-
Átadta helyét a Tisza Párt jelöltjének.
-
Az Antall-kormány egykori közlekedési minisztere 85 éves volt.
-
Március 16-án negyven éve, hogy már megint megvertük a brazilokat.
-
A volt francia elnököt elsőfokon törvénytelen kampány-finanszírozás ügyében ítélték el tavaly szeptemberben.
-
Kaposváronm nem az volt a hír, amit a kormányfő mondott, hanem az, ahogy mondta.
-
A március 15-i rendezvények résztvevői alapján jutott erre a következtetésre.
-
-
Nem csak a merevedési zavarokra jelent csodaszert.
-
Ennek ellenére Manfred Weber szerint a tűzfal továbbra is áll, pedig kiderült, hogy immáron közösen dolgoznak ki módosítójavaslatokat.
-
Több mint 50 év várakozás után az emberiség visszatér a Hold közvetlen közelébe.