Egy Teslás és egy BMW-s is úgy gondolta, hogy a KRESZ felett áll
Mindkét sofőr csak a szerencsének köszönheti, hogy nem okozott balesetet.
Kutya örökbefogadási hullámot indított el az új Superman film
A négylábú szuperhős ellopta a show-t a főszereplő elől.
Láncreakciós katasztrófák fenyegetik a falvakat, a lakók azonban nem hajlandók elköltözni
Egyre veszélyesebb a hegyek között élni.
Tragédia a körversenyen: fatális bukásban életét vesztette a 19 éves kerékpáros reménység
Leesett a sisakja, ez okozhatta a halálát.
Hamarosan visszatér a kánikula, de előtte még jégeső teheti tönkre a napunkat
Újra kiadták a figyelmeztetést zivatarok miatt.
Oroszország üzent Trumpnak és a világnak: több száz drónnal és ballisztikus rakétákkal csaptak le Ukrajnára - Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója.
Elvitték a skandináv lottó főnyereményét, valaki csaknem ötszázmillió forintot nyert
A jövő héten 70 millió forint lesz a tét.
Orbán Viktor reagált az Európai Unió költségvetésére: Ez még tárgyalási alapnak is gyenge
A miniszterelnök szerint Ukrajna helyett az európai emberek érdekeit kéne nézni.
Állami terror és középkori inkvizíció fojtja el a lázadást, miért nem döntik meg a rezsimet az irániak?
Az iráni ellenzék sokkal nehezebb helyzetben van, mint ahogy azt a nyugati politikusok elképzelik.
Volodimir Zelenszkij utasítást adott a kárpátaljai magyar férfi halálának kivizsgálására
Több szerv is nyomoz az ügyben.
Lázár János bruttó 40 ezer forintot ad a viharkárok helyreállításán részt vevő MÁV-Volán dolgozóknak
A miniszter szerint a túlórázók és a szabadságról berendeltek dupla pénzt kapnak.
Hatalmas tűz ütött ki a Tomorrowland fesztiválon, leégett a nagyszínpad
A tűzoltók küzdenek, hogy ne kapjon lángra a közeli erdő.
Már a strandokon is lesben állnak az apró vérszívók
Akár minden ötödik kullancs fertőzött lehet.
Ezek a világ legélhetetlenebb városai, ide nem érdemes utazni
Egy, a magyarok körében is népszerű úti cél is található köztük.
Megelégeltük az ágy rugóinak nyűvését, a világjárvány alakíthatta át a nászutakat
A fiataloknak társaság, italok és hangoz zene kell az új frigy méltó megünnepléséhez.
Újabb haláleset mutatta meg, hogy még mindig nem győztük le a pestist
De már nagyon ritkán veszítünk ellene.