Települési tájékoztató

Települési tájékoztató

Fűtés során is figyeljünk a biztonságra

Az elmúlt évek lakástüzeinek hatvanegy százaléka, a szén-monoxid-mérgezéseknek a hatvan százaléka a fűtési időszakban történt, ezért az előttünk álló hónapokban fokozott odafigyelés szükséges.

A fűtőeszközöket évente egyszer érdemes ellenőriztetni, és ha szükséges, kitisztíttatni. Figyeljünk a tüzelő megfelelő tárolására és a helyes fűtési technikára. A tűzifát, a gyújtóst a fűtőeszköztől távolabb helyezzük el. A kipattanó szikrák ellen használjunk szikrafogót. Kerüljük a nedves, kezelt fával, szeméttel fűtést, mert ezek fokozzák a kéményben a korom és kátrány lerakódását. A kémény falán lerakódott korom- és kátrányréteg meg fog gyulladni, és a tűz könnyen átterjedhet a ház tetőszerkezetére is.

Ha a régi kéményt javították, felújították, átalakították, vagy új fűtőeszközt csatlakoztattak hozzá, esetleg új kéményt építettek, akkor azt csak azután lehet használni, ha azt kéményseprő helyszíni műszaki vizsgálat során ellenőrizte és a kéményről megfelelőségi nyilatkozatot állított ki. Olyan kéményt használni, amelyik nem rendelkezik megfelelőségi nyilatkozattal, nemcsak tilos, hanem életveszélyes is!

Magánszemélyeknek az ingyenes lakossági kéményseprést a katasztrófavédelem végzi. A társasházakban élőkhöz az év elején közzétett sormunkaterv alapján érkezik kéményseprő, a családi házakban élőknek előzetesen időpontot kell foglalniuk. Ezt kezdeményezhetik a https://kemenysepres.katasztrofavedelem.hu/ weboldalon, vagy a 1818-as telefonszámon, a 9-es, majd 1-es nyomógomb választásával.  Aki fával vagy egyéb szilárd tüzelővel fűt, annak évente, aki pedig gázzal, annak kétévente érdemes igénybe vennie az ingyenes kéményellenőrzést. A téli időszakban a kéményellenőrzésre megbeszélt napon már ne gyújtsunk be, hogy ne forró környezetben kelljen dolgoznia a kéményseprőnek.

Fejér vármegyében idén november közepéig már 220 lakás gyulladt ki, tűz miatt huszonhárom otthon vált lakhatatlanná. Egy ember életét vesztette, tizenhatan megsérültek. Lakástűzben a legnagyobb veszélyt a keletkező füst belégzése jelenti. Nem kell nagy tűz ahhoz, hogy tragédia történjen, elég egy egy négyzetméteres, sőt akár néhány négyzetcentiméteres tűz. A 220 tűzzel érintett lakás közül egyikben sem volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában jeleznek, amikor még van lehetőség a lángokat eloltani, vagy kimenekülni és segítséget hívni. A lakástüzek áldozatai leggyakrabban egyedül élő idős emberek, ezért részükre érdemes olyan füstérzékelőt vásárolni, amely füst esetén nemcsak hangosan sípol, hanem jelzést küld a hozzátartozó okostelefonjára is.

Szén-monoxid miatt idén már 32 alkalommal riasztották a tűzoltókat Fejérben. Ez a színtelen, szagtalan, íztelen, mérgező gáz a nyílt lánggal üzemelő fűtőberendezés működése közben keletkezik akkor, ha a helyiségben nem megfelelő a levegő-utánpótlás. Mindegy, hogy fával, gázzal, vagy szénnel fűtünk. Ha elérhető a fűtőeszköz égéstere, látható a láng, akkor gondoskodni kell a légbevezetésről. Nem elég néha ablakot nyitni, állandó, automatikus szellőzésre van szükség. Mivel a szén-monoxidot sem az emberek, sem az állatok nem tudják kiszagolni, nélkülözhetetlen egy jó minőségű szén-monoxid-érzékelőt beszerezni ott, ahol ilyen nyílt lánggal működő eszközzel fűtenek vagy melegítik a vizet. A megbízható érzékelők listája megtalálható a katasztrófavédelem honlapján. Az érzékelőt a fűtőeszköztől vagy vízmelegítőtől egy méterre, fejmagasságba helyezzük el, és figyeljünk a szavatossági idejükre.

