Több százezer családot érinthet Magyar Péterék új intézkedése, a kormányfő közölte a részleteket
„A tett az első, a szó a második” – jegyezte meg a miniszterelnök.
Kitört a botrány: börtönviselt pedofil filmsztárt tüntetett ki az afrikai császár
II. Ojaja joruba uralkodó sokkolta kb. 50 millió alattvalóját, hogy luxusautót, pénzt és törzsfőnöki címet is adott a hétéves kislányt megrontónak.
Meghalt a kórházban a 23 éves férfi, akit szíven szúrtak Debrecenben
Sajtóinformáció szerint a késelő egy hajléktalan férfi.
Fél óra alatt elintézte ellenfelét a Real Madrid, továbbra is hibátlan José Mourinho irányításával a „királyi gárda”
Több mint három gólt átlagolnak meccsenként a bajnokságban Bellinghamék.
A döntetlennek is örülhetett a Kisvárdára látogató Győr, továbbra is veretlen a címvédő az NB I-ben
Hiába a hazai dominancia a második félidőben, Supka Attiláéknak egy ponttal kellett beérnie a találkozó végén.
Izland becsapta az EU ajtaját – Brüsszel nagy lehetőséget bukott
A népszavazás eredménye szimbolikus vereség az EU-nak és a döcögő bővítéspolitikájának.
Talán nem is kell többé autót vennünk, ha a kormány tervei beválnak
Tanács Zoltán miniszter felvázolta a jövőnket.
Megszólalt Hadházy Ákos, továbbra is beleáll az NVVH elnökjelölti folyamatába
Kiemelte, az is egy válasz, ha megtagadják a közérdekű adatigénylését.
AI-szakembereket keresnek, csaknem kétmilliós fizetést adnak már kezdőként is
Csak tíz embert vesznek fel dolgozni.
„A választás felhatalmazást ad a kormányzásra. Nem biankó csekket” – Tarjányi Péter üzent Magyar Péternek
Az elemző kitért Hadházy Ákos közérdekű adatigénylésére is.
Valami nagy változás készül Orbán Viktor szövetségi rendszerében, bejelentést tett Semjén Zsolt
A választási vereség után kemény önkritika is elhangzott.
Nem lett végzetes az óriási Brighton-fölény, a Chelsea hétgólos meccsen kerekedett felül a „Sirályokon”
Hiába vezettek fél óra után három góllal a hazaiak, az utolsó percek is izgalmasra sikerültek.
Elindult a világűr új „szuperkamerája”, olyan dolgokat láthat, amiket eddig soha
Új szemmel néz az univerzumra a NASA.
Elfogyott a Fradi a hajrára, harmadszorra nyerte meg a Győr a Szuperkupát
Hiába volt sokáig szoros a találkozó, tíz perccel a vége előtt már eldőlt a mérkőzés.
Nem akar fizetni a Celtic, elhúzódhat a magyar válogatott kapus átigazolása
Kényszerhelyzetbe hoznák a skótok a magyar válogatott kapus jelenlegi klubját.
Hatalmas felzárkózás az éremfutamon: Vadnai Jonatán világbajnoki címet nyert vitorlázásban
A gyengébb szombati versenynap után csak ötödik volt az összetettben.
Krausz Ferenc visszaadta a Corvin-láncot, kemény kritikát fogalmazott meg
Elvi okokra hivatkozik a Nobel-díjas fizikus.
Több mint 260 utassal borult fel egy komp Észak-Ciprusnál, többen is meghaltak
Már az indulást megelőzően probléma merült fel a hajóval.




