„A Megafonban nem volt közpénz” – állítja a szervezet korábbi influenszere
Szűcs Gábor Orbán Viktor visszavonulásáról is beszélt.
Tömegesen hibásodtak meg a mentőautók klímái a hőségben, megszólalt az OMSZ
32 jármű volt érintett.
Döbbenetes különbséggel nyert idegenben, ismét bajnok az elmúlt évek kirakatcsapata
Az együttes 2019 óta hatodszor ért fel a csúcsra.
Könnyű gyakorlatnak indult Djokovics második körös meccse, gyötrelmes küzdelem lett belőle
A szerb klasszis két óra után érezte meg igazán a párizsi forróságot.
Zivatarok, jégeső és viharos szél: riasztást adtak ki az ország nagy részére
Érkezik a hidegfront.
Bunkerek és vészforgatókönyvek: a NATO keleti szárnya felkészül a legrosszabbra
Az ukrán háborús tapasztalat átadását kérik, hogy egy orosz támadás első óráiban megvédjék a lakosságot.
„Egy szexi ellenzéki politikus vagyok” – nyelvbotláson élcelődik a digitális detoxból visszatérő fideszes exállamtitkár
Takács Péter és Magyar Péter között már a kommentháború is fellángolt.
Nem tágítanak a gazdák, most az új kormánynak küldtek erős üzenetet
Azonnali, mindenre kiterjedő vizsgálatot követelnek.
Újraosztanák a lapokat a TEK körül: Tarjányi Péter szerint bűn lenne szétdarabolni a szervezetet
A biztonságpolitikai szakértő beleállt az állami szerv jövőjéről szóló vitába.
Galla Miklós a csuklásáról: Sajnos reménytelen a helyzet
Fejleményekről számolt be a humorista.
Felcsúton kérdezték Orbán Viktort a miniszterelnöki visszatérésről, rövid választ adott
A volt miniszterelnök elmondta, tart-e az esetleges bírósági eljárásról.
Ledarált iratokkal teli zsákokat találtak az NKA-székházban a NAV-razzia után
Tarr Zoltán szerint rengeteg dokumentumot megsemmisítettek a nyomozók érkezése előtt.
„Ezt a mesét Hollywoodban is megirigyelték volna” – Magyar Péter keményen beleállt a fideszes képviselőbe a Parlamentben
A miniszterelnök szerint nincs kielégítő állapotban a magyar gazdaság.
„Ez tiszta ’45-ös kommunista tempó!” – Navracsics Tibor szerint Magyar Péter populistább, mint Orbán Viktor valaha is volt
A volt miniszter páros lábbal szállt bele a kormányfőbe.
Meghalt Pierre Deny, az Emily Párizsban sztárja
Hatvankilenc éves volt.
Több színházi előadás is Nagy Ervin nélkül folytatódik
Mivel a színészt kinevezték a Tisza-kormány kultúráért felelős államtitkárának.
Kilakoltatták a nagyváradi apátot a rendházból, Toroczkai szerint Orbán Anita hallgat, miközben falat bontanak
Erőszakkal áttörték a falat, és többek között elfoglalták a templomi tereket.
Magyar Péter a nyugat-európai gyakorlatok tanulmányozását javasolta a TASZ-nak
Vitát váltott ki a Tisza Párt parlamenti bizottságokkal kapcsolatos szigorítása.




