Bontási engedély

Bontási engedély

1.) Milyen esetben illetve mikor kell bontási engedélyt kérni?

• Bontási engedély alapján végezhet_ a bontási tevékenység, ha:

  • műemléket érint,
  • helyi építészeti örökségvédelemmel érintett építményt, építményrészt érint,
  • érinti a zártsorú vagy ikres beépítésű építmény esetén az építmény alapozását,
  • vagy csatlakozó tartószerkezetét.

• A bontási engedély iránti kérelmet az építtető vagy meghatalmazottja nyújthatja be az építésügyi hatósághoz.

• A kérelmet az ÉTDR által biztosított elektronikus vagy papírformátumú formanyomtatványon lehet benyújtani.

2.) Mit kell a bontási engedély iránti kérelemhez mellékelni?

• A bontási engedély iránti kérelemhez elektronikus formátumban mellékelni kell:

  • az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 8. melléklet III. rész 6. pontjában meghatározott tartalmú építészetiműszaki dokumentációt,
  • az eljárási illeték befizetésének igazolását.

• A kérelemhez mellékelni lehet nyilatkozatokat annak igazolására, hogy nincs ellenérdekű ügyfél az eljárásban:

  • az ügyben érintett összes ügyfélnek a kérelmezett bontási tevékenység végzéséhez történő, az építészeti-műszaki dokumentáció ismeretében tett és az abban foglaltakkal egyetértést tartalmazó teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatát, illetve
  • az ügyben érintett összes ismert ügyfélnek a fellebbezési jogról lemondó nyilatkozatát.

3.) Mikor kell szakhatóságot bevonni?

• Szakhatóságot kell bevonni az építési engedélyezési eljárásba, ha azt az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 6. melléklete előírja.

•Az építtető előzetes szakhatósági állásfoglalást kérhet a bontási engedély iránti kérelme benyújtása előtt a szakhatóságtól. Ezt kérheti elektronikusan az ÉTDR-ben a saját tárhelye használatával, vagy hagyományos módon papír alapon közvetlenül a szakhatóságtól. A beszerzett előzetes szakhatósági állásfoglalást minden esetben elektronikus formában mellékelni szükséges a kérelem benyújtásakor, annak érdekében hogy azt az építésügyi hatóság az eljárása során figyelembe vehesse.

•Ha előzetes szakhatósági állásfoglalást az építtető nem nyújt be, a szakhatósági állásfoglalás beszerzése érdekében az építésügyi hatóság elektronikus úton keresi meg szakhatóságot:

  • hiánytalan kérelem és mellékletek esetén az eljárás megindulását követően haladéktalanul, de legkés_bb öt napon belül,
  • hiányzó szakhatósági dokumentáció esetén a hiánypótlást követően

haladéktalanul, de legkésőbb három napon belül.

4.) Mennyi az eljárás illetéke?

Az eljárás illetékét az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény Melléklete XV. fejezetének 2013. január 1-vel hatályos szabályai szerint kell megfizetni. „7. a bontási engedélyezési eljárás esetén a bontandó építmény hasznos alapterülete 100 m2-ként 10 000 forint, vagy folyóméterenként 1000, vagy darabonként 10 000 forint,”

5.) Mennyi az ügyintézési határidő?

Az építésügyi hatóság a bontási engedélyezési eljárásban az érdemi döntést:

• az eljárás megindulásától számított 15 napon belül hozza meg, ha a kérelem hiánytalan, az utolsó pótolt dokumentum beérkezésétől számított 15 napon belül hozza meg, ha a kérelem hiányos.

6.) Az engedélyezés egyéb szabályai

• A bontási engedély iránti kérelemmel együtt nyújtható be:

  • építési engedély iránti kérelem,
  • fennmaradási engedély iránti kérelem.

• Az eljárás megindításáról értesítést bocsát ki az építésügyi hatóság.

• Az építésügyi hatóság, öt napon belül hiánypótlásra hívja fel az építtetőt, ha a kérelme hiányos. Ha a pótolt mellékletek tartalma nem megfelelő, és továbbra is hiányos, akkor a hiánypótlást követően legkésőbb három napon belül az építtetőt ismételten hiánypótlásra hívja fel a hatóság. A hiánypótlásra legfeljebb húsz napos teljesítési határidő adható.

A bontási engedély iránti kérelem elbírálása során az építésügyi hatóság köteles helyszíni szemlét tartani, arról feljegyzést vagy jegyzőkönyvet és a helyszínről dátummal ellátott fényképfelvételt készíteni, továbbá meggyőződik arról, hogy

  • a bontási engedély megadásának feltételei adottak-e,
  • a bontási tevékenységet az érintett telken megkezdték-e,
  • a tervezett bontási tevékenység a csatlakozó építmény, építményrész vagy a

szomszédos telkeken lévő építmények állapotát nem veszélyeztetheti-e.

 

7.) Ki értesül a döntésről, a döntés jogerőre emelkedéséről?

• A bontási engedély iránti kérelemben hozott döntés szóban nem közölhető.

• A döntést közölni kell:

  • ügyfélként az építtet_vel vagy meghatalmazottjával, és a bontási tevékenységgel érintett telek, építmény, építményrész tulajdonosával, és azzal, akit az építésügyi hatóság az eljárásba ügyfélként bevont,
  • tájékoztatásul azzal, akinek az építési tevékenységgel érintett telekre, építményre vonatkozó jogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték és ügyféli jogállással nem rendelkezik.

• A jogerős döntést közölni kell:

  • az építtetővel vagy meghatalmazottjával,
  • az építésfelügyeleti hatósággal,
  • a környezetvédelmi, természetvédelmi felügyelőséggel, valamint a területi vízügyi hatósággal.

8.) Az engedély figyelmeztető, tájékoztató része

• A bontási engedély nem mentesíti az építtetőt, a bontási tevékenység megkezdéséhez az egyéb jogszabályokban el_írt engedélyek, hozzájárulások vagy nyilatkozatok megszerzésének kötelezettsége alól.

