-
17 milliárdot osztott ki a szervezet olyan zenészek között, akik támogatták a Fidesz kampányát.
-
A leendő egészségügyi miniszter szerint el kell érni, hogy minden nő pénztől, kapcsolattól és lakóhelytől függetlenül megfelelő ellátást kapjon.
-
Az Egyesült Államok elnöke szerint egyik helyről sem kapott megfelelő segítséget a Hormuzi-szorosnál.
-
Fény derül a kulisszatitkokra.
-
-
Éppen a magyarországi versenyhétvégén.
-
A beszélgetés pedig azután került ki az oldalra, hogy ő megszólalt a témában.
-
Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.
-
„A nemzeti ellenállás a reneszánszát fogja élni.”
-
17 milliárd forintot osztottak ki Fidesz-közeli előadóknak.