Amikor hat lövés többet jelentett ezer szónál
1814-ben ezen a napon született Samuel Colt, a revolver feltalálója, akire kvízünkkel emlékezünk. Van lövése a helyes válaszokról?
Íme az első sorozat, amin mesterséges intelligenciával dolgozott a Netflix
Persze nem teljesen, de besegített az AI.
Megvan a magyar csapat első világbajnoki érme, rögvest követte a második is
Fábián Bettina harmadik helye után Betlehem Dávid a második helyen ért a célba.
Sérült vaddisznó támadt egy idős férfira Balatonalmádiban
Térkép mutatja, hogy hol találkozhatunk az állattal.
Már a földre érkezés előtt megállhatott Felix Baumgartner szíve
Megtörtént a boncolás.
Véget ért a belső vizsgálat az Uzsoki Utcai Kórház VIP-osztályának ügyében
Az eredménynek lehet következménye.
Több mint fél év után találták meg egy eltűnt nő holttestét Németország legmagasabb hegycsúcsán
Halálának pontos okát egyelőre nem tudták megállapítani.
Farkasházy Tivadar a veszprémi kórház intenzív osztályára került: Volt esélyem a halálra
A humorista tüdőgyulladást kapott.
Bóka János: Az Európai Bizottság költségvetési előterjesztése iránytalan
A tárcavezető úgy véli, a javaslatot érdemesebb visszavonni.
Történelmi megállapodások születtek az Emírségek és Magyarország között, új korszak kezdődhet a kétoldalú kapcsolatokban
A kiemelt diplomáciai eseményen részt vett Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója is.
Csak óvatosan, az autó az új szolárium, barnára sülhetünk egy hosszabb úton
Ezért olyan barnák a taxisofőrök!
Együtt sírt az időjárás a rajongókkal, búcsút vett a Margaret Island a Campus Fesztiváltól
Tizenegy év emlékét vitte magával a Balatonnál született zenekar.
Itt az újabb közel-keleti miniháború, ezúttal a drúzoknál szakadt el a cérna
De kik is azok a drúzok?
Rács mögött marad a letartóztatott szekszárdi borász
Az ügyészség három hónappal hosszabbította meg az intézkedést.
Létszámcsökkentésbe kezdtek a Budapesti Közműveknél, több tucat dolgozót elküldtek
Eddig mintegy ötvenen kényszerültek távozni.
Szaúd-Arábia új korszakot nyitna a futballpiacon, történelmi ajánlat készül a Real Madrid játékosáért
350 millió eurót adnának érte.
A Metallica mentette meg a Tomorrowland fesztivált
A metál és az elektronikus zene itt összeér.
Változott egy előadás időpontja, Ember Márk személyesen hívta fel a nézőket telefonon
Több pozitív visszajelzést is kapott.
Letartóztatták a kárpátaljai magyar templom felgyújtóját
A 28 éves férfi destabilizációs céllal követte el a tettét.