Elment Dudás Erzsi néni

Elment Dudás Erzsi néni

Az életben az emberek vagy hagynak maguk után emlékeket vagy egyszerűen a feledés homályába merülnek.

Dudás Erzsi néni az előbbi elmenők közé tartozik. Bicskén szinte nincs olyan ember, aki ne ismerte volna ezt a nevet. Igaz már több generáció felnőtt azóta, hogy nyugdíjba ment, de emléke nem halványult. Főleg azok nem felejtik, akiket tanított vagy éppen néhány éven keresztül a munkatársai voltak. Emlékeznek rá szülők, kollégák és mindenki, aki Bicskén lakik vagy Bicskén tanult. Erzsi néni neve összefonódott az iskolával.

1933-ban született a Fejér megyei Vál községben, itt végezte el az általános Iskolát, a polgárit  a Bicskei Polgári Állami Iskolában. Innen került be a Budapesti Állami Csalogány utcai Tanítóképzőbe, ahol 1952-ben tanítói diplomát szerezett.

1953-ig Bicskén a Járási Tanácsnál volt alkalmazott. Gyakornoki éveit a Nógrád megyei Mátraszőlősön töltötte 1953 és 1959 között. 1959-ben rövid ideig volt a Megyei Tanács Művelődési Osztályán Bicskén, innét már egyenes út vezetett a Bicskei Állami Iskolába. Volt tanító, napközis nevelő, 1965-től pedig az iskola igazgatóhelyettesi posztját töltötte be nyugdíjazásáig. Mindig mindenre nyitott lelkes pedagógust ismerhettek meg személyében. Szerette a technikát ezért elvégezte a 1967-ben a Tanítóképző Főiskola gyakorlati szakát.

Gyermekek százait nevelte pályafutása alatt és az Ő nevéhez fűződik a Karneválok nyitótánca a Csárdás és a Palotás. Munkájában mindig pontos, fegyelmezett és kitartó volt. Volt kollégaként emlékszem hogyan segített minket a főiskoláról kikerült újdonsült pedagógusokat, hogy megtanuljuk igazából mi a tanítás és tudatosította mindnyájunkban, hogy a gyermekeket szeretnünk és nevelnünk is kell.

Hosszú útra ment, de itt hagyta emlékképét.

Zöld csillag kihunyt az égen,
A csónak partot ért,
Hideg csendben fekete minden,
Legyen az álmod szép.                                                    

 

Nemzeti Összetartozás Napja

Nemzeti Összetartozás Napja

Bicske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és családját a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából 2016. június 6-án 10 órakor kezdődő megemlékezésére.

Helyszín: Református templomkert, Országzászló emlékmű.
Ünnepi műsort ad: a Szent László Általános Iskola kórusa és Grósz Dominika, a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola diákja

Közérdekű kötelezettség-vállalás szervezése

Közérdekű kötelezettség-vállalás szervezése

Bicske Város Önkormányzata a kárpátaljai diákok zánkai táboroztatásához kapcsolódó (adománygyűjtő akciót) közérdekű kötelezettségvállalást szervez.

1.) A fenti közérdekű céllal összefüggésben magánszemélyek, jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok írásban kötelezettséget vállalnak arra, hogy vagyoni szolgáltatásukkal az adománygyűjtés célkitűzéseit szolgálják.

2.) A közérdekű kötelezettségvállalást kiíró a képviselő-testületi határozat meghozatalától 2016. 08. 31. napjáig tartó határozott időre szervezi. A felajánlásokat Bicske Város Önkormányzatának az OTP Bank Nyrt. által vezetett, 11736020-15727048-10501629 számú bankszámlájára lehet teljesíteni.

3.) A közérdekű célra felajánlott pénzeszközöket Bicske Város Önkormányzata a fenti alszámlán elkülönítetten kezeli. Az adományozott az adományozó által teljesített befizetésről, adományról az adományozás teljesítésekor hatályos adójogszabályok szerint - amennyiben a hatályos adójogszabályok igazolás kiadását írják elő - igazolást ad ki a tárgyévet követő év január 31-ig.

4.) A bankszámlára befizetett pénzeszközök tekintetében a polgármester kötelezettséget vállal arra, hogy azokat maradéktalanul ebben az okiratban megjelölt célra fordítja.

5.) Bicske Város Önkormányzata köteles a közérdekű kötelezettségvállalást nyilvánosan meghirdetni, a felajánlások felhasználásával kapcsolatban a közérdekű kötelezettségvállalókat tájékoztatni.

Bicske, 2016. június 1.

Pálffy Károly

polgármester

 

Egy napig mindenki a gyerekek kedvében járt

Egy napig mindenki a gyerekek kedvében járt

Tizedik alkalommal szervezte meg a KMKSZ Csapi Alapszervezete és a Csapi 2. Sz. Széchenyi István Középiskola nemzetközi gyermeknapi rendezvényét május 28-án. A csapi gyermeknapra a határvárosban élő gyerekek mellett a környékbeli településekről is sok kiskorú látogatott el szüleivel, ahol egy napig mindenki csak az ő szórakoztatásukért dolgozott.

