Navracsics Tibor szerint nem alkotmányellenes a települések önazonosságának a védelme
Jogszabályi eszközökkel korlátoznák a letelepedéseket.
További házkutatásokat rendeltek el az érvénytelenített választásokat megnyerő román elnökjelöltnél
Az ügyészség két magánszemélynél és két cég székhelyén rendelt el házkutatást.
Fontos határidőre figyelmeztet a NAV
Bírságot kockáztat, aki nem figyel.
Kihallgatták a letartóztatásban lévő óbudai polgármestert, aki több kérést is megfogalmazott
A kerületvezető visszautasította a vádakat.
Trump leburkoltatná a Fehér Ház híres rózsakertjét, arculcsapás ez a Kennedyknek
Az új amerikai elnöknek hiányzik a floridai luxuspalotája, beáldozná az Ovális Iroda előtti történelmi kertet.
„Legalább nem akkumulátorgyár lesz a parton” – Gyurcsány Ferenc után most a Fidesz építené be a sukorói partot
A civilek tüntetnek, az önkormányzat hallgat, a kormány szerint csak uszítanak az új Sukoró-ügyben.
Bohár Dániel is Párizsba utazott Orbán Viktorral, a kormányfő elárulta, hogy mire vár választ
Emmanuel Macronnal tárgyal a magyar miniszterelnök.
Évekig lakott szállodákban egy német nő fizetés nélkül
A rendőrség egy schwerini hotel értesítése után fogta el a gyanúsítottat.
A FIFA elnöke történelmi pillanatot emleget a 2026-os világbajnokság döntőjében
A Coldplay-t hívták ehhez segítségül.
Életveszélyes manőverrel reagált az ideges autós, mert túl nagynak ítélte a követési távolságot
Az akció után még pár büntetőfékezést és bemutatást is lenyomott.
Szuverenitásvédelmi kérdés lett a Magyar Hang adatigényléséből
Schmidt Mária levélben fordult a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz.
Történelmi fordulat: Németország feloldja az adósságféket Trump elnökségére válaszul
Átfogó költségvetési reform előterjesztéséről állapodtak meg Németországban.
Bizottság alakult a görögországi vonatszerencsétlenség felelőseinek kivizsgálására
A tüntetéseket követően döntött a görög parlament.
Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti
A jövőben Ukrajna kénytelen lesz „részben vakon” harcolni.
Minden bizonnyal eldőlt a Barcelona legértékesebb futballistájának jövője
Erről a 17 éves tehetség ügynöke beszélt.
Bejelentést tett Varga Mihály, felülvizsgálják a Magyar Nemzeti Bank kiadásait
Növeli a jegybank gazdálkodási fegyelmét.
Fellélegezhetünk: Szoboszlai fütyül a szaúdiak 120 milliós ajánlatára
Nem kótyavetyéli el a tehetségét olajdollárokért.