Szamurájkard és drog is volt annál a férfinál, aki késsel rontott be egy XV. kerületi óvodába
A TEK-esek 58 gyereket és 13 felnőttet menekítettek ki pénteken.
Többet kell fizetni, mint a nyári főszezonban, belobbant a nyaralópiac
Balatoni árak a budapesti szinten: drágulnak az üdülők országszerte.
Tóth Balázs helyettesét megátkozták, magyar kapusa nélkül megszakadt a Rovers nagy sorozata
A csütörtökön műtött hálóőr már a helyszínen szoríthatott csapatáért.
Olaszországban továbbra is rohamosan nő a százévesek száma
A folyamatosan csökkenő születésszám azonban komoly kihívás elé állítja az országot.
Szépség, szex és szakálltilalom: döbbenetes kikötések születnek a házassági szerződésekben
Az elköteleződés a szerelemről szól, a válás viszont üzlet.
Holtan találták meg a gerincműtét után eltűnt szekszárdi főorvost
A 62 éves orvosnőt szombat délután találták meg Szeged közelében.
Házrobbanás történt Németországban, eltűnt egy ember
Huszonnégy lakót kellett ellátni a robbanás után.
A Győr tanári játékkal nyert Újpesten, háromgólos vereségbe szaladtak bele a lilák
Folytatódott a fővárosiak pocsék hazai formája a bajnokságban.
Kényszerházasságba taszították 12 évesen, férje meggyilkolásáért végezhetik ki az iráni nőt
Kényszerítették a beismerő vallomás aláírására, pedig egy rokona végzett a bántalmazó házastárssal.
Alku Donald Trumppal a rezsicsökkentésért, de vajon mekkora árat fizet érte Orbán Viktor?
Egyre növekszik az amerikai befolyás Magyarországon.
Szájába vette páciense mellbimbóját egy gyógytornász, a bíróság felmentette az ügyben
A férfi beismerte a tettét, de a bíró nem látott szexuális szándékot az aktusban.
„Nulla illegális bevándorló” – Orbán Viktor megmutatta, miről beszélgettek Trumppal a Fehér Házban
A miniszterelnök pénteki találkozójának kulisszatitkait osztotta meg.
Több műtét után tért magához a szentmártonkátai vonatbaleset egyetlen túlélője
A lány egyelőre nem tudja, hogy meghalt az öccse.
Hat jármű ütközött össze az M5-ös autópályán, torlódásra kell számítani
A balesetben öt személyautó és egy kamion érintett.
Hátborzongatóan ép a világ legrégebbi, harminc éves McDonald's-burgere
Tulajdonosai szerint a szendvics már nem is étel, hanem valami egészen más.
Újabb Banksy Ukrajnában? Lvivben fedezték fel a titokzatos graffitit
A titokzatos művész 2022-ben már járt Ukrajnában és több munkát is hagyott hátra.
Trump külügyminisztere bizalmasainak elárulta, kit indíthatnak a republikánusok a következő elnökválasztáson
Marco Rubio az alelnöki pozícióra pályázik.
Kiújultak az etnikai feszültségek Horvátországban, többezres tömeg gyülekezik Splitben
Nacionalista demonstrációt tartanak egy szerb rendezvényen történtek miatt.