A gyermeknap ünnepélyes megnyitásakor Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének és Csapi Alapszervezetének elnöke köszöntötte a gyerekeket és a meghívott vendégeket, külön megköszönve a bicskei küldöttség Csapnak nyújtott támogatását. Köszönetet mondott továbbá a gyermeknap programját színesítő kézműveseknek és fellépőknek, az alapszervezet választmányának és mindenkinek, aki vállalta a munkát, valamint a támogatóknak: a Bethlen Gábor Alapnak, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesületnek, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének, a Kárpátszerviz vállalatnak, a Dorcasnak, Csap Város Önkormányzatának, a szürtei Italia Snack&Pizza pizzériának, valamint Furda Csaba és Jermolov Szilvia vállalkozóknak.

Trieb Gergely ungvári magyar konzul elmondta, hogy talán a „legautentikusabb” ungvári diplomataként vesz részt a gyermeknapon, hisz három gyermeke van otthon, és néhány hete derült ki, hogy a negyedik is érkezik. Kijelentette: „Ukrajna elhúzódó gazdasági és politikai válsága idején, illetve a kárpátaljai magyarság rendkívül nehéz helyzetében az ilyen kötetlen, közösségépítő rendezvények a legfontosabbak.”

Bálint Andrea, Bicske város alpolgármestere a bicskei küldöttség képviseletében köszöntötte a csapi gyerekeket és szüleiket. Elmondta: „Bicske város önkormányzata Csapot választotta testvértelepülésének, ehhez az előkészítő munkálatok már zajlanak. Azon dolgozunk, hogy hamarosan aláírásra kerüljön ez a szerződés, és abban is bízom, hogy a sok gyerkőc közül sokkal hamarosan, a nyár folyamán fogunk majd Magyarországon is találkozni… Nagyon fontos dolog, hogy a magyarságunk ezen a területen is megmaradjon. Tartsatok mindig össze, szeressétek egymást, szeressétek a szüleiteket, és szeressétek az anyaországot, az anyaország is szeret benneteket.” Az alpolgármester asszony ezt követően bejelentette, hogy van Bicskén egy tejfeldolgozó üzem, amely küldött a csapi gyerekeknek ezer darab túrórudit.

Valerij Szamardak, Csap város polgármestere köszönetet mondott a KMKSZ-nek, amiért tizedik éve önzetlen munkával nagyszabású ünnepséget szerveznek a városban, amely ünnep nem csak a gyerekek, hanem a szülők és a nagyszülők számára is. Köszönetet mondott a magyarországi Bicske városának is, amiért segítenek Csapnak, és több tucat gyermek nyári üdültetését vállalták.

Maha László, a Csapi 2. Sz. Széchenyi István Középiskola igazgatója szerint: „Sok rossz dolog van napjainkban ebben a világban. De van egy szuper dolog, aminél jobb nincs, ez a Csapi Nemzetközi Gyereknap, amely ma tízesztendős. Minden ifjú barátomnak nagyon jó szórakozást kívánok, érezzétek jól magatokat, és fogyasszátok el a sok bicskei túrórudit. Mert azt mondják, hogy a bicskei túrórudi a »legtúrórudibb« túrórudi.” Végezetül arra biztotta a KMKSZ-t, hogy még legalább vagy harminc éven át szervezze meg a csapi gyereknapot.

A gyereknap programja a helyi iskola tanulóiból álló Harmónia énekegyüttes és a Jácint táncegyüttes fellépésével vette kezdetét. A gyerekek a Komonyi Szveta és Hurik Ilona vezette ügyességi vetélkedőkön mérhették össze tudásukat, Molnár Beátától és Pohorják Georginától, a 3. Számú Gróf Széchenyi István Cserkészcsapat vezetőitől gyermekjátékokat tanulhattak. Hidi Endrétől, Ukrajna érdemes művészétől elleshették az agyagedény-készítés csínját-bínját, a nagyberegi Furman Évától és Derceni Lévai Iréntől megtanulhatták a gyöngyfűzés és körmöcskézés tudományát.

Cibulyás Marianna az üveg­festést, Molnár Tünde tanárnő festést, Pribula Szabina quil­lin­get, Sütő Mária csuhészobrászatot tanított. A gyerekek sorban álltak, hogy Vecsorinszkaja Angéla, Do­le­nai Zsuzsanna, Szanyi Evelin, Dzsu­ri­nec Szandi vagy Szabó Klaudia a kiválasztott mintát az arcukra fesse.