 

https://katasztrofavedelem.hu/33883/szen-monoxid-erzekelok

 

Az októberi online katasztrófavédelmi teszt is a fűtési időszakkal kapcsolatos hasznos tudnivalókkal foglalkozik, kitöltésével tudását is tesztelheti.

 

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeQ0lbqvV4Uyq7vSGJ-SsQkVOvj4PgtPhElKEXWtxwzR229CQ/viewform

Drogprevenciós tájékoztató

Drogprevenciós tájékoztató

Mesterecset pályázat

Mesterecset pályázat

Weboldal, melyen minden fontos információ elérhető:

https://www.allamkincstar.gov.hu/header-tartalmak/rolunk/aktualitasok/mesterecset

 

Facebook oldal:

https://www.facebook.com/mesterecsetpalyazat

 

Instagram oldal:

https://instagram.com/mesterecsetpalyazat

 

A pályázattal kapcsolatban néhány információ:

 

A pályázat célja, hogy művészeti alkotások létrehozásán keresztül segítse a fiatalok pénzügyi tudatosságának kialakítását, és ráirányítsa a figyelmet a pénzügyi ismeretek fontosságára.

 

A VIII. Mesterecset pályázatra nevezni az óvodástól a középiskolás korosztályig lehet, ahol a pályázók kreatív módon, többféle technikával készült műveken keresztül mutathatják meg a pénzügyi tudatossághoz kötődő ismereteiket, elképzeléseiket. 

 

A pályázatra két témában várja a Kincstár az alkotásokat:

  • „Milyen KINCSeket rejtene az időkapszulád?” Mit szeretnél találni az időkapszuládban, ha kinyitod 20 év múlva?
  • Hogyan képzeled el a jövő modern pénzügyi ügyintézését? „Államkincstár – online kincstár”

 

A pályaművek többféle technikával készülhetnek, hagyományos módon rajz-, festmény-, képregény-, kollázs‑, makettalkotással, illetve digitálisan, fotó, digitális rajz, vagy videó formájában.

A pályamunkák értékelése négy korosztályra bontott, és a korosztályoktól független digitális kategóriában történik majd.

Az első három helyezett mind az öt kategóriában a Pénzmúzeum által felajánlott 150.000 Ft,  100.000 Ft, és 50.000 Ft értékű műszaki áruházban levásárolható utalványban részesül.

 

A pályázók az elkészült alkotásokat a Magyar Államkincstár weboldalán keresztül online küldhetik be 2025. január 5-ig.

2025. évi kéményseprő-ipari társasházi sormunka

2025. évi kéményseprő-ipari társasházi sormunka

Tisztelt lakosok!

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ, mint Kéményseprői-ipari Szerv tájékoztatja a társasházban élőket a 2025. évi kéményseprői társasházi sormunka tütemtervéről az alábbiak szerint: 

Bicske: 2025. január 20 - 2025. február 28

Bodajk: 2025. március 03 - 2025. április 30

Dunaújváros: 2025. február 03 - 2025. november 30

Kincsesbánya: 2025. május 02 - 2025. június 30

Lovasberény: 2025. március 03 - 2025. április 30

Mór: 2025. július 01 - 2025. augusztus 31

Pusztaszabolcs: 2025. február 03 - 2025. március 31

Székesfehérvár: 2025. február 03 - 2025. november 30

Velence: 2025. július 01 - 2025. augusztus 31

További részletes információ:

www.kemenysepres.katasztrofavedelem.hu

 

Meghívó

Meghívó

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottsága 2024. december 17. (kedd) 08.30 órai kezdettel rendes, nyilvános ülést tart a Városházán (2060 Bicske, Hősök tere 4.), melyre ezúton tisztelettel meghívom

Meghívó

Meghívó

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdálkodási Bizottsága 2024. december 17. napján (kedden) 08.00 órai kezdettel rendes, nyilvános ülést tart a Városházán (2060 Bicske, Hősök tere 4.), melyre ezúton tisztelettel meghívom.

 

Meghívó

Meghívó

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2024. december 17. napján (kedden) 09.00 órakor rendes, nyilvános ülést tart a Városházán (2060 Bicske, Hősök tere 4.), melyre ezúton tisztelettel meghívom.

A helyi autóbusz menetrendjének módosításáról, a közszolgáltatási szerződés meghosszabbításáról

A helyi autóbusz menetrendjének módosításáról, a közszolgáltatási szerződés meghosszabbításáról

Csörgöl Ákos főállású alpolgármester illetményének, költségtérítésének megállapításáról

Csörgöl Ákos főállású alpolgármester illetményének, költségtérítésének megállapításáról

Oldalak