Vadonatúj, páncélozott járművet kapott Donald Trump, hogy kedvenc hobbijának tudjon hódolni
Csaknem 200 ezer dollárba került.
Zsidó apát és fiát támadták meg egy Milánó melletti benzinkútnál
A férfit hasba rúgták, és arcon is próbálták ütni.
Helyhiány miatt elpusztítottak 12 egészséges páviánt a nürnbergi állatkertben
A tetemüket táplálékként ragadózóknak adták.
Portugáliában újabb helyeken keletkeztek erdőtüzek
Néhány településen elővigyázatosságból evakuálni kellett a lakosokat.
Kiderült, kik a legértékesebb magyar celebek 2025-ben, Azahriah-t letaszították a trónról
2024-hez képest Jákob Zoli javított legtöbbet a helyezésén.
Meghalt a Hortobágy Örökös Pásztora
Árvai Sándor 89 éves volt.
Megcsípte egy pók a magyar úszót, nem tudott rajtkőre állni a világbajnokságon
Két döntősünk is lehet a délutáni programban.
Ígéret hatalom nélkül – az EU nem tudja garantálni, amit az Egyesült Államoknak ígért
Megvalósulhat a 600 milliárdos EU-befektetés Amerikában?
Rolleres miatt tarolta le a kerékpársávot egy autós
Szabálytalanul vágott át a négysávos úton.
Donald Trump bíróság elé állítaná Oprah Winfreyt és Beyoncét
Szerinte több millió dollárt kaptak a demokratáktól a támogatásukért cserébe.
Matolcsy György elmondta, miért vásárolt Magyarország 110 tonna aranyat
A Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke YouTube-csatornáján tett közzé egy videót erről.
Pusztító, 8,8-as erősségű földrengés rázta meg Oroszországot, több országban cunamiriadó lépett életbe
A régióban 1952 óta nem regisztráltak hasonló erősségű földmozgást.
Azonnali hatállyal távozik a debreceni színház igazgatója, az okok egyelőre nem ismertek
Csupán két éve nevezték ki a Csokonai Nemzeti Színház élére, igazi nagyágyú jöhet a helyére.
Ozzy Osbourne legdurvább húzásai a politikusokat sem kímélték
Lerészegedés, őrjöngés és kemény odaszúrások a világ vezetőinek.
Felhős és száraz idő várható a hét közepén
A legmagasabb hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul.
Riadót fújt az ukrán hadsereg, napokon belül elbukhatnak egy kulcsfontosságú területet - Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szerdai hírösszefoglalója
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szerdai hírösszefoglalója.
Fokozódik a feszültség, Hollandia kitiltott az országból két izraeli minisztert
Etnikai tisztogatással vádolják a politikusokat.