Közben dr. Szabó Erika közel száz szülőnek és nagyszülőnek mérte meg ingyenesen a vérnyomását és vércukorszintjét. Óriási siker volt a Szabó Gyula által kialakított állatsimogató kiskecskével, borjúval, kismalacokkal, nyuszival.

Trieb Gergely konzul úr testi épségét nem kímélve osztotta szét a főkonzulátus által felajánlott lufikat, majd mindenkinek jutott bőven túrórudi is.

A salánki hagyományőrző csapat jurtát állított, amelyben bárki megfújhatta a hatalmas szarukürtöt. Ifj. Kész Barnabás, a Debreceni Egyetem néprajz szakos hallgatója alig bírta az íjászkodást kipróbálni igyekvő gyerekek rohamát.

A gyermeknap focitornájára ezúttal hat csapat nevezett be Kovács Géza és Komonyi Lajos szervezőknél. Kovács Géza tudósítónknak elmondta: „Jobban felkészültek a csapatok, mint a múlt éven, szoros eredmények születtek.” Mindkét korosztályban minden csapat kapott kupát és egy óriáspizzát, fagylaltot, túrórudit, mindkét korosztályban hirdettek gólkirályt és megválasztották a legjobb kapusokat is. Nagyon igazságosan vezette a meccseket a két játékvezető, Zán Attila és Györke Zsolt, nem volt sem vita, sem sportszerűtlenség.

Volt körhinta, ugrálóvár, lehetett pónin lovagolni, és a tűzoltóság bemutatója után a tűzoltóautóba is beülhettek a gyerekek.

Nagy sikert aratott Livi bohóc, akinek a jelmezeit is fel lehetett próbálni.

A gyereknap végére pedig megérkezett Mr. White, a mentalista, polgári nevén Fehér Dániel, Uri Geller egyik magyar utódja, aki ügyesen olvasott a gyerekek gondolataiban. Kitalált egy kislány által papírlapra írt számot, befolyásolt egy gyereket, hogy arra a kártyára mutasson, amelyre ő akarja. Vizsgált egy unokatestvérpár közötti kapcsolatot is, megérintette az egyik ujját, és az érintést a másik is érezte. Megjelentetett egy tárgyat, és egy fiatalember a mentalista gondolataiban is tudott olvasni.

A szervezők arról is gondoskodtak, hogy senki ne maradjon éhen a gyereknapon: Juhász Miklós főszakács finom babgulyást főzött, az asszonyok töltött káposztával készültek, és sok finom süteményt is sütöttek.

A jubileumi gyermeknap annyira jól sikerült, hogy minden bizonnyal jövőre is megszervezik majd.

Badó Zsolt

forrás: karpataljalap.net

Társadalmi egyeztetés

Társadalmi egyeztetés

Felkérjük a Tisztelt lakosságot, állampolgárokat nem állami és nem önkormányzati szerveket, hogy az üzletek éjszakai nyitvatartásáról szóló és a mezőőri járulékról szóló rendelet-tervezeteket saját névvel ellátva, elektronikus formában, írásaban 2016 június 10-ig véleményezni szíveskedjenek!

A lakásrendelet módosítását kizárólag a bérlők és a bérbeadók településen működő érdekképviseleti szervezete szintén az erre kialakított emailcímen 2016 június 10-ig véleményezheti.

A véleményezésre kialakított elektronikus levélcím:
hivatal@bicske.hu';
// -->

Rendelet-tervezetek

 

 

A legszebb konyhakertek Bicske program

A legszebb konyhakertek Bicske program

Kovács Szilvia ötletgazda, Karcag város alpolgármestere által létrehozott „A legszebb konyhakertek” –  Magyarország legszebb konyhakertjei országos programhoz csatlakozva Pálffy Károly Polgármester meghirdeti „A legszebb konyhakertek Bicske” programot.

Hirdetmény letöltése

Jelentkezési lap

MEGHÍVÓ

MEGHÍVÓ

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. május 31-én (kedd) 17:00 órakor rendkívüli, nyílt ülést tart a Városházán (2060 Bicske, Hősök tere 4.), melyre ezúton tisztelettel meghívom.

MEGHÍVÓ

MEGHÍVÓ

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdálkodási Bizottsága és Város-és Vállalkozásfejlesztés Bizottsága 2016. május 31-én (kedden) 16:30 órai kezdettel rendkívüli nyílt együttes ülést tart a Városházán (2060 Bicske, Hősök tere 4.), melyre ezúton tisztelettel meghívom

 

MEGHÍVÓ

MEGHÍVÓ

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdálkodási Bizottsága és Város-és Vállalkozásfejlesztés Bizottsága 2016. május 31-én (kedden) 16:30 órai kezdettel rendkívüli nyílt együttes ülést tart a Városházán (2060 Bicske, Hősök tere 4.), melyre ezúton tisztelettel meghívom

 

A Zöld Bicske Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról

A Zöld Bicske Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról

Oldalak