AI és digitális túlterheltség: így alakítja át a technológia a női karriereket
Napjainkban kihívást jelenti értelmezni és szűrni a folyamatosan érkező információkat.
Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt, Orbán Viktor nem lehetne többet miniszterelnök
Két ciklusban maximalizálnák a kormányfő mandátumát.
Magyar bankszámlát és új díjakat is hoz a Revolut áthelyezése – a hazai bankok rekordbónuszokkal várják a versenyt
Akár 150 ezer forintot is ad a magyar bankok egyike az új ügyfeleknek a Revolut letelepedése előtt.
Magyar keresőkutyák segítettek egy németországi nyomozásban
Ókori pénzérméket olvasztottak aranyröggé a tolvajok.
Schilling Árpád üzent Deutsch Tamásnak: Takarodj a közéletből, te sötét bunkó
A fideszes politikus korábbi bejegyzésére reagált a Jászai-díjas rendező.
Fogadjunk, hogy ilyen gyóntatószéket még nem látott
Erre még a pápa is felkapná a fejét.
Tarjányi Péter: Amerika beleragadt az iráni válságba, Kína pedig látja, hogy fogy az idejük
Tarjányi szerint a világpolitika már nem arról szól, hogy ki tud gyorsabban támadni.
Kármán András menesztette a NAV bűnügyi és rendészeti elnökhelyettesét
A pénzügyminiszter szerdán közölte döntését.
Meghalt Csák Gyula
Munkásságát 1975-ben József Attila-díjjal ismerték el.
Több százmillió forintnyi állami támogatást kapott Bóna Zoltán apjának szervezete
Az egykori fideszes képviselőt fiktív foglalkoztatás ügyében helyezték bűnügyi felügyelet alá.
„A barát az barát, még ha szar is” – Felnőttek a bohém betyárok
Az Akárkifia az eddigi legérettebb Bohemian Betyars album.
Észre sem vettük, hogy beteljesül egy rémálom, új gyarmatbirodalmak alakulnak
Sikoltozva ébredt a kenyai munkás, olyan megrázó munkát végzett.
Kiakadtak a Zeneakadémia oktatói, áll a bál a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny körül
Elfogadhatatlannak tartják a kialakult helyzetet.
Kylie Minogue kitálalt, 2021-ben ismét rákkal diagnosztizálták
A popdíva megrázó vallomásaitól hangos a Netflix.
Ezt a tíz tárgyat szeretik a legjobban a látogatók a népszerű fővárosi múzeumban
Ezeket mindenkinek látni kell.
Leválthatják a közmédia vezérigazgatóját
Altorjai Anita beszámolója három nem és öt tartózkodás mellett bukott el.
Prága nem enged elfogadni újabb Izrael-ellenes gazdasági szankciókat az EU-ban
Csehország egy blokkoló kisebbséget szeretne kialakítani.
A gyanú szerint a BYD benzol tartalmú földet helyezett el Szegeden, szigorú vizsgálatot ígér a miniszter
Nyomoz a rendőrség is.




