Sztrájkolnak a Lufthansa pilótái, a hétfői és keddi budapesti járataikat is törölték
A múlt héten a légiutas-kísérők egynapos munkabeszüntetése okozott fennakadásokat.
Néhány órával a választás vége után döntést hozott Magyarországgal kapcsolatban Ukrajna
Az ukrán külügyminiszter jelezte: véget ért az „Ukrajna-ellenes manipulációkkal terhelt” kampány.
Itt vannak a Fidesz legnagyobb nevei, akik veszítettek vasárnap
Miniszterek és államtitkárok sora a vert mezőnyben.
Jamie Lee Curtis a választási eredményről: Ma büszke vagyok magyar gyökereimre
Az Oscar-díjas színésznő a változás szükségességét hangsúlyozta.
Márki-Zay Péter: Azt javaslom Magyar Péternek, hogy már most tegye előzetesbe az Orbán családot
Hódmezővásárhely polgármestere elszámoltatást vár.
Ötödik választási győzelmét ünnepli Magyar Péter
Összegyűjtöttünk néhány humorosnak vélt mémet az előző nap eseményeiről.
Négyéves csúcsra repült a forint, nagy bajban vannak a Fidesz-közeli cégek
A forint az euróval szemben 366 alá is benézett.
Deák Dániel és Kohán Mátyás is bocsánatot kért Hann Endrétől
A Medián ügyvezető igazgatója a miniszterelnöktől is elvárna egy hasonlót cselekedetet.
Vona Gábor: Magyar Péter éjszakai felszólításai legitimek
A Második Reformkor elnöke szerint a rendszerváltás már egy hosszabb folyamat lesz.
„Egyértelműen elmezavarodott” – Trump menesztését szorgalmazza a CIA volt igazgatója
Az amerikai alkotmány 25. kiegészítésére hivatkozva távolítanák el az elnököt.
Gólfesztivál Comóban, a listavezető Internazionale kétgólos hátrányból nyert rangadót
A címvédő Napoli nem bírt a hat forduló óta nyeretlen Parmával.
„Roboghat a bringa a szakadék felé” – fideszes politikusok reakciói a választási eredményre
Többen köszönetet mondtak a 2,5 millió szavazónak.
Horváth Gyulát megverte Horváth Gyula az időközi polgármester-választáson
Az országgyűlési választás árnyékában több településen is időközit tartottak.
Orbán Viktor leváltása, Magyar Péter felemelkedése: a magyar választások eredményétől hangos a nemzetközi sajtó
A történelmi Tisza-siker nemcsak idehaza uralja a címlapokat.
„A Föld olyan, mint egy magányos mentőcsónak az univerzumban” – megszólalt az Artemis II legénysége
Az Orion csapata múlt szombaton tért vissza a történelmi küldetésről.
A magyar női hokisok győzelemmel kezdték a hazai vb-t az olimpiai résztvevő ellen
A premieren túlóráztak legjobbjaink, Kreisz Emma a 62. percben döntött.
Milák Kristóf öt számban nevezett az országos bajnokságra
Pillangón három, gyorson két számban indul a kétszeres olimpiai bajnok.





