-
A repülő éppen az Atlanti-óceán felett haladt.
-
Középpontban a Terror Háza.
-
Több forgatókönyvük is van a felmondás érvényesítésére.
-
Az MKIF vitatja a kormány érvelését, jogi lépéseket helyeztek kilátásba.
-
-
A tervekről Szűcs Dóra, az Oktatási Bizottság elnöke beszélt az Indexnek.
-
Azt írta, most már tudja, hogy az életben több is van a versenyzésnél.
-
A demokratikus és az „istenné váló” vezetőt állította szembe egymással.
-
Szerinte a szóbeli erőszak normalizálódása a politikai erőszak legveszélyesebb előszobája.
-
Ezzel azonban még nincs vége az útnak, a java csak most kezdődik.