• A bontási engedély polgári jogi igényt nem dönt el. Bontási tevékenységet az építtető csak a jogerős és végrehajtható bontási engedély és az ahhoz tartozó – engedélyezési záradékkal ellátott – építészeti-műszaki dokumentáció alapján, az engedély hatályának  időtartama alatt, továbbá a saját felelősségére és veszélyére végezhet.• A bontási engedély tájékoztatást tartalmaz arról, hogy az építőipari kivitelezési tevékenység végzése az építtetői fedezetkezelés hatálya alá tartozik-e.

• Az építtető a bontási tevékenység befejezését követően – a külön jogszabályban meghatározott minőségű és mennyiségű hulladék keletkezése esetén – köteles elkészíteni a bontási tevékenység során ténylegesen keletkezett hulladékról az előírt bontási hulladék nyilvántartó lapot, melyet a környezetvédelmi hatósághoz kell benyújtania.

• Az építtetőnek a bontási tevékenység befejezését a befejezéstől számított tizenöt napon belül közölnie kell az építésügyi hatósággal.

• A bontási tevékenység befejezését követően harminc napon belül az ingatlannyilvántartási változás átvezetése érdekében a megvalósult állapotról hatályos földhivatali záradékkal ellátott változási vázrajzot kell az Országos Építésügyi Nyilvántartásba feltölteni.

9.) A bontási engedély hatálya, hatályának meghosszabbítása

• A bontási engedély a jogerőssé és végrehajthatóvá válásának napjától számított egy évig hatályos.

Ügyintézők: 

Telepengedély

Telepengedély

Ipari tevékenységet bejelentés alapján vagy telepengedély alapján lehet végezni. A telepengedély-köteles tevékenységek felsorolását az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 2. melléklete tartalmazza. E tevékenységeket csak jogerős telepengedély birtokában lehet folytatni.

 

Az ügyfél a telepengedély-köteles ipari tevékenység megkezdését megelőzően köteles kérelmezni a telephelyen végezni kívánt tevékenység engedélyezését a jegyzőnél.

A jegyző a telepengedély iránti kérelem elbírálása során köteles meggyőződni arról, hogy a helyi építési szabályzat szerint a kérelemben feltüntetett telepen az adott tevékenység végezhető-e.

A jegyző köteles a telepen helyszíni szemlét tartani.

A telepengedélyt a jegyző akkor adja ki, ha a szakhatósági hozzájárulások és a helyi építési szabályzatban meghatározott övezeti besorolás alapján megállapítja, hogy a telep megfelel a jogszabályi előírásoknak. A jegyző a telepet a telepengedély megadásával egyidejűleg nyilvántartásba veszi.

Az ipari tevékenység végzője a telepengedély megadását követően a nyilvántartásban szereplő adatokban bekövetkezett változást - az ipari tevékenység változtatását ide nem értve - haladéktalanul, írásban köteles bejelenteni a jegyzőnek.

A telepen folytatott ipari tevékenység változása esetén - ideértve, ha a tevékenységet folytató a telepen korábban folytatott ipari tevékenysége mellett vagy annak egyidejű megszüntetésével másik engedély- vagy bejelentés-köteles ipari tevékenységet kíván folytatni - az új tevékenység tekintetében új bejelentés vagy új engedélyezési eljárás lefolytatása szükséges.

A telep használatára jogosult személyében történő változás, jogutódlás esetén a tevékenységet az új jogosult köteles bejelenteni jogosultságának megfelelő igazolása mellett. Az új üzemeltető a telephelyen ugyanazt a tevékenységi kört folytathatja, mint az előző üzemeltető, változtatások nélkül, a korábbiakkal mindenben megegyező módon.

Az ipari tevékenység megszüntetését az ipari tevékenység végzője köteles a jegyzőnek a megszűnést követően haladéktalanul bejelenteni és a telepengedélyt leadni. A telepet a jegyző törli a nyilvántartásból.

 

Alkalmazott jogszabályok

  • a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól szóló 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet
  • a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény
  • a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény
  • a telepengedélyezési eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatás díjáról szóló 35/1999. (X. 13.) BM rendelet

 

Illetékesség

Bicske város közigazgatási területe

Benyújtandó dokumentumok:

  • kérelem formanyomtatvány a telepengedély-köteles ipari tevékenység folytatásának engedélyezéséhez
  • környezetvédelmi tervfejezet
  • a hatályos ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázisnak a kérelem formanyomtatvány 4. pont a)-e) alpontjában felsoroltakkal kiegészített példánya
  • közös tulajdonban álló telep esetében, ha nem a tulajdonostársak közössége a kérelmező, a tulajdonostársak hozzájárulását igazoló okirat
  • haszonélvezet esetében - ha nem a tulajdonos vagy a haszonélvező a kérelmező - a haszonélvező hozzájárulását igazoló okirat
  • nem a kérelmező tulajdonában lévő telep esetében a telep használatának jogcímére (bérlet stb.) vonatkozó igazoló okirat (a tulajdoni lap kivételével)
  • képviseleti eljárás esetén írásbeli meghatalmazás (közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni)
  • igazgatási szolgáltatási díjnak készpénzben történő befizetéséről, illetve átutalási megbízással való teljesítéséről szóló bizonylat másolati példánya

Illeték, igazgatási szolgáltatási díj: Az ipari tevékenység bejelentése illetékmentes, a telepengedély esetében az igazgatási szolgáltatási díj 5.000,-Ft, melyet a Bicskei Polgármesteri Hivatal 50420410-10000128 számú számlájára fizethet meg.

Eljárás megindítása:

A kitöltött nyomtatványt és mellékleteit Bicske Város Jegyzőjéhez (címzett: Bicske Város Önkormányzata) kell benyújtani az ePapír üzenetküldő szolgáltatás segítségével vagy elektronikus űrlap kitöltésével az E-önkormányzat (https://ohp-20.asp.lgov.hu/nyitolap) portálon keresztül.

Ügyintézési határidő:

A telepengedély kiadása iránti eljárásban az ügyintézési határidő 30 nap, az ipari tevékenység a bejelentést követően azonnal végezhető

Ügyintézők: 
Hatósági ügyintéző
Bolláné dr. Farkas Noémi
06/22-565-464 | 22-es mellék
bollane.farkas.noemi@bicske.hu

Bejelentésköteles ipari tevékenység

Bejelentésköteles ipari tevékenység

Ipari tevékenységet bejelentés alapján vagy telepengedély alapján lehet végezni. A bejelentés-köteles ipari tevékenységek felsorolását az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 1. melléklete tartalmazza.

