként emlegetett gyógyfürdőt az ellenzéki összefogás polgármestere
A polgármester közölte, két medence marad meg használatra.
Újabb 34 millió dollárt rak az egyik fejlesztési alapba a kormány
Cél a magyar cégek közép-ázsiai piacra való betörése.
A Liverpool edzője szerint nem szabad foglalkozniuk a riválisokkal, kizárólag saját magukkal
A lehetséges hiányzókról is szó esett a sajtótájékoztatón.
Enyhülni látszik a viszony Kína és Tajvan között
A két oldal óvatos, de bizakodó.
Szijjártó Péter: Nagy lehetőségek és új aranykor előtt áll a magyar−amerikai együttműködés
A szaktárca vezetője olyan nagykövetre számít, aki építi a két ország közötti kapcsolatokat.
Félsiker lett a SpaceX csütörtöki rakétatesztje
A Starship felső része széthullott, de a hordozórakéta visszatért.
Donald Trump mentheti meg a TikTokot az Egyesült Államokban
Próbálják védeni az adatokat, de az amerikaiak széles körben használják az alkalmazást.
Újabb eltűntekről derült ki, hogy meggyilkolták őket
Két nő maradványait találták meg a rendőrök, ezer holttestről nem tudni semmit.
Dopeman átverte az egész magyar közéletet, de tárgyalt Orbán Viktorral
Kiderült, hogy mi ez a Magyar Nemzeti Hiphopot Alapítvány.
Letöltendő börtönbüntetést kér a Fellebbviteli Főügyészség a Ráday utcai kollégium gyújtogatóira
Enyhének vélték az októberi ítéletet.
Így búcsúztak a sztárok David Lynchtől
Egyre többen köszönnek el a legendás rendezőtől.
Januárban lejátszották a júniusban esedékes döntőt, varázsolt a cingár kanadai
Riválisa támadt a zombori óriásnak, Nikola Jokicsnak.
Büntetőfékezéssel válaszolt a tötymörgésre egy daciás az Árpád hídon
De vajon csak ő volt szabálytalan?
Új vezetőt neveztek ki az Államadósság Kezelő Központ élére
Az Exim pénzügyi vezérigazgató-helyettese lesz a társaság első embere.
Kilenc és fél éves szerződéssel jutalmazta meg szupersztárját a Manchester City
A hírek szerint rekordfizetés is dukál a norvégnak.
Állítólag egyre rosszabb állapotban van Till Tamás feltételezett gyilkosa
F. János, akit nem látogatnak a börtönben, akár kárt is tehet magában az ismerősei szerint.
Busszal ütközött egy sofőr Jászapátinál, nem élte túl a karambolt
Forgalomkorlátozásra kell számítani a helyszínen.
Több száz pedagógus megbukott a NAT-vizsgán, amit már több mint százezren teljesítettek
Az eredmény hat a teljesítményértékelésre, és az az alapján megállapított illetményt is befolyásolja.