Környezetvédelmi koncepció

Környezetvédelmi koncepció
Az embernek a környezettel szemben támasztott igényei közvetlenül a településen jelentkeznek. A környezeti problémák kezelésében és megoldásában egyre nagyobb szerep hárul a helyi önkormányzatokra, a helyi önkormányzat ismeri leginkább a település adottságait, annak alapján képes meghatározni a környezeti célokat, alapelveket, a legfontosabbnak ítélt helyi környezeti problémákat, a szükséges beavatkozások fontossági sorrendjét. Magyarországon a környezetvédelemmel kapcsolatos jogok és kötelezettségek alkotmányos szinten szabályozottak. Az Alkotmány deklarálja az egészséges környezethez való jogot, a testi és lelki egészséghez való jog biztosítását. Az alkotmányos szabályozáson túl a környezet összehangolt védelmére, a  fenntartható fejlődés biztosítására vonatkozó szabályozást a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény testesíti meg, amely szerint a helyi önkormányzat a környezet védelme érdekében helyi környezetvédelmi programot készít, önkormányzati rendeletben határozza meg a környezetvédelmi feladatait. Letöltés  

Közoktatási intézményrendszer működésének minőségirányítási programja 2011-2015

Közoktatási intézményrendszer működésének minőségirányítási programja 2011-2015
Az ÖMIP hatálya kiterjed Bicske Város fenntartása alá tartozó valamennyi közoktatási intézményre. A Képvisel-testület jóváhagyási határozatának száma: A hatályba lépés ideje: 2011. december 1. A tervezett felülvizsgálat ideje: 2015. Az intézményekhez való eljuttatás ideje: 2011. november 15. Letöltés

„JÓ TANULÓ, JÓ SPORTOLÓ” díj

„JÓ TANULÓ, JÓ SPORTOLÓ” díj
„JÓ TANULÓ, JÓ SPORTOLÓ” díj évente legfeljebb három nappali tagozatos diáknak (általános iskola alsó-, felső tagozatos, és középiskolai tanulónak) adományozható. Kitüntetést kaphat: A képviselő-testület a „Jó tanuló, jó sportoló díj” kitüntetést annak bicskei állandó lakóhellyel rendelkező vagy bicskei oktatási intézményben tanuló nappali tagozatos diáknak adományozza, aki a tárgyévet megelőző év végi és a folyó tanév félévi értékelése az általános iskola alsó tagozatán és felső tagozatán meghaladja a 4,3, középiskolában pedig a 4,00 tantárgyi átlagot, és kiemelkedő sporteredményt ért el az elfogadott, dokumentált, hitelesített és ellenőrizhető bicskei, országos és nemzetközi, egyéni és csapatversenyeken.   Javaslatot tehet: oktatási intézmények nevelőtestületének tagja sportegyesület vezetése   A javaslatot minden év április 1-ig kell benyújtani a polgármesterhez. A kitüntetést az adományozott részére a polgármester a közoktatási intézmény tanévzáró ünnepségén vagy a képviselő-testület által megjelölt időpontban ünnepélyes keretek között adja át.   2008. Szép József     Karácsonyi Barbara  2009. Csonka Bonifác 2010. Markella Adél   Piros Erik   Nádori Nóra 2011. Sárközi Tamás   Juhász Csenge Zsuzsanna   Simorádi Dávid 2012. Piros Patrik 2013. Lángi Máté   Karkó Péter   Szenttamási Martin 2014. Karkó Bálint   Sipos Zoltán 2015. Béczy Balázs   Vigyikán Vince 2016. Heitler  Csaba 2017. Horváth Gergely 2018. Hoffher Tímea   Obolér Alexandra   Ódor Erik 2019. Sabján Patrícia   Őri Eszter   Jármy Eszter 2020. Nagy Natasa   Pénzes Hunor   Sárközi Flóra 2021. Balázs Emese 2022. Réz Alexandra   Fehér Flóra   Kihári Kende

