Nyolc órás vita után minden képviselő megszavazta Győr költségvetését
Még a helyik lakosok is demonstrálni kezdtek az ülésen.
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes
A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.
Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót
A tárcavezető szerint az amerikai elnök állásfoglalása adhat új reményt Közép-Európának.
Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul
Merész rajtaütésnek nevezte az ügyész, ahogyan a betörők Churchill szülőhelyére behatoltak, ahonnan egy aranybudival távoztak.
Halálos karambol történt az M5-ösön, ketten meghaltak, mikor személyautó csapódott egy kamionba
A helyszínre több mentőegységet is riasztottak.
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén
A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.
Erre az angliai sorozatra még a világ másik végén is felkapták a fejüket
Ez az igazi karácsonyi csoda?
Több mint egy tucat ártatlant végeztek ki, mert boszorkánynak hitték őket
Erre már az ördög is félig kacsintana: 333 éve kezdődött a salemi boszorkányok pere, amelyről mai kvízünkben többet is megtudhat.
Szeles idővel kacsint ránk a hétvége első napja, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Napközben 8–13 fok valószínű.
Drónok záporoztak az éjjel Oroszországra, a védelmi minisztérium is reagált - Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Olyan helyen jártunk Viczián Viktóriával, ahová csak nagyon kevesen jutnak be!
Az életünket ma már főként virtuálisan éljük. Szinte majdnem mindent az interneten keresztül intézünk el, és a fejlődés iránya is azt mutatja, hogy a jövőben ez csak még inkább így lesz. De vajon azt a töménytelen mennyiségű adatot, ami a digitális folyamatok során keletkezik, hol tárolják? Hogyan biztosítják az adatok védelmet? Videós stábunk ellátogatott Magyarország legmodernebb adatközpontjába, tartson velünk!
Miközben a világ Washingtonra figyelt, csendben lett egy újabb milliomosa Magyarországnak
Kihúzták az Eurojackpot pénteki nyerőszámait.
Utolsó helyen zárt a magyar páros a debreceni junior vb-n, így nem viheti jégre kűrprogramját
Férfi egyéniben elmaradt a címvédés, és japán világbajnokot avattak.
„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra
Orbán Viktor is megszólalt a Trump–Zelenszkij-csörte után.
Probléma az Apple-nél, hackerek használhatják ki az egyik alkalmazás sérülékenységét
Egy egyetem kutatói jöttek rá a hibára.
Kenderesi Tamás: „Meggyalázták az életemet, minden gátlás nélkül, tönkretettek”
Ügyvédje szerint hamarosan mindent elmondanak, és lesz meglepetés.
A ruha, ami megosztotta az internetet – 10 éve folyik a nagy színvita
De most akkor fekete-kék vagy fehér-arany?
Vatikáni források szerint hörgőgörcse volt Ferenc pápának
A tájékoztatás szerint az egyházfőnek hirtelen kezdett romlani az állapota.