 

Bejelentés-köteles ipari tevékenység esetén az ügyfél hatóságomnál történő bejelentést követően megkezdheti a tevékenység végzését.

A jegyző köteles meggyőződni arról, hogy a helyi építési szabályzat szerint a bejelentésben feltüntetett telepen az adott tevékenység végezhető-e.

Amennyiben a területen az adott tevékenység végezhető a jegyző a bejelentés másolatát a nyilvántartásba vételt követően a nyilvántartási számmal együtt kézbesítés útján megküldi a bejelentőnek és az érintett hatóságoknak.

 

Az ipari tevékenység végzője a bejelentést követően a nyilvántartásban szereplő adatokban bekövetkezett változást - az ipari tevékenység változtatását ide nem értve - haladéktalanul, írásban köteles bejelenteni a jegyzőnek.

A telepen folytatott ipari tevékenység változása esetén - ideértve, ha a tevékenységet folytató a telepen korábban folytatott ipari tevékenysége mellett vagy annak egyidejű megszüntetésével másik engedély- vagy bejelentés-köteles ipari tevékenységet kíván folytatni - az új tevékenység tekintetében új bejelentés vagy új engedélyezési eljárás lefolytatása szükséges.

A telep használatára jogosult személyében történő változás, jogutódlás esetén a tevékenységet az új jogosult köteles bejelenteni jogosultságának megfelelő igazolása mellett. Az új üzemeltető a telephelyen ugyanazt a tevékenységi kört folytathatja, mint az előző üzemeltető, változtatások nélkül, a korábbiakkal mindenben megegyező módon.

Az ipari tevékenység megszüntetését az ipari tevékenység végzője köteles a jegyzőnek a megszűnést követően haladéktalanul bejelenteni. A telepet a jegyző törli a nyilvántartásból.

 

Alkalmazott jogszabályok

  • a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól szóló 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet
  • a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény
  • a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény
  • az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény

 

Illetékesség

Bicske város közigazgatási területe

Benyújtandó dokumentumok:

  • bejelentés-köteles ipari tevékenység bejelentése formanyomtatvány
  • közös tulajdonban álló telep esetében, ha nem a tulajdonostársak közössége a bejelentő, a tulajdonostársak hozzájárulását igazoló okirat
  • haszonélvezet esetében - ha nem a tulajdonos vagy a haszonélvező a bejelentő - a haszonélvező hozzájárulását igazoló okirat
  • nem a kérelmező tulajdonában lévő telep esetében a telep használatának jogcímére (bérlet stb.) vonatkozó igazoló okirat (a tulajdoni lap kivételével)
  • képviseleti eljárás esetén írásbeli meghatalmazás (közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni)

Eljárási illetékek:
Illetékmentes

Eljárás megindítása:
A kitöltött nyomtatványt és mellékleteit Bicske Város Jegyzőjéhez kell benyújtani, postai úton vagy személyesen.

Ügyintézők: 
Hatósági ügyintéző
Bolláné dr. Farkas Noémi
06/22-565-464 | 22-es mellék
bollane.farkas.noemi@bicske.hu

Termőföld bérbeadásából származó jövedelem adója

Termőföld bérbeadásából származó jövedelem adója

Adóbevallásra kötelezett az az adózó, aki Bicske Város Önkormányzata illetékességi területén fekvő termőföld bérbeadásából bérbeadó magánszemélyként jövedelmet szerez, vagy kifizetőként bérbeadónak adóköteles bérleti díjat fizet ki.

Az adó alapja: A magánszemély termőföld-bérbeadásból származó bevételének (ide értve a földjáradékot is) egésze. (Szja.tv. 17.§. (4) bekezdése)

Az adó mértéke: az adó alap 15 %-a (Szja.tv. 8. §. (1) bekezdése)

A termőföld bérbeadásból származó jövedelem akkor nem adóköteles, ha a haszonbérbeadás határozott időre kötött megállapodás (szerződés) alapján legalább 5 évre szól.

Ha a határozott időre kötött szerződés 5 éven belül megszűnik (kivéve, ha a megszűnés oka a szerződő felek akaratán kívüli, vagy ha a felmondás azonnali hatályú) a felvett jövedelem korábban meg nem fizetett adóját késedelmi pótlékkal növelten kell megfizetni a szerződés megszűnése évének kötelezettségeként. A pótlékot az adott évi adóbevallásra nyitva álló határidőtől kell számítani.

Ha a magánszemélynek termőföld bérbeadásból olyan jövedelme keletkezik, amely nem kifizetőtől származik, vagy a kifizető a jövedelem juttatásakor az adót levonni elmulasztotta, vagy a kifizető a bérleti díjat természetben fizette meg, a vagyoni érték után a magánszemély a jövedelem adóját megállapítja, a föld fekvése szerint illetékes önkormányzati adóhatóságnál bevallja és megfizeti.

Nem kell adóbevallást tenni annak a magánszemélynek, akinek a termőföld bérbeadásból származó jövedelme kizárólag kifizetőtől származik és a kifizető az adót levonta, vagy a termőföld bérbeadásból származó jövedelme mentes az adó alól.

Ha a termőföld bérbeadásából származó jövedelem kifizetőtől származik, az adót a kifizető állapítja meg, vonja le, vallja be és fizeti meg az illetékes önkormányzati adóhatóság felé. A kifizetőnek az általa kifizetett bérleti díjról és a levont adóról a magánszemély részére igazolást kell kiadni.

Nem terheli a kifizetőt haszonbérbeadás esetén adómegállapítási kötelezettség, ha a magánszeméllyel az adómentesség feltételéül szabott határozott (5 éven túli) időtartamra kötött haszonbérleti szerződést.

Az ügyintézés kezdeményezhető

Az adóbevallást a magánszemély a jövedelem megszerzésének évét követő év március 20. napjáig teljesíti az önkormányzati adóhatóság által rendszeresített bevallás nyomtatvány benyújtásával.