„BICSKE VÁROS SPORTJÁÉRT” kitüntetés

„BICSKE VÁROS SPORTJÁÉRT” kitüntetés
„BICSKE VÁROS SPORTJÁÉRT” kitüntetés évente egy alkalommal legfeljebb egy személynek adományozható. Kitüntetést kaphat: Bicske városában a testnevelés és sport területén kiváló munkájával kimagasló sporteredményt ért el A város jó hírét emelő kiemelkedő országos vagy nemzetközi eredményt elért sportolók és felkészítésükben közreműködő sportszakemberek elismeréséért A városban a testnevelés és a sportélet érdekében a testnevelés és sport népszerűsítésével, a lakosság fizikai és erkölcsi állapotának  fejlesztéséért, az ifjúság testedzésének és a diáksportnak az eredményességéért, fejlesztéséért hosszú időn keresztül eredményes tevékenységet végezett A testneveléssel és sporttal foglalkozó társadalmi szervezetekben hosszabb időn át példamutatóan eredményes és kiemelkedő teljesítményt nyújtott   Javaslatot tehet: Bármely személy   A javaslatnak tartalmaznia kell: A jelölt személy nevét, és az elismerni kívánt tevékenység méltatását A javaslattevő nevét, és aláírását.   2011. Metzger Antal 2013.  Szolnokiné Katona Magdolna 2014. Sárköziné Csetnek Mónka 2015 nem volt kitüntetett 2016 nem volt kitüntetett 2017 nem volt kitüntetett 2018 nem volt kitüntetett 2019 nem volt kitüntetett

„BICSKE VÁROS OKTATÁS- ÉS MŰVELŐDÉSÜGYÉÉRT” kitüntetés

„BICSKE VÁROS OKTATÁS- ÉS MŰVELŐDÉSÜGYÉÉRT” kitüntetés
„BICSKE VÁROS OKTATÁS- ÉS MŰVELŐDÉSÜGYÉÉRT” kitüntetés évente legfeljebb két személynek adományozható. Kitüntetést kaphat: Bicskén működő oktatási intézményben huzamos ideje tartósan a gyermeknevelés, az oktatás területén kiváló oktató-nevelő munkát végez Aki kiemelkedő eredményt ért el az óvodai, iskolai oktató-nevelő munkában, a tehetséggondozás területén Magas fokú pedagógiai és szakmai felkészültsége alapján élen jár az újszerű és hatékony pedagógiai módszerek alkalmazásában Bicske városában a közművelődés területén huzamos ideje tartósan kiemelkedő tevékenységet végez A város rendezvényeinek magas szintű lebonyolításában kiemelkedő tevékenységet végez A közművelődésben, a kulturális élet szervezésében gyakorlati tevékenységével, kezdeményezéseivel, eredményes munkásságával szolgálja a település művelődését   Javaslatot tehet: Bármely személy   A javaslatnak tartalmaznia kell: A kitüntetésre méltónak tartott személy nevét, beosztását Az általa ellátott feladatkört Az elismerni kívánt tevékenység méltatását A javaslattevő nevét, és aláírását.   2005.   Csörgöl Lajosné    Urbán Lászlóné  2006.    Bócsiné Mészáros Anna     Ölvedi Imréné 2007.  Lanczendorferné Kósa Katalin   Pertl Róbertné   2008.  Komlósné Marton Ilona    Iványi Ferencné   2009. Néma Pálné Nagy Júlia   Benedek Ignácné 2010. Fogarasi Lászlóné   Kun Zoltán 2012. Tóthné Pósfai Ágnes 2013. Domokos Katalin   Jávorné Járvás Éva 2014. Petrik Zsuzsanna   Berkesné Kelemen Tünde 2015. Ágoston László 2016. Szécsi Ervinné   Benkőné Kalmár Debóra 2017. Karancsi Sándorné 2018. Hetényi Anikó   Tóth Erzsébet 2019. Győrikné Városi Ilona   Moldován Katalin 2020. Szolnoki Tamás   Némethné Gloszauer Mónika 2021. Végh Rozália   Hiller Szilvia 2022. Dr. Lovasné Báder Katalin   Bátorfi Rozália

