Visszaállítanák a halálbüntetést, Lázár János szavaira sokan rábólintanak
A legutóbb Lázár János építési- és közlekedési miniszter jelentette ki, ha rajta múlna, a pedofilokat halálra ítélnék.
Több száz járatot töröltek Új-Zélandon, óriási szél bénította meg az országot
Kicsavart fák és letépett tetők maradtak a szél után.
„Nehezen érthető és emészthető” – így reagáltak a Fradi győzelme után a határon ragadt szurkolók ügyére
Ötvös Bence elárulta, feltüzelte a csapatot, hogy a drukkerek egy része nem lehetett ott.
Orbán Viktor: Fölösleges engem préselni, beszorítani a sarokba és gyomrozni
A kormányfő szerint „összevissza beszéd és hazudozás” zajlik.
Négy ismert színész hagyta el az országot, Japánban próbálnak szerencsét
Tényleg jobb később, mint soha.
Hetven évig pihent a fiókban, most az év egyik legszebb filmje lett belőle
Egy elveszett Fellini-film, amit végül Gabriele Salvatores fejezett be.
Úgy vonszolták le a pályáról a holtfáradt sztárt élete meccse után
Potyogtak a karriercsúcsok, mint ősszel a legyek.
Itt vannak a bizonyítékok arra, hogy a magyar szabadságharcosok nemzetközi hősökké váltak
Korabeli sajtószemle.
Kós Hubert óriási világcsúcsot úszott 200 méter háton
Tízéves rekordot adott át a múltnak.
Jövő héten találkozik egymással Donald Trump és Hszi Csin-ping
Az amerikai elnök egy hetes körútra indul.
Több vasúti vonalon is fennakadások vannak a vihar miatt, valahol teljesen szünetel a vonatforgalom
Felsővezeték-szakadás és fakidőlések okoznak késéseket.
Jön az iskolarendőrség Malájziában és tilos lesz okostelefont használni 16 év alatt
Azért döntött így a maláj oktatás tárca, mert nemrégiben egy sor erőszakos bűncselekmény és iskolai zaklatás történt.
Soha nem volt még ilyen kormányfője Japánnak
Megnéztük miként győzte le férfi vetélytársait és lett az ország első női miniszterelnöke, az ultrakonzervatív Takaicsi Szanae.
Családtámogatási kérdések, adatszivárgási-ügy – a Tisza Párt országjárása a végéhez közeledik
Az adatszivárgási üggyel kapcsolatban is kérdeztük a jelenlévőket.
Donald Trump berágott, kereskedelmi háború jöhet Amerika és Kanada között egy reklám miatt
Az amerikai elnök magából kikelve reagált.
Maffiakapcsolat és belső információk – botrány az NBA-ben, egy vezetőedzőt és egy játékost is letartóztattak
Sportfogadás és kártyajáték áll a háttérben.
Az európai vezetők döntöttek, ki kell engedni Orbán Viktor teremtményét a karanténból
Az uniós tagállamok vezetői eredményeket akarnak, ráadásul gyorsan.
Kegyetlen olajdrágulás jön, Donald Trump szankciói felborították az egész piacot
Moszkva kettős csapást kapott.
Három lehetőséget kínáltak fel Donald Trumpnak Vlagyimir Putyinnal szemben, a legerősebbet még tartogatja - Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index pénteki hírösszefoglalója
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index pénteki hírösszefoglalója.