Az adóbevallást a kifizető az adóévet követő év február 25. napjáig teljesíti az önkormányzati adóhatóság által rendszeresített bevallás nyomtatványon.

A kifizető az Art. 3. sz. melléklete A/II. pontja alapján adatszolgáltatásra kötelezett az adóévet követő év március 31. napjáig, melyet az önkormányzati adóhatóság által rendszeresített adatlapon teljesíthet.

A bevallás és adatszolgáltatás kizárólag papír alapon nyújtható be.

 

Kapcsolódó jogszabályok

1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról

2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről

Az ügyintézés díja vagy illetéke, számlaszáma

Bevallás (adatlap) és önellenőrzés benyújtása díj és illetékmentes.

Ügyintézési határidő

Általános ügyintézési határidő 30 nap.

Fizetési határidő és számlaszám

A termőföld bérbeadásból származó jövedelem adóját az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény által meghatározott módon és határidőben Bicske Város Önkormányzatának 50420410-10000403 számú Termőföld bérbeadásából származó jövedelemadó beszedési számlájára kell teljesíteni.

Az adót a magánszemély a jövedelem megszerzésének negyedévét követő hó 12. napjáig fizeti meg.

Az adót a kifizető a kifizetést követő hó 12. napjáig fizeti meg.

Ügyintézők: 
Adó csoport
Botka Nikoletta
Adóügyi ügyintéző
06-22-565-464
botka.nikoletta@bicske.hu
Horváth Ágota
Építményadó (L-ZS), Fizetési könnyítési kérelem
06-22-565-464/27
ado@bicske.hu
Simonné Támadi Szilvia
Helyi iparűzési adó, Adóigazolás, Vállalkozások adótartozásának behajtása, Vállalkozások fizetési könnyítési kérelme
06-20/455-8958, 06-22/565-464/19
ado@bicske.hu
Tóth-Fekete Ildikó
Építményadó (A-K), Adó- és értékbizonyítvány, Desztilláló berendezés bejelentése, Fizetési könnyítési kérelmek
06-22-565-464/11
ado@bicske.hu

Talajterhelési díj

Talajterhelési díj

Talajterhelési díjfizetési kötelezettség azt a kibocsátót terheli, aki a műszakilag rendelkezésre álló közcsatornára nem köt rá és a helyi vízgazdálkodási hatósági, illetve vízjogi engedélyezés hatálya alá tartozó szennyvízelhelyezést, ideértve az egyedi zárt szennyvíztározót is, alkalmaz.

Nem terheli díjfizetési kötelezettség azt a kibocsátót, aki külön jogszabályok szerint egyedi szennyvízelhelyezési kislétesítményt, illetve egyedi szennyvíztisztító kisberendezést alkalmaz és a kibocsátás közvetlen környezetében a kibocsátó által létesített megfigyelő objektumban a talajjal kapcsolatban lévő felszín alatti vízben a kibocsátó által évente vizsgált nitrát-, ammónium-, szulfát-, kloridtartalom egyik komponens tekintetében sem haladja meg 20%-kal a 2005. évben, illetve a közcsatorna üzembe helyezését követő hónapban végzett alapállapot-felmérés keretében mért értékeket.

A talajterhelési díj alapja a szolgáltatott víz mennyisége, csökkentve az ivóvízvezeték meghibásodása következtében elszivárgott vízmennyiséggel és a locsolási célú felhasználásra figyelembe vehető 5 %-os kedvezménnyel.

A talajterhelési díj alapja a fentieken felül csökkenthető, azzal a számlákkal igazolt mennyiséggel, amelyet a kibocsátó szennyvíztárolójából, olyan arra feljogosított szervezettel szállíttat el, amely a folyékony hulladék jogszabályi előírások szerinti elhelyezését igazolja.

A talajterhelési díj mértéke: 1 200 Ft/m3.

Bicske város a felszín alatti víz állapota szempontjából érzékeny területeken lévő települések besorolásáról szóló 27/2004.(XII.25) KvVM. rendelet melléklete alapján „Érzékeny” besorolású, így 1,5-es szorzót kell alkalmazni.

A fizetendő talajterhelési díj kiszámítása:

A díj számítás alapja (m3) * a köbméterenkénti díj * az érzékenységi szorzó = talajterhelési díj összege

Bejelentési, bevallási kötelezettség

A kibocsátónak, díjfizetési kötelezettségéről évente, a tárgyévet követő év március 31-ig kell bevallást tennie, melyben az önadózás szabályai szerint megállapítja a fizetendő talajterhelési díj összegét.

A bevallási nyomtatványt az önkormányzati adóhatóság minden év március 15-ig megküldi az adózónak. A kiküldött nyomtatványon már szerepel a vízszolgáltató által igazolt, előző évi szolgáltatott vízmennyiség.

Mentesség a díj fizetése alól: a lakossági kibocsátó mentesül a talajterhelési díj megfizetése alól, amennyiben a talajterhelési díj alapja nem haladja meg éves átlagban az 5 m3-t. 85 % kedvezményben részesül az a kibocsátó, aki a szolgáltató által is elismert indokolt műszaki akadály miatt csak különösen nagy nehézség árán tudna a közcsatorna-hálózatra rácsatlakozni, vagy a település közúthálózatában jelentős kár keletkezne a rácsatlakozással.

Fizetési határidő és számlaszám

A talajterhelési díjat a tárgyévet követő év március 31-ig, a bevallás benyújtásával egyidejűleg kell megfizetni a Bicske Város Önkormányzatának 50420410-10000434 számú Talajterhelési díj beszedési számlájára.

