Marine Le Pen fellebbez, bosszúra szomjazik a döntés után
A francia jobboldali politikust még hétfőn mondta ki bűnösnek a párizsi bíróság.
Több százezer mesefigurás játékot foglalt le a NAV
A jogtulajdonost 50 millió forintnál is nagyobb kár érte.
Szeptemberben érkezik a mozikba a Hívatlanok – Második fejezet
A 2008-as Hívatlanok című mozifilmből horrorfilm-sorozat készült, melynek első darabját tavaly láthatták a nézők. A Hívatlanok – Második fejezet szeptember 25-én kerül a hazai mozikba.
Megszólalt a Kaliforniában drogtúladagolásban meghalt magyar lány családja
A nyomozók gyilkosságra gyanakodnak.
Halálába ugrott a világhírű extrémsportoló
Filmforgatás közben járt szerencsétlenül.
Eljárás indult a Magyar Péter körmendi gyűlését megzavaró férfi ellen
Az „ellentüntetőt” a rendőrök vitték el a rendezvényről.
Közeleg az időpont, szerdától az EU-s állampolgárok is csak fizetés után léphetnek be az Egyesült Királyságba
Március 5-től lehetett megkezdeni az engedély kiváltását.
Megnövelt kapacitással működik a Magyarország és Szlovákia közötti összekötő földgázvezeték
Szijjártó Péter Komáromból jelentkezett be élőben.
Tiltakoznak az akadémikusok: kivonulnak, ha Orbán Viktor megjelenik az ünnepi ülésen
Az MTA tagjai szerint a miniszterelnök március 15-i beszéde átlépte az „írott és íratlan normákat”.
Érdemes kiélvezni a tavaszias időt, szombaton lecsap az ítéletidő Magyarországra
Záporos és felhős idő vár ránk a héten.
Kicsit túltoták ápirlis elsejét, de végül kiderült, mi lesz a Fővárosi Nagycirkuszban
Közleményben ismertette a részleteket az intézmény.
Vérzéses lázat terjesztő kullancsok jelentek meg Magyarországon
A csípés fulladást okozhat.
40 milliárd dolláros befektetéssel fejlesztené az OpenAi mesterséges intelligenciáját
A befektetéssel megduplázná értékelését a cég.
Újra hidat foglalnak a tüntetők Budapesten
A helyszínről jelentkezünk.
Minőségi húsvéti fogásokkal készül a Penny
Húszféle sonkavariáció és friss hazai zöldségek is lesznek.
Megszületett Jennifer Lawrence második gyermeke
Az Oscar-díjas színésznőnek már van egy hároméves kisfia, Cy.
Schumacher is tényként közölte: Verstappen az idény végén elhagyja a Red Bullt
A hatszoros futamgyőztes azt is tudni véli, melyik csapatban folytatja karrierjét.
Vlagyimir Putyin döntött, 160 ezer sorköteles férfi behívását rendelte el
A sorkatonaság minden 18 és 30 év közötti állampolgárra vonatkozik Oroszországban.