Egészen meghökkentő sztori derült ki Michael Jacksonról
Érdekes dolgok hangzanak el a friss dokumentumfilmben.
Közzétett egy oldalt a NASA, élőben követhetjük az Artemis–2 útját
Egy érdekes részletet is kiszúrhatunk rajta.
Orbán Viktor: Súlyos válság közeledik
A miniszterelnök üzent Brüsszelnek, miután egyeztetett Robert Ficóval.
Donald Trump politikáját bírálta, az Egyesült Államokkal szembeni szövetkezést szorgalmazott Emmanuel Macron
Franciaország szerint bár az „USA nagyszerű”, de most „kinyithatja Pandora szelencéjét”.
Világrekordot döntött a 19 éves kölyök, erre még LeBron James sem volt képes.
51 pont 19 évesen nem rossz teljesítmény.
Miniszterelnöki Kabinetiroda: Nem Magyar Pétert figyelték, lőporcsempészetet akadályoztak meg
Szerintük az AH nem válogathat politikai szempontok alapján.
Tarjányi Péter szerint nem az a kérdés, hogy kémkedtek-e, hanem hogy kinek
A titkosszolgálatok akkor sem állnak le, ha a politika igen.
Vérző dobhártyák és parkettafa az igazgatóiban
Így törték meg a gyerekeket az elit iskola falai között.
Nagy Attila Tibor: Aki veszít a választáson, azt sem lehet lenézni
Az elemző szerint a demokrácia próbája lesz, amikor a választás után megszólal a vesztes.
Jakab Péter ismét világgá kürtölte, hogy nem lép vissza, majd kijelentette: a Tisza rosszabb, mint a Fidesz
Szerinte neki van igaza.
Videón, hogyan néz majd ki az iPhone, amire több mint tíz éve várunk
Már az év végén a boltok polcaira kerülhet.
A válság még csak most kezdődik, sokkal nagyobb bajban vagyunk, mint gondolnánk
Ami most történik a háttérben, az hosszú évekre átírhat mindent.
Megvan a rémületes diagnózis, amitől Luka Doncic és a Lakers vezérkara tartott
Már nem léphet pályára az alapszakaszban.
Kunhalmi Ágnes visszalépett, nem indul a választáson
Nehezen hozta meg a döntést.
Félúton van a hold felé az Artemis−2 legénysége
Az Orion űrhajó már megtette az út felét a hold felé.
Cristiano Ronaldo két lépéssel közelebb nagy álmai megvalósítása felé
Visszatért, duplázott, és még a meccs embere is ő lett.
Donald Trump kiakadt a róla szóló új könyvön, szerinte „kitalált” történetekkel támadják
Jonathan Karl regénye villámgyorsan New York Times bestseller lett.





