Költség elvű lakásbérlet

Költség elvű lakásbérlet

A költség elven létrejött bérleti jogviszony feltételeit az 1993. LXXVIII. lakástörvény és „a lakások és helyiségek elidegenítéséről és bérletéről” szóló 20/2005 (IV.29.) helyi rendelet (továbbiakban: rendelet) szabályozza.

 

A költségelvű bérlakások bérleti jogát a Bicske Város Önkormányzata által kihirdetett nyilvános pályázaton lehet elnyerni.

 

A jelentkezés feltételei:

  • Bicske közigazgatási területén lakóingatlan tulajdonnal nem rendelkezhet a pályázó
  • három havi bérleti díj egyösszegű befizetése
  • lakás-előtakarékossági szerződés kötésének vállalása

 

A jelentkezők elbírálásánál előnyt élvez az, aki előre, egy összegben több hónapi bérleti díj megfizetését vállalja.

 

A bérleti jogviszony határozott időre, 5 évre jön létre.

A költségelven bérbe adható önkormányzati tulajdonú lakások összkomfortosak. A bérleti díj az önkormányzat hatályos lakbérrendelete – 7/2005. (II. 15.) – alapján kerül megállapításra. A bérleti díjon felül a lakás rezsiköltségét a bérlő fizeti.

 

Illetékességi terület:

Bicske Város Önkormányzatának tulajdonában lévő költségelven bérbeadásra kerülő lakásokra.

 

Az eljárás jogi alapja:

  • 1993. évi LXXVIII. számú „a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról” szóló törvény
  • Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2005. (IV. 29.) önkormányzati rendelete „a lakások és helyiségek elidegenítéséről és bérletéről”

 

Benyújtandó dokumentumok: pályázat,

melynek tartalmaznia kell:

  • a pályázó nevét, címét, elérhetőségét (telefon, e-mail)
  • nyilatkozatát, hogy lakástulajdonnal a város közigazgatási területén nem rendelkezik
  • nyilatkozatát, hogy a pályázati feltételeket elfogadja,
  • az egy összegben megfizetendő hónapok megjelölését

 

Eljárási illeték:
Az eljárás illetékmentes.

 

Eljárás Megindítása:
Az eljárás megindítása a pályázat benyújtásával történik, melyet mellékleteivel együtt a Bicskei Polgármesteri Hivatalban kell benyújtani postai úton vagy személyesen.

Ügyintézők: 
Munkatársak
Kissné Bükkösi Éva
Műszaki adminisztrátor
06-22-565-464
kissne.eva@bicske.hu
Lengyel Hunor
Műszaki ügyintéző
lengyel.hunor@bicske.hu
Marton Ildikó
Műszaki előadó
06-22-565-464
marton.ildiko@bicske.hu
Pálfiné Marosán Gabriella
Műszaki ügyintéző
0622-565-464/28-as mellék
palfine.gabriella@bicske.hu
Peterdi Zita
Műszaki ügyintéző
06-22-565-464
peterdi.zita@bicske.hu
Soós Attila
Műszaki előadó
06-22-565-464
soos.attila@bicske.hu
Vass András
Műszaki ügyintéző
vass.andras@bicske.hu

Haszonbérlet

Haszonbérlet

Az önkormányzati tulajdonú földhaszonbérleteket az eljárás jogi alapját képező jogszabályi háttér figyelembe vételével gyakorolja a Képviselő-testület .
A haszonbérleti díjak mértéke a haszonbérbeadó és a haszonbérlő közötti megállapodás függvénye.
A Képviselő-testület egységesen határozza meg az önkormányzat által haszonbérletbe adott földrészletek bérleti díját a földrészlet minőségi besorolásának figyelembe vételével.
A mezőgazdasági haszonbérleti szerződést írásba kell foglalni.

Illetékességi terület:
Bicske Város Önkormányzatának tulajdonában lévő termőföldjeire. A földrészletek a város honlapján vannak felsorolva.

Az eljárás jogi alapja:
•    2013. évi CXXII. „a mező- és erdőgazdálkodási földek forgalmáról, szóló törvény
•    2013. évi CCXII. a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról,
•    2013. évi V. törvény, a Polgári Törvénykönyvről,
•    474/2013. (XII. 12.) Korm. rendelet „az elővásárlási és előhaszonbérleti jog gyakorlása érdekében az adás-vételi és a haszonbérleti szerződés hirdetményi úton történő közlésére vonatkozó eljárási szabályokról”
•    Bicske Város Önkormányzat 488/2014. (X. 10.) számú képviselő-testületi határozata.

Benyújtandó dokumentumok: kérelem, illetve pályázat

Eljárási illeték:
Az eljárás illetékmentes.

Eljárás Megindítása:
Az eljárás megindítása kérelemre vagy a bérbeadó által kiírt pályázati felhívásra pályázat benyújtásával történik, melyet mellékleteivel együtt a Bicskei Polgármesteri Hivatalban kell benyújtani postai úton vagy személyesen.

