Magyar Nemzet: vádat emelttek a Pannónia Nyomda Kft. ügyében
Költségvetési csalás miatt.
Társkereső oldalakon hálózta be áldozatait egy hajdúhadházi férfi, női profillal csalt ki erotikus képeket
Több százezer forintot sikerült így megszereznie.
Legyen választás két hét múlva!
Párhuzamos valóságok alakultak ki mára a magyar közéletben.
A felvidéki polgármester szerint Józsi bácsinak nem kétnyelvű táblákra van szüksége, hanem ivóvízre
Fejlődik a „bezzegváros”, de nagyon komoly gondokkal küzd.
Közvetlen háborús parancsot adott Kim Dzsongun az észak-koreai hadseregnek
Csapásmérő gyakorlatot is tartottak.
Mesterséges intelligencia-reklámok érkeznek a Netflixre
2026-tól vezetik be az új rendszert.
Mire költse mérhetetlen tőkéjét a norvég vagyonalap, amely a világon a legnagyobb?
Az egy főre jutó értéke – a csecsemőket is beleértve – átszámítva megközelíti a 120 millió forintot.
53 év után kiderült, nem az készítette a történelem leghíresebb fotóját, aki megkapta érte a Pulitzert
Forrong a fotósvilág, lelepleződött egy gigantikus csalás vagy tévedés.
Eltűnt Melania Trump szobra Szlovéniában, csak a lábfejek maradtak a helyén
Az ügyben nyomozás indult.
Áll a bál a sikeredző körül, 49 évvel fiatalabb nőt hálózott be
A nagy korkülönbség mellett a média és a közvélemény nyomása is belerondíthat a románcba.
Ezekre az időpontokra megéri tartalékolni a szabadnapokat
Jó néhány hosszú éjszakára lehet számítani az év végéhez közeledve.
Életműdíjjal tüntették ki Szabó Istvánt Cannes-ban
A közönség állva tapsolta meg az Oscar-díjas rendezőt.
Zengett a szórakozóhely, remegett a terasz a ritmusra ugráló tömegtől
Soha nem látott tömeg gyűlt össze Desh koncertjén a Budapest Parkban.
Nyugat-Európát sokkolták Donald Trump bejelentései, küszöbön a rendszerváltás
Van, aki szerint a dollár mint tartalékvaluta már halott.
Elengedték a márciusban őrizetbe vett svéd újságírót Törökországban
Már meg is érkezett Stockholmba.
A magyar hokikapitány a súlyos vb-vereség után: Ez csúnya lett
Rutinos védőnk szerint a mentális és fizikai fáradtság sem ad mentséget semmire, ez azonnal orvosolandó.
A TikTok esti meditációra ösztönzi a fiatalokat, hogy kevesebb időt töltsenek az alkalmazással
A cég szerint ez segíthet a felhasználóknak javítani az alvásminőségüket.
Maradnak a hajnali fagyok, és napközben sem a kellemes arcát mutatja majd a tavasz
A széldzsekit és az esernyőt sem érdemes otthon hagyni.
A török külügyminiszter olyasmit mondott a béketárgyalásokról, amit az egész világ hallani szeretne - Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.