Így kerülhető el a szilveszteri bulizás utáni másnaposság
Borra sör meggyötör?
Hat felfedezés, amely megrázta a világot 2025-ben
Tavaly sem unatkoztak a régészek.
Karácsonyfa alatt született meg a kisbaba, akinek az édesanyja már nem jutott el a szülőszobáig
A kisfiú igazi ajándék lett.
Két afrikai ország visszavág Donald Trumpnak, kitiltják az amerikaiakat
A viszonosság elvére hivatkoznak.
Erős szél és havazás várható az év első napján
A Dunántúli-középhegységben több centis hóréteg is kialakulhat.
Súlyos üzenetet küldött Trump Putyinnak, miután megkapta a CIA jelentését - Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója.
Robbanás miatt fulladt tragédiába egy svájci bár szilveszteri bulija, a rendőrség szerint sok a halálos áldozat
Több mint száz ember ünnepelte az új évet a luxus-síparadicsomban.
Magyar Péter: A szabadság iránti vágyat tankokkal sem lehet eltiporni
A Tisza Párt elnöke arról beszélt újévi köszöntőjében, hogy Magyarország történelme nem szerencsejáték.
Kihúzták a 7 milliárd forintos Szuperlottó nyerőszámait
Ez volt minden idők eddigi legnagyobb tétje Magyarországon.
Kapu Tibor: Egynek minden nehéz, 15 millió magyarnak semmi sem lehetetlen
Az űrhajós Sulyok Tamás köztársasági elnökkel köszöntötte az új évet.
A Ferencváros egy évvel ezelőtt szakított a Nemzeti Sporttal, most kibékültek a felek
Kubatov Gábornak két indoka is volt rá.
A burzsujok pezsgője
„Na, egyetlen korty csak, az felébreszt” – mondta az egyik melós, s már nyúlt is a palackért.
Puzsér Róbert: Egész éjjel rendőrautók cirkáltak a házam körül
A publicista megszólalt a házibulijával kapcsolatban, a vendégei szerint bőrkabátos idegenek érkeztek a lakásába.
Friedrich Merz: Világosan látjuk, Oroszország agressziója egész Európa ellen irányuló terv része volt és maradt
A német kancellár szerint jövőre eldől Európa sorsa.
Vlagyimir Putyin: Oroszország mindig kész segítséget nyújtani
Az orosz elnök sajátos újévi köszöntőjében közölte, az ország új fejezetet ír ezeréves történelmében.
Sydney Sweeney drasztikusan átalakította a testét új filmszerepéért
Komoly áldozatokkal járt a színésznő számára a felkészülés.