Kapcsolódó jogszabályok

2003. évi LXXXIX. törvény a környezetterhelési díjról 

27/2004.(XII.25.) KVVM rendelet a felszín alatti víz állapota szempontjából érzékeny területeken levő települések besorolásáról

Bicske Város Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2015.(XII.17.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díj helyi szabályairól

Ügyintézők: 
Adó csoport
Botka Nikoletta
Adóügyi ügyintéző
06-22-565-464
botka.nikoletta@bicske.hu
Horváth Ágota
Építményadó (L-ZS), Fizetési könnyítési kérelem
06-22-565-464/27
ado@bicske.hu
Simonné Támadi Szilvia
Helyi iparűzési adó, Adóigazolás, Vállalkozások adótartozásának behajtása, Vállalkozások fizetési könnyítési kérelme
06-20/455-8958, 06-22/565-464/19
ado@bicske.hu
Tóth-Fekete Ildikó
Építményadó (A-K), Adó- és értékbizonyítvány, Desztilláló berendezés bejelentése, Fizetési könnyítési kérelmek
06-22-565-464/11
ado@bicske.hu

Helyi iparűzési adó

Helyi iparűzési adó

                            Elektronikus ügyintézés - E-Önkormányzat Portál

Helyi iparűzési adóköteles az önkormányzat illetékességi területén végzett vállalkozási tevékenység.

A vállalkozó iparűzési tevékenységet végez az önkormányzat illetékességi területén, ha ott székhellyel, telephellyel rendelkezik, függetlenül attól, hogy tevékenységét részben vagy egészben székhelyén, telephelyén kívül folytatja.

2021.01.01-től az ideiglenes jellegű helyi iparűzési adó megszűnt, telephelynek minősül viszont a 180 napot meghaladó építőipari tevékenység folytatása esetén azon önkormányzat illetékességi területe, ahol a vállalkozó építőipari tevékenységet folytat. A napok számításánál a tevékenység megkezdésének napjától a felek közti szerződés alapján a megrendelő teljesítéselfogadásának napjáig terjedő időszak valamennyi naptári napja figyelembe veendő

Az adó alanya a vállalkozó. A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (továbbiakban: Htv.) 52. §. 26 pontja értelmében vállalkozó: a gazdasági tevékenységet saját nevében és kockázatára haszonszerzés céljából, üzletszerűen végző:

a) a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott egyéni vállalkozó,

b) a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott mezőgazdasági őstermelő, feltéve, hogy őstermelői tevékenységéből származó bevétele az adóévben az éves minimálbér 50 %-át meghaladja,

c) a jogi személy, ideértve azt is, ha az felszámolás vagy végelszámolás alatt áll,

d) egyéni cég, egyéb szervezet, ideértve azt is, ha azok felszámolás vagy végelszámolás alatt állnak.

Az adókötelezettség az iparűzési tevékenység megkezdésének napjával keletkezik és a tevékenység megszüntetésének napjával szűnik meg.

Adómentes: az egyesület, az alapítvány, a közszolgáltató szervezet, a köztestület, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, a közhasznú, kiemelkedően közhasznú szervezetnek minősülő nonprofit gazdasági társaság abban az adóévben, amelyet megelőző adóévben folytatott vállalkozási tevékenységéből származó jövedelme (nyeresége) után sem bel-, sem külföldön adófizetési kötelezettsége nem keletkezett. A feltételek meglétéről az adóalany írásban köteles nyilatkozni az adóhatóságnak.

Az adó alapja általános esetben az értékesített termék, illetőleg végzett szolgáltatás nettó árbevétele, csökkentve az eladott áruk beszerzési értéke és közvetített szolgáltatások értéke együttes összegével, az alvállalkozói teljesítések értékével, valamint az anyagköltséggel, továbbá az alapkutatás, alkalmazott K+F adóévben elszámolt közvetlen költségével.

Ha a vállalkozó több önkormányzat illetékességi területén végez iparűzési tevékenységet, akkor az adó alapját - tevékenység sajátosságaira leginkább jellemzően – a vállalkozónak a Htv. mellékletében meghatározottak szerint meg kell osztania. A Htv. mellékletében meghatározott megosztási módszerek közül nem lehet azt alkalmazni, amelyik a székhely vagy valamelyik telephely szerinti település esetén nulla forint települési adóalapot eredményezne.

Az általánostól eltérően, az adóalap egyszerűsített meghatározását választó vállalkozók a Htv. 39/A. §-a, illetve a 39/B. §-a szerint is megállapíthatják az adó alapját.

Mentesség

Mentes a helyi iparűzési adó alól az az adóalany, akinek a vállalkozási szintű adóalapja nem haladja meg a 2,5 mFt-ot. (Bevallási kötelezettsége van!)

A Htv. 39/A. §. szerint adózó vállalkozó mentességet nem vehet igénybe.

A helyi iparűzési adó mértéke

Adómérték az adóalap 2%-a.

Bejelentési, bevallási kötelezettség

A helyi iparűzési adóról az adózónak az adóévet követő év május 31-ig kell adóbevallást tennie.

Az ügyintézés kezdeményezhető

2018. január 1. napjától a vállalkozások bejelentési, bevallási kötelezettségüket kizárólag elektronikus úton teljesíthetik.

A bejelentkezési, bevallási űrlapok az E-Önkormányzat Portálon keresztül kitölthetők és beküldhetők. A bejelentkezés-változásbejelentés űrlap az általános adónyomtatványoknál, az előlegmérséklési kérelem a helyi iparűzési adónál találhatók.
A helyi iparűzési adó bevallás 2021.01.01. napjától kizárólag a NAV honlapjáról letölthető 18HIPA, 19HIPA, 20HIPA, 21HIPA, 22HIPAK, 23HIPAK, 24HIPAK elnevezésű ÁNYK nyomtatványon nyújtható be.

 

Kapcsolódó jogszabályok

1990. évi C. törvény a helyi adókról

2017. évi CL. törvény az adózás rendjéről

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2015.(X.28.) önkormányzati rendelete a helyi adókról

Az ügyintézés díja vagy illetéke, számlaszáma

Bejelentkezés, változás-bejelentés, bevallás és önellenőrzés benyújtása díj és illetékmentes.

Ügyintézési határidő

Általános ügyintézési határidő: 30 nap.  

Fizetési határidő és számlaszám

A helyi iparűzési adót az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény által meghatározott módon és határidőben Bicske Város Önkormányzata 50420410-10000472 számú Helyi iparűzési adó beszedési számlájára kell teljesíteni.

A helyi iparűzési adóelőleg fizetési határideje: március 15. és szeptember 15.

A 39/A. § szerinti adózást választók adóelőleg fizetési határideje: május 31.