 

Ügyintézők: 
Munkatársak
Kissné Bükkösi Éva
Műszaki adminisztrátor
06-22-565-464
kissne.eva@bicske.hu
Lengyel Hunor
Műszaki ügyintéző
lengyel.hunor@bicske.hu
Marton Ildikó
Műszaki előadó
06-22-565-464
marton.ildiko@bicske.hu
Pálfiné Marosán Gabriella
Műszaki ügyintéző
0622-565-464/28-as mellék
palfine.gabriella@bicske.hu
Peterdi Zita
Műszaki ügyintéző
06-22-565-464
peterdi.zita@bicske.hu
Soós Attila
Műszaki előadó
06-22-565-464
soos.attila@bicske.hu
Vass András
Műszaki ügyintéző
vass.andras@bicske.hu

Rendkívüli települési gyermekszületési támogatás

Rendkívüli települési gyermekszületési támogatás

A gyermek születésével kapcsolatos költségek mérsékléséhez nyújtott egyszeri támogatás.
Jogosultság feltételei:

- A szülő a kérelem benyújtását megelőzően legalább egy évvel bicskei állandó lakóhellyel rendelkezik, és a gyermek első lakóhelye Bicske közigazgatási területén található (az örökbefogadás kivételével).
- Születési anyakönyvi kivonat
- Jövedelemigazolás
A támogatás összege jogosultság esetén 70.000.-Ft.
- Természetben nyújtott 40.000.- Ft értékű babacsomag

CsatolmányMéret
PDF icon 5_gyermekszuletesi_tamogatas.pdf113.93 KB
Ügyintézők: 
Szociális csoport
Farkas Zsuzsanna
Szociális ügyintéző
06-22-565-464
farkas.zsuzsanna@bicske.hu
Zimmermann Borbála
Szociális ügyintéző
06-22-565-464
zimmermann.borbala@bicske.hu

Rendkívüli települési temetési támogatás

Rendkívüli települési temetési támogatás

Települési temetési támogatásra jogosult az elhunyt eltemetéséről gondoskodó hozzátartozó, ha a temetési költségek viselése saját, illetve családja létfenntartását veszélyezteti.
Jogosultság feltételei:

Ha az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg:
- A nyugdíjminimum 500 %-át, amely 142.500.- Ft.

A támogatás összege jogosultság esetén 70.000.-Ft.

 

CsatolmányMéret
PDF icon rendkivuli_telepulesi_tamogatas_2020.pdf97.47 KB
Ügyintézők: 
Szociális csoport
Farkas Zsuzsanna
Szociális ügyintéző
06-22-565-464
farkas.zsuzsanna@bicske.hu
Zimmermann Borbála
Szociális ügyintéző
06-22-565-464
zimmermann.borbala@bicske.hu

Rendkívüli települési létfenntartási támogatás

Rendkívüli települési létfenntartási támogatás

Rendkívüli települési létfenntartási támogatásra jogosult, akinek közüzemi számlatartozása van, egészségi állapota miatt gyógyszerköltségeit átmenetileg nem tudja megfizetni, valamint ha jövedelemmel nem rendelkezik és megélhetéséhez segítségre szorul.
Jogosultság feltételei:

Ha az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg:
- A nyugdíjminimum 200 %-át, amely 57.000.- Ft, (családban)
- A nyugdíjminimum 250 %-át, amely 71.250.- Ft, (egyedül élő, egyedülálló)
A támogatás legmagasabb összege személyenként és naptári évenként az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 160%-a. (45.600.- Ft)

CsatolmányMéret
PDF icon rendkivuli_telepulesi_tamogatas_2020.pdf97.47 KB
Ügyintézők: 
Szociális csoport
Farkas Zsuzsanna
Szociális ügyintéző
06-22-565-464
farkas.zsuzsanna@bicske.hu
Zimmermann Borbála
Szociális ügyintéző
06-22-565-464
zimmermann.borbala@bicske.hu

Rendkívüli települési gyermeknevelési támogatás

Rendkívüli települési gyermeknevelési támogatás

Települési gyermeknevelési támogatást:

- a válsághelyzetben lévő várandós anya gyermekének megtartásához
- a gyermek óvodáztatásának, valamint a gyermek, fiatal felnőtt iskoláztatásának biztosításához
- a nevelésbe vett gyermek családjával való kapcsolattartáshoz vagy a gyermek családba való visszakerülésének elősegítéséhez

- a gyermek egészségi állapotának megőrzésével és helyreállításával kapcsolatos költségekhez.