„Bicske Város Egészségügyi és Szociális Díja” kitüntetés

„Bicske Város Egészségügyi és Szociális Díja” kitüntetés
„BICSKE VÁROS EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS DÍJA” kitüntetés évente legfeljebb két személynek adományozható. Kitüntetést kaphat: A város lakosai érdekében az egészségügyi és szociális ellátás területén huzamos ideje  tartósan kiemelkedő, lelkiismeretes munkát végez A lakosság egészségi állapotának javulásához kiemelkedő szakmai teljesítményével jelentősen hozzájárult Kimagasló eredményt ért el az egészségügyi és szociális gondozás területén, magas fokú szakmai felkészültsége alapján Szociális ellátásban rászorulók segítésében kiemelkedő teljesítményt nyújtó, a városban élő nehézsorsú emberekért végzett munkájával kiérdemelte megbecsülését Élen jár az újszerű és hatékony módszerek kidolgozásában és alkalmazásában Az egészségmegóvás, a gyógyítás, a rehabilitáció, a közegészségügy, valamint a családsegítés és gyermekjóléti szolgálatok terén magas színvonalú tevékenységet fejt ki   Javaslatot tehet: Bármely személy   A javaslatnak tartalmaznia kell: A kitüntetésre méltónak tartott személy nevét, beosztását Általa ellátott feladatkört Az elismerni kívánt tevékenység méltatását A javaslattevő nevét és aláírását   2005.  Dr. Filipovits Mária  2006.  Oberchauser Gézáné  2007.  Dr. Philipp Viktor  2008.  Ifjú Béláné 2009. Götz Jánosné   Ódorné Palkovics Erika 2010. Dr. Tuba Miklós 2011. Dr. Balogh Gyula   Szabó Ágnes 2012. Kornély Ferencné 2013. Dr. Tajthy Károly   Csapár Jolán 2014. Dr. Haberényi Pál   Fazekasd Károlyné 2015. Vincze Erzsébet   Demeter Antalné 2016. Kovács Zoltánné   Molnárné Bagi Ágnes 2017. Tálasné Sikó Melinda   Dr. Stvrteczky Rita 2018. Szoboszlai Enikő   Kovács Katalin 2019. Dr. Jánossy Ágnes   Szabó Krisztina 2020. Nacsáné Tankó Irén   Czeikmaiszter István 2021. Lengyel Szilvia   Dr. Petrovicz Edina 2022. Horváth Jánosné

„ÉV KÖZTISZTVISELŐJE” kitüntetés

„ÉV KÖZTISZTVISELŐJE” kitüntetés
„ÉV KÖZTISZTVISELŐJE” kitüntetés évente annak adományozható, aki a Bicskei Polgármesteri Hivatalban közszolgálati jogviszonyban huzamos ideje tartós és kiemelkedő munkát végez, a város fejlődése, hírnevének növelése, illetve Bicske Város Önkormányzata tevékenységének javítása érdekében kiemelkedő tevékenységet végez. Kitüntetést kaphat: Bicskei Polgármesteri Hivatalában közszolgálati jogviszonyban áll, és Huzamos ideje tartós és kiemelkedő munkát végez, és Bicske fejlődése, hírnevének növelése továbbá Bicske Város Önkormányzata tevékenységének javítása érdekében kiemelkedő tevékenységet végez.   Javaslatot tehet: Polgármester Alpolgármester Jegyző Aljegyző Bicskei Polgármesteri Hivatal irodavezetője   2005.   Sebőkné Ungvölgyi Szilvia 2006.  Galambosiné Molnár Éva 2007.  Nagy Lászlóné 2008.  Komlós Mihályné 2009. Járfás Péterné 2010. Dr. Kovács Györgyné 2011. Dobozi Béláné 2013. Siebelné Tokaji Erzsébet 2014. Rózsa Gézáné 2015. Molnár Enikő 2016. Fritz Gábor 2017. Horváthné Töli Éva 2017. Zimmerman Borbála 2018. Sztányi Jánosné 2019. Friedmann Katalin 2020. Mohl Brigitta 2021. Vandlikné Lengyel Edit   Benedek Esztre 2022. Tuba Gabriella

„Év Tűzoltója” kitüntetés

„Év Tűzoltója” kitüntetés
„ÉV TŰZOLTÓJA” kitüntetés évente egy alkalommal egy személynek adományozható. Kitüntetést kaphat: Bicskei Önkéntes Tűzoltóság állományában teljesít szolgálatot főfoglalkozású jogviszonyban huzamos ideje tartós és kiemelkedő munkát végez tűzmegelőzés területén tűzoltás területén műszaki mentés területén önkéntes tűzoltóként legalább 5 éve a Bicskei Önkéntes Tűzoltóság tagja és folyamatosan részt vesz a tűzoltás és műszaki mentés végrehajtásában életmentés és katasztrófaelhárítás során önfeláldozó magatartást tanúsít helytállásával a város polgáraiban a tűzoltóság tekintélyét és a tűzoltóságba vetett bizalmat erősíti életvitele, magánélete a tűzoltói hivatáshoz méltó   Javaslatot tehet: Polgármester Képviselő-testület bizottsága Önkormányzati képviselő Bicskei Önkéntes Tűzoltóság Elnöksége Bicskei Önkéntes Tűzoltóság Elnöke Bicskei Önkéntes Tűzoltóság Parancsnoka Bicskei Önkéntes Tűzoltóság hivatásos dolgozója   A javaslatot minden év március 1-ig kell benyújtani a polgármesterhez. A javaslatnak tartalmaznia kell a kitüntetésre méltónak tartott személy nevét, beosztását, az általa ellátott feladatkört, elismerni kívánt tevékenység méltatását, javaslattevő nevét, és aláírását. A kitüntetést az adományozott részére a polgármester a Tűzoltóság Napja alkalmából tartott rendezvényen vagy a képviselő-testület által megjelölt időpontban ünnepélyes keretek között adja át.   2005.  Molnár János  2006.  Valencsik Csaba 2007.   Tankó Róbert 2008.  Komlós Tamás 2009. Molnár Péter 2010. Győrik Szabolcs 2011. Czirkelbach Viktor 2012. Ivanics Dénes 2014. Szarvas Imre 2015. Virág József 2016. Lugosi András 2017. Gál István Zsolt 2018. Egerszegi Andrea 2019. Almási Roland 2020. Cserkuti Viktor 2021. Zádori Péter 2022. Barbér László