A megfizetett adóelőleg és az adóévre megállapított tényleges adó különbözetét az adóévet követő év május 31-ig kell megfizeti meg, illetőleg ettől az időponttól igényelhető vissza.

 

Ügyintézők: 
Adó csoport
Botka Nikoletta
Adóügyi ügyintéző
06-22-565-464
botka.nikoletta@bicske.hu
Horváth Ágota
Építményadó (L-ZS), Fizetési könnyítési kérelem
06-22-565-464/27
ado@bicske.hu
Simonné Támadi Szilvia
Helyi iparűzési adó, Adóigazolás, Vállalkozások adótartozásának behajtása, Vállalkozások fizetési könnyítési kérelme
06-20/455-8958, 06-22/565-464/19
ado@bicske.hu
Tóth-Fekete Ildikó
Építményadó (A-K), Adó- és értékbizonyítvány, Desztilláló berendezés bejelentése, Fizetési könnyítési kérelmek
06-22-565-464/11
ado@bicske.hu

Számlaszámok

Számlaszámok

Önkormányzati adószámlák számai:

 

Bicske Város Önkormányzata Építményadó

50420410-10000496

 

Bicske Város Önkormányzata Késedelmi pótlék

50420410-10000489

 

Bicske Város Önkormányzata Iparűzési adó

50420410-10000472

 

Bicske Város Önkormányzata Gépjárműadó   (csak 2021. előtt keletkezett kötelezettségre, 2021-től NAV felé kell fizetni)

50420410-10000465                                            

 

Bicske Város Önkormányzata Eljárási illeték

50420410-10000458

 

Bicske Város Önkormányzata Bírság

50420410-10000441

 

Bicske Város Önkormányzata Talajterhelési díj

50420410-10000434

 

Bicske Város Önkormányzata Idegen bevétel

50420410-10000427

 

Bicske Város Önkormányzata Egyéb bevétel

50420410-10000410

 

Bicske Város Önkormányzata Termőföld bérbead.

50420410-10000403

 

Ügyintézők: 
Adó csoport
Botka Nikoletta
Adóügyi ügyintéző
06-22-565-464
botka.nikoletta@bicske.hu
Horváth Ágota
Építményadó (L-ZS), Fizetési könnyítési kérelem
06-22-565-464/27
ado@bicske.hu
Simonné Támadi Szilvia
Helyi iparűzési adó, Adóigazolás, Vállalkozások adótartozásának behajtása, Vállalkozások fizetési könnyítési kérelme
06-20/455-8958, 06-22/565-464/19
ado@bicske.hu
Tóth-Fekete Ildikó
Építményadó (A-K), Adó- és értékbizonyítvány, Desztilláló berendezés bejelentése, Fizetési könnyítési kérelmek
06-22-565-464/11
ado@bicske.hu

Építményadó

Építményadó

                           Elektronikus ügyintézés - Önkormányzati Hivatali Portál

Ügyleírás

Építményadóban adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévő építmények közül a lakás és nem lakás céljára szolgáló épület, épületrész. Az adókötelezettség az építmény valamennyi helyiségére kiterjed, annak rendeltetésétől, illetőleg hasznosításától függetlenül.

Az adó alanya az, aki a naptári év első napján az építmény tulajdonosa. Több tulajdonos esetén a tulajdonosok tulajdoni hányadaik arányában adóalanyok. Amennyiben az építményt az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog terheli, az annak gyakorlására jogosult az adó alanya. Valamennyi tulajdonos által írásban megkötött és az adóhatósághoz benyújtott megállapodásban a tulajdonosok az adóalanyisággal kapcsolatos jogokkal és kötelezettségekkel egy tulajdonost is felruházhatnak. Társasház, garázs és üdülő esetén a tulajdonosok önálló adóalanyok, a közös használatú helyiségek után az adó alanya az említett közösség.

Mentes az adó alól a szükséglakás, a kizárólag az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény szerinti háziorvos által nyújtott egészségügyi ellátás céljára szolgáló helyiség, az ingatlan-nyilvántartási állapot szerint állattartásra vagy növénytermesztésre szolgáló építmény vagy az állattartáshoz, növénytermesztéshez kapcsolódó tároló építmény (pl. istálló, üvegház, terménytároló, magtár, műtrágyatároló), feltéve, hogy az építményt az adóalany rendeltetésszerűen állattartási, növénytermesztési tevékenységéhez kapcsolódóan használja.

Az adókötelezettség a használatbavételi, illetőleg a fennmaradási engedély jogerőre emelkedését követő év első napján keletkezik. Az engedély nélkül épült vagy anélkül használatba vett építmény esetén az adókötelezettség a tényleges használatbavételt követő év első napján keletkezik. Az adókötelezettséget érintő változást (így különösen a hasznos alapterület módosulását, az építmény átminősítését) a következő év első napjától kell figyelembe venni. Az adókötelezettség megszűnik az építmény megszűnése évének utolsó napján. Az építménynek az év első felében történő megszűnése esetén a második félévre vonatkozó adókötelezettség megszűnik. Az építmény használatának szünetelése az adókötelezettséget nem érinti.

Az adó alapja az építmény négyzetméterben számított hasznos alapterülete.

Adómentesség illeti meg a 70. életévét betöltött, egyedül élő bicskei állandó lakost, az állandó lakcímeként nyilvántartott lakóingatlanára vonatkozóan. A mentesség kizárólag a feltételek teljesülését igazoló nyilatkozat megtétele után, a nyilatkozat megtételét követő év január 1. napjától vehető igénybe.

Az adózónak (tulajdonosnak, vagy vagyoni értékű jog jogosultjának) az adókötelezettség keletkezését (változását) követő 15 napon belül adatbejelentést kell tennie az önkormányzati adóhatósághoz (az erre a célra rendszeresített nyomtatványon. Az adókötelezettség az adóév első napján fennálló állapot alapján keletkezik. Az adatbejelentést az adóévet követő 15 napon belül (pl.: 2017. évi változást 2018. január 15-ig) lehet szankciómentesen benyújtani az önkormányzati adóhatósághoz.  

