Engedélyezték az eszköz használatát, amellyel elkerülhető a kényelmetlen és elriasztó orvosi vizsgálat
Júniustól lesz elérhető, receptre kapható, igaz, egyelőre csak az Egyesült Államokban.
Több embert késeltek meg Londonban
A sérülteket kórházba vitték.
Lázár János minisztériuma szerint jogszerű volt a műemlékvédelemről kitálaló főtanácsos kirúgása
Bátonyi Péter munkaviszonyát egy nappal az után szüntették meg, hogy interjút adott.
Megakadályozták a diákok az oktatási miniszter látogatását a budapesti szerb iskolában
Elállták az intézmény bejáratát.
Már növényekből is kinyerik a nikkelt
A hiperakkumulátort ipari célokra akarják hasznosítani.
Hankó Balázs: Új időszámítás indul a doktori képzésekben
A doktoranduszok, kutatók és egyetemek is jól fognak járnak.
Scarlett Johansson kitálalt, éveken keresztül kizsákmányolták
A színésznő karrierje egyik sorsfordító pillanatáról vallott.
Tizenöt emeletnyi zuhanást élt túl egy kétéves gyermek az Egyesült Államokban
A baleset idején a szülők otthon tartózkodtak.
Bróker Marcsi-ügy: „Eltüntettek mindent, nem jön ő már ide vissza soha”
Az Index ellátogatott Karcagra, hogy utánajárjon: miként ítélik meg manapság a Kun-Mediátor cég egykori vezetőjét.
Ismét magyar törzsfőnöke van az Európai Unió boszniai békefenntartó erejének
A dandártábornok Szarajevóban vette át a tisztséget.
Kerkez Milos csapattársa lett a Real Madrid első nyári szerzeménye
Az újdonsült igazolás öt évre kötelezte el magát új csapatában.
Az OpenAI vezére azt szeretné, hogy a ChatGPT az ember egész életét memorizálja
Sam Altman szerint az ideális modell mindent dokumentál az ember életében.
Egyértelmű kijelentést tett az Erzsébet-táborokról a kulturális miniszter
Hankó Balázs a Facebookon jelentkezett.
Nagyszabású offenzívát indított Izrael a kiéheztetett gázai területek elfoglalásáért
A Hamász szerint több százan haltak bele az izraeli bombázásokba.
Félbeszakadt a jászberényi karateedző bántalmazási ügyében tartott tárgyalás
Az első számú tanút hallgatták meg éppen, amikor váratlan esemény történt.
Súlyos pénzbüntetést kapott az MLSZ a törökök elleni NL-mérkőzés miatt
Szektorbezárást is kilátásba helyezett az UEFA.
Dezinformációval és kormányzati cenzúrával fordulnak a románok a kampányhajrára
A hatóságok már több mint négyezer kontentet töröltettek.
Egy illetlen betolakodó zavarta meg Emma Stone-t a cannes-i filmfesztiválon
Mókás pillanatokkal egybekötve mutatták be a színésznő új filmjét.
Lemondott a Pride alapítványi tagságáról a WMN főszerkesztője
Döntését az átláthatósági törvénnyel hozta összefüggésbe.