Jogosultság feltételei:

Ha az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg:
- A nyugdíjminimum 250 %-át, amely 71.250.- Ft, (családban)
- A nyugdíjminimum 300 %-át, amely 85.500.- Ft, (egyedül élő, egyedülálló)

 

 

CsatolmányMéret
PDF icon rendkivuli_telepulesi_tamogatas_2020.pdf97.47 KB
Ügyintézők: 
Szociális csoport
Farkas Zsuzsanna
Szociális ügyintéző
06-22-565-464
farkas.zsuzsanna@bicske.hu
Zimmermann Borbála
Szociális ügyintéző
06-22-565-464
zimmermann.borbala@bicske.hu

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjfizetés alóli mentesség

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjfizetés alóli mentesség

70 év feletti, egyedül élő személy részére hulladékszállítási díjfizetés alóli mentesség
Jogosultság feltételei:

- Betöltött 70. életév, továbbá az egyedülállóság igazolása,
- Lakcím hivatalos igazolása.
A kedvezmény időtartama határozatlan, 30 literes gyűjtőedény közszolgáltatási díjának mértékéig érvényes.

 

CsatolmányMéret
PDF icon 9_koltsegmentesseg_hulladek.pdf119.92 KB
Ügyintézők: 
Szociális csoport
Farkas Zsuzsanna
Szociális ügyintéző
06-22-565-464
farkas.zsuzsanna@bicske.hu
Zimmermann Borbála
Szociális ügyintéző
06-22-565-464
zimmermann.borbala@bicske.hu

Települési ápolási támogatás

Települési ápolási támogatás

18. életévét betöltött személy részére nyújtott rendszeres támogatás, aki tartós beteg hozzátartozójának ápolását végzi.
Jogosultság feltételei:

- A családban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200%-át, 57.000.- Ft
- Rendszeres pénzellátásban nem részesül, heti 20 óra munkaidőt meghaladó keresőtevékenységet nem folytat.
- Háziorvos igazolása az ápolandó tartós betegségéről,
- A támogatott háztartás vonatkozásában a lakókörnyezet rendezettsége, ennek keretében a hulladékszállítási díjfizetés rendszeres teljesítésének igazolása.  
A támogatás időtartama határozatlan, havi összege a központi költségvetésben meghatározott alapösszeg 80%-a.

CsatolmányMéret
PDF icon 2_apolasi_tamogatas.pdf193.34 KB
Ügyintézők: 
Szociális csoport
Farkas Zsuzsanna
Szociális ügyintéző
06-22-565-464
farkas.zsuzsanna@bicske.hu
Zimmermann Borbála
Szociális ügyintéző
06-22-565-464
zimmermann.borbala@bicske.hu

Települési tüzelőanyag támogatás

Települési tüzelőanyag támogatás

Települési tüzelőanyag támogatást:
- egy háztartásnak a hideg időjárás miatt szükséges tűzifa biztosításához
- évente egy alkalommal legfeljebb 40.000.- Ft összegben - névre, lakcímre szóló számla ellenében.
- kérelem benyújtása tárgyév szeptember 1. és tárgyévet követő év február 28. közötti időszak

Jogosultság feltételei:
Ha az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg:
- A nyugdíjminimum 200 %-át, amely 57.000.- Ft, (családban)
- A nyugdíjminimum 250 %-át, amely 71.250.- Ft, (egyedül élő, egyedülálló)

Faanyag rendelkezésre állása esetén, a támogatásra jogosult, amennyiben igényli, jogosulttá válik 1 erdei m3 mennyiségre (118/2024. (XI.15) határozat alapján)

 

CsatolmányMéret
PDF icon rendkivuli_telepulesi_tamogatas_2020.pdf97.47 KB
Ügyintézők: 
Szociális csoport
Farkas Zsuzsanna
Szociális ügyintéző
06-22-565-464
farkas.zsuzsanna@bicske.hu
Zimmermann Borbála
Szociális ügyintéző
06-22-565-464
zimmermann.borbala@bicske.hu

Települési tanulmányi ösztönző támogatás

Települési tanulmányi ösztönző támogatás

A szociálisan rászoruló családokban nevelkedő jó tanulmányi eredményt elérő általános vagy középiskolás gyermekek részére nyújtott rendszeres támogatás.
Jogosultság feltételei:

- A családban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a nyugdíjminimum 250%-át, azaz 71.250.-Ft-ot, gyermekét egyedül nevelő szülő esetén 300 %-át, amely 85.500.- Ft
- Iskolai bizonyítvány bemutatása, melyben az aktuális tanévben elért tanulmányi eredmény legalább 4-es,
- A támogatott háztartás vonatkozásában a lakókörnyezet rendezettsége, ennek keretében a hulladékszállítási díjfizetés rendszeres teljesítésének igazolása.  
A támogatás időtartama jogosultság esetén a következő tanév szeptemberétől-júniusig, összege általános iskolai tanuló esetében havi 10.000.-Ft, középiskolai tanuló esetében havi 10.000-Ft.

 

CsatolmányMéret
PDF icon 1_tanulmanyi_osztonzo_tamogatas.pdf69.2 KB
Ügyintézők: 
Szociális csoport
Farkas Zsuzsanna
Szociális ügyintéző
06-22-565-464
farkas.zsuzsanna@bicske.hu
Zimmermann Borbála
Szociális ügyintéző
06-22-565-464
zimmermann.borbala@bicske.hu

Oldalak