Az ügyintézés kezdeményezhető

Az adózó az önkormányzati adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon teljesíti az építményadó kötelezettség keletkezésének, változásának, megszűnésének bejelentését, melynek a változást követő év január 15-ig köteles eleget tenni.
Természetes személy a bejelentést papír alapon vagy elektronikus formában, vállalkozás kizárólag elektronikus úton teljesítheti. Az elektronikusan is beküldhető űrlap az Önkormányzati Hivatali Portálon található.

Kapcsolódó dokumentumok

Adatbejelentő nyomtatvány

Megállapodás az építményadóval kapcsolatos kötelezettségekről és jogokról

Nyilatkozat a 70. éven felüliek mentességének igénybevételéhez

Bejelentés építményadó megszüntetéséhez

Kapcsolódó jogszabályok

1990. évi C. törvény a helyi adókról

2017. évi CL. törvény az adózás rendjéről

Bicske Város Önkormányzat képviselő-testületének 17/2015. (X.28.) önkormányzati rendelete a helyi adókról

Az ügyintézés díja vagy illetéke, számlaszáma

Az adatbejelentés díj- és illetékmentes.

Ügyintézési határidő

Általános ügyintézési határidő 30 nap.  

Fizetési határidő és számlaszám

Az építményadót az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény által meghatározott módon és határidőben Bicske Város Önkormányzata 50420410-10000496 számú Építményadó beszedési számlájára kell teljesíteni.

Általános befizetési határidő március 15. és szeptember 15.

Ügyintézést végző szervezeti egység

Bicskei Polgármesteri Hivatal Adócsoport
2060 Bicske, Hősök tere 4.
Telefon: +36 (22) 565-464
E-mail:
ado@bicske.hu';
// -->

Ügyintézők: 
Adó csoport
Botka Nikoletta
Adóügyi ügyintéző
06-22-565-464
botka.nikoletta@bicske.hu
Horváth Ágota
Építményadó (L-ZS), Fizetési könnyítési kérelem
06-22-565-464/27
ado@bicske.hu
Simonné Támadi Szilvia
Helyi iparűzési adó, Adóigazolás, Vállalkozások adótartozásának behajtása, Vállalkozások fizetési könnyítési kérelme
06-20/455-8958, 06-22/565-464/19
ado@bicske.hu
Tóth-Fekete Ildikó
Építményadó (A-K), Adó- és értékbizonyítvány, Desztilláló berendezés bejelentése, Fizetési könnyítési kérelmek
06-22-565-464/11
ado@bicske.hu

Desztilláló berendezés bejelentése és a magánfőzött párlat utáni átalányadó

Desztilláló berendezés bejelentése és a magánfőzött párlat utáni átalányadó

Magánfőzött párlat utáni jövedéki adó

A magánfőző a desztillálóberendezés feletti tulajdonszerzést, valamint a bejelentett adatokban történt változást, az azt követő 15 napon belül köteles bejelenteni a lakóhely szerinti önkormányzati adóhatósághoz. A magánfőző köteles megőrizni és hatósági ellenőrzéskor bemutatni a desztillálóberendezés feletti jogszerű tulajdonszerzést igazoló iratot.

Magánfőzés: a párlatnak a magánfőző, több tulajdonostárs magánfőző esetén valamely tulajdonostárs lakóhelyén vagy gyümölcsöse helyén használható, legfeljebb 100 liter űrtartalmú, párlat-előállítás céljára kialakított desztillálóberendezésen a magánfőző által végzett előállítása.

A magánfőző az előállítást megelőzően 700 forint értékű párlat adójegyet köteles beszerezni a vámhatóságtól.

Az adójegy darabonként egy liter 42 térfogatszázalékos tényleges alkoholtartalmú párlat tárgyévi előállítására jogosít. A párlat adójegyet a vámhatóság által rendszeresített nyomtatványon a magánfőző választása szerint papíron vagy elektronikusan lehet igényelni. A vámhatóság a párlat adójegyet a párlat adójegy értékének megfizetését követően bocsátja a magánfőző rendelkezésére, feltéve, hogy az igénylő az önkormányzati adóhatóság által regisztrált desztillálóberendezéssel rendelkezik. A vámhatóság a párlat adójegyek kiadott mennyiségéről értesíti a desztillálóberendezés tárolási/használati helye szerinti önkormányzati adóhatóságot. A magánfőző a tárgyévre vonatkozó első párlat adójegy-beszerzésekor legalább 5 darab párlat adójegyet köteles vásárolni és legfeljebb 86 darab párlat adójegyet vásárolhat. Ez a szabály azt is jelenti, hogy évi legfeljebb 86 liter párlat állítható elő magánfőzés keretében egy személy, illetve egy háztartás által.

A desztillálóberendezés feletti tulajdonjogról a bejelentési kötelezettséget, valamint a bejelentett adatokban történt változás bejelentési kötelezettségét továbbra is az önkormányzati adóhatósághoz kell teljesíteni! 

A magánfőző az önkormányzati adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon teljesíti a fenti bejelentési kötelezettségét a változástól számított 15 napon belül. A bejelentés papír alapon nyújtható be.

A magánfőzött párlat kizárólag a magánfőző, családtagjai vagy vendégei által fogyasztható el, feltéve, hogy értékesítésre nem kerül sor. A magánfőzött párlat kizárólag adóraktár részére értékesíthető. A magánfőzött párlat eredetét a párlat adójegy igazolja.

Megsemmisítés

Az évente magánfőzés keretében előállítható párlatmennyiség túllépése esetén a magánfőző a többletmennyiséget köteles haladéktalanul bejelenteni az állami adó- és vámhatóságnak és az állami adó- és vámhatósággal egyeztetett módon gondoskodni a többletmennyiség megsemmisítéséről.

Magánfőzés esetében az adó megállapításához és az adótartozás végrehajtásához való jog a termék előállításától számított 1 év elteltével évül el.

Kapcsolódó jogszabályok

a jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény

Az ügyintézés díja vagy illetéke

Bejelentés benyújtása díj- és illetékmentes.