„Év Rendőre” kitüntetés

„Év Rendőre” kitüntetés
„ÉV RENDŐRE” kitüntetés évente egy alkalommal annak a Bicske Városi Rendőrkapitányság hivatásos állományában szolgálatot teljesítő személynek adományozható, aki a város közbiztonságáért huzamos ideje tartós és kiemelkedő munkát végez. Kitüntetést kaphat: Bicskei Rendőrkapitányság hivatásos állományában teljesít szolgálatot, és város közbiztonságáért huzamos ideje tartós és kiemelkedő munkát végez, és helytállásával a város polgáraiban a rendőrség tekintélyét és a rendőrségbe vetett bizalmat erősíti, és életvitele, magánélete a rendőri hivatáshoz méltó.   Javaslatot tehet: Polgármester Képviselő-testület bizottsága Önkormányzati képviselő Bicske Város Rendőrkapitánya Rendőrkapitányság hivatásos dolgozója   A javaslatnak tartalmaznia kell a kitüntetésre méltónak tartott személy nevét, szolgálati helyét, életútját, munkásságát, és az elismerni kívánt tevékenysége rövid méltatását, a javaslattevő nevét és aláírását. A javaslatot minden év március 1-ig kell benyújtani a polgármesterhez. A kitüntetést az adományozott részére a polgármester a Rendőrség Napja alkalmából tartott rendezvényen vagy a képviselő-testület által megjelölt időpontban ünnepélyes keretek között adja át.   2005. Spirka Beatrix Ágnes  2006.  Nagy Ferenc  2007.  Murvai Róbert  2008.  Donkó Csaba  2009. Ágoston Sándor 2010. Stock Szabolcs Mihály 2011. Halász Péter 2012. Dr. Balázs Sándor 2013. Jászai Csaba 2014. Suszter Tamás 2015. Dr. Simon Csilla 2016. Oláh Zsanett 2017. Som Tamás 2018. Dóczi Lajos 2019. Dr. Martinecz Bence 2020. Lindner Róbert  2021. Tóth Norbert 2022. Hódos Attila 

„Bicskéért” kitüntetés

„Bicskéért” kitüntetés
Az „Bicskéért” kitüntetésre (korábban: "Együtt Bicskéért" kitüntetés) jogosult, aki tevékeny részeseként munkájával jelentősen hozzájárult Bicske hazai és nemzetközi megismeréséhez, elismertségéhez, vagy a Bicskéhez kapcsolódó, kivételes, különleges megünnepelt alkalomhoz, eseményhez, vagy ehhez kötődő kiemelkedő, rendkívüli teljesítményt nyújtott. A „Bicskéért” kitüntetés mindig egyszeri alkalomhoz kapcsolódik, adományozásáról bárkinek a kezdeményezésére a polgármester határoz. A kitüntetés oklevéllel, plakettel és tárgyjutalommal jár, melyeket a pogármester ünnepélyes keretek között ad át.   A polgármester az „Bicskéért” kitüntetést jogosult adományozni természetes személynek jogi személyeknek jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek   A „Bicskéért” kitüntetésre jogosult: aki tevékeny részeseként munkájával jelentősen hozzájárult Bicske hazai és nemzetközi megismeréséhez, elismertségéhez, vagy a Bicskéhez kapcsolódó, kivételes, különleges megünnepelt alkalomhoz, eseményhez, vagy ehhez kötődő kiemelkedő, rendkívüli teljesítményt nyújtott   2005.  Kurt König   Markgraf von Pallavicini   Dieter Heske   Hans Geiger   Gottfried Bettenmann   Szebényi Zsolt

Oldalak