Bicske Város Önkormányzata

Bicske Város Önkormányzata
a hivatal gazdasági szervezeteként, a képviselő-testület, a polgármester és a jegyző gazdálkodási és pénzügyi feladatkörében ellátja a döntés- előkészítés és a végrehajtás szervezését, az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokkal kapcsolatos tulajdonosi döntések előkészítését, a költségvetési, tervezési, számviteli, pénzellátási, leltározási, pénzügyi információs feladatokat, előkészíti az iroda tevékenységi területét érintő helyi önkormányzati rendeleteket a hatályos jogszabályi keretek között ellátja a költségvetési és fejlesztési pénzeszközökkel való gazdálkodást; összeállítja az önkormányzat és intézményei éves költségvetési koncepcióját, illetve költségvetési javaslatát; szervezi és lebonyolítja az éves költségvetési javaslat egyeztetését az intézményvezetőkkel és az érdek-képviseleti szervekkel; a Képviselő-testület által elfogadott költségvetés alapján szervezi az intézmények elemi tervező munkáját; a minisztérium által előírt formában és határidőben elkészíti az önkormányzat költségvetési és beszámolási tájékoztatóját, valamint eleget tesz az időközi információs kötelezettségeknek; figyelemmel kíséri az intézmények gazdálkodását, gondoskodik pénzellátásukról, iránymutatást ad az intézmények gazdálkodási munkájához; ellátja a költségvetés módosításához, finanszírozásához kapcsolódó évközi feladatokat; előkészíti és végrehajtja a képviselő-testület pénzügyi vonatkozású döntéseit; ellátja a Bicske Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat költségvetéséhez, pénzellátásához kapcsolódó számviteli feladatokat; összeállítja, elemzi, és testületi tárgyalásra előkészíti az önkormányzat és intézményei költségvetésének időközi és éves végrehajtásáról szóló beszámolóját; ellátja a hivatal és az intézmények gazdálkodásával összefüggő pénzügyi és számviteli munkákat; kezeli a jogszabályban meghatározott bankszámlákat; ellátja az önkormányzati vagyonkataszter pénzügyi vonatkozású feladatait; ellátja a hivatal gondnoki feladatait; nyilvántartja a vagyoni kört érintő szerződéseket, ellátja az ezzel kapcsolatos gazdálkodási feladatokat; ellátja a cél- és címzett, illetve egyéb törvényi támogatások igénybejelentésével, elszámolásával kapcsolatos feladatokat; vezeti a jogszabályban előírt számviteli nyilvántartásokat; ellátja az ingatlankezeléssel kapcsolatos pénzügyi feladatokat, elkészíti a Gazdálkodási Bizottság tevékenységéhez kapcsolódó előterjesztéseket, ill. véleményezi az egyéb pénzügyi vonatkozású előterjesztéseket, az iroda feladatkörébe tartozó ügykörben szakmailag segíti a bizottság munkáját, közreműködik a bizottsági véleményezés elkészítésében, a vezetők és a Gazdálkodási Bizottság részére rendszeres tájékoztatást nyújt az aktuális likviditási helyzetről. gondoskodik az államháztartásról szóló törvény, valamint a végrehajtásáról szóló kormányrendelet illetve egyéb helyi önkormányzati gazdálkodással összefüggő alábbi szabályzatok elkészítéséről és karbantartásáról: számviteli rend, számviteli politika, számlarend bizonylati szabályzat eszközök, források értékelési szabályzata pénzkezelési szabályzat felesleges vagyontárgyak hasznosításának, selejtezésének szabályzata leltárkészítési, leltározási szabályzat, ellenőrzési szabályzat kötelezettségvállalás, szakmai teljesítésigazolás, utalványozás, ellenjegyzés, érvényesítés, rendjének szabályzata  
Pénzügyi irodavezető
Molnár Enikő
Irodavezető
06-22-565-464
molnar.eniko@bicske.hu
Munkatársak
Klempa Ildikó
Könyvelés
klempa.ildiko@bicske.hu
Kovács Krisztina
Pénzügyi ügyintéző
kovacs.krisztina@bicske.hu
Mohl Brigitta
Pénzügyi ügyintéző
mohl.brigitta@bicske.hu
Peregovics Ágnes Hedvig
Pénztár
06-22-565-464
peregovics.agnes@bicske.hu
Vincze Alexandra
Könyvelés
06-22-565-464
vincze.alexandra@bicske.hu

Bicskei Polgármesteri Hivatal

Ügyintézés helyszíne:
Bicskei Polgármesteri Hivatal
2060 Bicske, Hősök tere 4.
06-22-565-464
Pénzügyi irodavezető
Molnár Enikő
Irodavezető
06-22-565-464
molnar.eniko@bicske.hu
Munkatársak
Peregovics Ágnes Hedvig
Pénztár
06-22-565-464
peregovics.agnes@bicske.hu
Vincze Alexandra
Könyvelés
06-22-565-464
vincze.alexandra@bicske.hu

Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ – Kapcsolat Központ

Kapcsolat központ munkatársai
Peregovics Ágnes Hedvig
Pénztár
06-22-565-464
peregovics.agnes@bicske.hu
Setéth-Fazekas Hajnalka
Könyvelés
06-22-565-464
seteth-fazekas.hajnalka@bicske.hu

Bicske Városi Konyha

Bicske Városi Konyha
Intézményünk 2014.07.01-én jött létre. Központi konyhánk a Bicske Rózsa u.1. szám alatt található, a  Bicske Városi Óvoda Kakas tagóvodájával egy épületben. Alkalmazottaink létszáma: 22 fő Tevékenységi körünkbe tartozik Bicske Város közétkeztetésének ellátása

Ügyintézés helyszíne:
Bicskei Polgármesteri Hivatal
2060 Bicske, Hősök tere 4.
06-22-565-464
Pénzügyi irodavezető
Molnár Enikő
Irodavezető
06-22-565-464
molnar.eniko@bicske.hu
Munkatársak
Fehérné Pál Judit
Könyvelés
06-22-565-464
feherne.judit@bicske.hu
Jenei Tímea
Számlázás, Könyvelés
06-22-565-464
jenei.timea@bicske.hu
Peregovics Ágnes Hedvig
Pénztár
06-22-565-464
peregovics.agnes@bicske.hu

Oldalak