További információk

https://www.nav.gov.hu/data/cms387097/Felhivas_maganfozes_szabalyainak_valtozasarol.pdf

CsatolmányMéret
PDF icon bejelentesi_nyomtatvany2017.pdf183.62 KB
Ügyintézők: 
Adó csoport
Botka Nikoletta
Adóügyi ügyintéző
06-22-565-464
botka.nikoletta@bicske.hu
Horváth Ágota
Építményadó (L-ZS), Fizetési könnyítési kérelem
06-22-565-464/27
ado@bicske.hu
Simonné Támadi Szilvia
Helyi iparűzési adó, Adóigazolás, Vállalkozások adótartozásának behajtása, Vállalkozások fizetési könnyítési kérelme
06-20/455-8958, 06-22/565-464/19
ado@bicske.hu
Tóth-Fekete Ildikó
Építményadó (A-K), Adó- és értékbizonyítvány, Desztilláló berendezés bejelentése, Fizetési könnyítési kérelmek
06-22-565-464/11
ado@bicske.hu

Adók módjára behajtandó köztartozások

Adók módjára behajtandó köztartozások

Adók módjára behajtandó köztartozások esetében az önkormányzati adóhatóság nem a saját ügyében jár el, hanem más szerv, hatóság (kimutató szerv) által megállapított fizetési kötelezettséget érvényesíti az önkéntes teljesítés elmaradása miatt (pl. közigazgatási bírság, munkaügyi bírság, megelőlegezett gyermektartásdíj stb.). Magánszemélyek esetében a lakóhely szerint illetékes önkormányzati adóhatóság feladata ennek a beszedése végrehajtási eljárás keretében.

A kimutató szerv megkeresése alapján hivatalból indul az eljárás, melyben az önkormányzati adóhatóság feladata a kintlévőség beszedésére korlátozódik. Az eljárás ezen szakaszában méltányossági eljárás keretében részletfizetést, fizetési halasztást, mérséklést az önkormányzati adóhatóság nem engedélyezhet.

Az önkormányzati adóhatóság fizetési felhívásban tájékoztatja az adók módjára behajtandó köztartozás kötelezettjét a kimutatás megérkezését követően és egyben felhívja az önkéntes teljesítésre. A tartozás megfizetésének elmaradása esetén megindul a végrehajtási eljárás, melynek során elsősorban hatósági átutalási megbízás (inkasszó) benyújtására, munkabér letiltásra, ingó foglalásra, követelés foglalásra van lehetőség. Nagyobb összegű tartozások esetén az ingatlan tulajdonra jelzálogjog, 500 ezer forintot meghaladó kintlévőség esetén végrehajtási jog bejegyzésre is sor kerül.

A végrehajtási eljárás során felmerült végrehajtási költségek és végrehajtási költségátalány megállapításának és megfizetésének részletes szabályairól szóló 49/2012. (XII.28.) NGM rendelet alapján a végrehajtással kapcsolatos készkiadások és költségátalány az adók módjára behajtandó köztartozás fizetésre kötelezettjét terhelik

A rendelet alapján az önkormányzati adóhatóságnak a végrehajtás foganatosításáért minden esetben – az esetleges készkiadások mellett – 5 000 forint költségátalányt kell felszámolnia. A végrehajtási költségek alól a fizetésre kötelezett csak abban az esetben mentesül, ha a kimutatott tartozását haladéktalanul megfizeti.

Az adóvégrehajtót az eredményes végrehajtás érdekében mindazok a jogok megilletik, amit a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény a bírósági végrehajtónak biztosít. Ha az adózó a végrehajtási eljárás eredményességét a végrehajtó veszélyeztetésével, fenyegetésével akadályozza vagy az eljárás lefolytatásának meghiúsítását megkísérli, az adóhatóság a rendőrségről szóló törvény szerinti rendőri intézkedés megtételét kezdeményezheti.

Az ügyintézés kezdeményezhető

Az adók módjára behajtandó köztartozások végrehajtása minden esetben hivatalból indul. Az adózó jogsértés esetén végrehajtási kifogással élhet az adott végrehajtási cselekmény ellen a tudomására jutásától számított 8 napon belül.

Kapcsolódó dokumentumok

Az eljáráshoz nem kapcsolódik nyomtatvány.

Kapcsolódó jogszabályok

2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről

1994. évi LIII. törvény a bírósági végrehajtásról,

49/2012. (XII.28.) NGM rendelet az adó-végrehajtási költségek és végrehajtási költségátalány megállapításának és megfizetésének részletes szabályairól 

 

Az ügyintézés díja vagy illetéke, számlaszáma

Végrehajtási kifogás illetéke 5 000 Ft, melyet a Bicske Város Önkormányzatának 50420410-10000458 számú Illetékbeszedési számlájára kell megfizetni a kifogás benyújtásakor.

Ügyintézési határidő

Az ügyintézés jogszabályi határidőhöz nem köthető, az elévülési időn belül folyamatosan kötelessége az önkormányzati adóhatóságnak a köztartozás behajtása.

Fizetési határidő és számlaszám

Az adók módjára behajtandó köztartozások esetében a fizetési határidők már lejártak, a végrehajtási cselekmények elkerülése végett az adózó érdeke minél előbb rendezni tartozását. A befizetéseket Bicske Város Önkormányzatának 50420410-10000427 számú Idegen bevételek számlájára, illetve a Bicske Város Önkormányzatának 50420410-10000410 számú Egyéb bevételek beszedési számlájára kell teljesíteni.

 

Ügyintézők: 
Adó csoport
Botka Nikoletta
Adóügyi ügyintéző
06-22-565-464
botka.nikoletta@bicske.hu
Horváth Ágota
Építményadó (L-ZS), Fizetési könnyítési kérelem
06-22-565-464/27
ado@bicske.hu
Simonné Támadi Szilvia
Helyi iparűzési adó, Adóigazolás, Vállalkozások adótartozásának behajtása, Vállalkozások fizetési könnyítési kérelme
06-20/455-8958, 06-22/565-464/19
ado@bicske.hu
Tóth-Fekete Ildikó
Építményadó (A-K), Adó- és értékbizonyítvány, Desztilláló berendezés bejelentése, Fizetési könnyítési kérelmek
06-22-565-464/11
ado@bicske.hu

Oldalak