Járási Hivatal

Járási Hivatal

Névtelen panaszok

Névtelen panaszok

Kedves Ügyfeleink!

Az utóbbi időben egyre több olyan levél érkezik a Hivatalunkhoz, melyekben az ügyfél/panaszos/közérdekű bejelentő személyét nem tudjuk meghatározni.

Amennyiben hatósági eljárást kívánnak indítani, a kérelemben mindenképpen szerepeljenek a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 35 § (1) bekezdésében meghatározott tartalmi követelmények. Eszerint a kérelem tartalmazza az ügyfélnek és képviselőjének a nevét, lakcímét vagy székhelyét, az ügyfélnek a hatóság döntésére való kifejezett kérelmét, továbbá meg lehet adni az elektronikus levélcímet, a telefax számát vagy a telefonos elérhetőséget.

Továbbá tájékoztatom kedves Ügyfeleinket, hogy az email írásbelinek nem minősülő kapcsolattartási formának számít, az ügyfél személyazonosságának megállapítása - a legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírást tartalmazó email kivételével - nem lehetséges, ezért hatóságomnál emailben eljárást indítani nem lehet.

Az elektronikus ügyintézésre az Ügyfélkapuval rendelkező Ügyfeleinknek van lehetősége – hasonló lakosságszámú városok közül kiemelkedve ezzel – a helyi iparűzési adóval kapcsolatos ügyintézés során.

Amennyiben panaszt vagy közérdekű bejelentést kívánnak beküldeni, kérem, hogy a beadványuk mindenképpen tartalmazza a panaszos vagy a bejelentő nevét és címét, tekintve, hogy a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény 2. § (6) bekezdés alapján az azonosíthatatlan személy által tett panasz vagy közérdekű bejelentés vizsgálata mellőzhető.

Jellemző hibák a beadványokban: egyáltalán nem szerepel név és cím; névként annyi szerepel, hogy „egy bicskei lakos vagy „XY utcai lakos/lakosok”; név szerepel, azonban címként annyi szerepel, hogy „bicskei lakos”. Ezekben az esetekben a fentebb ismertetett okok miatt sajnos nem tudunk segíteni.                      

Fritz Gábor jegyző

 

                                                                                                                                                            

Járatkimaradás

Járatkimaradás

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a helyi tömegközlekedést biztosító autóbusz műszaki meghibásodása miatt a mai nap (2016.07.18.) folyamán járatkimaradás van Bicskén. A tartalék autóbusz üzembe helyezése folyamatban van, várhatóan az utolsó járat idejére már közlekedni fog.

Holnap (2016.07.19.) reggeltől a szolgáltatás ismét zavartalanul zajlik.

Megértésüket köszönjük, a kellemetlenségekért szíves elnézésüket kérjük!

Bicske Város Önkormányzata

 

 

„Szent István napi” főzőverseny

„Szent István napi” főzőverseny

Sok szeretettel hívjuk Önöket
2016. augusztus 20-án 15 órától
a Bicskei Tanuszodánál
megrendezendő FŐZŐVERSENYRE.
A versenyen bográcsban főzött ételekkel
lehet indulni.
A hús alapanyag beszerzéséről és a tüzelőanyag biztosításáról Bicske Város Önkormányzata gondoskodik.
Jelentkezni augusztus 12-ig lehet személyesen a Polgármesteri Hivatalban Kollár-Vincze Viktória ügyintézőnél, vagy a 06-22/566-500-as telefonszámon, illetve a
vincze.viktoria@bicske.hu';
// --> email címen.
Szeretettel várunk minden jelentkezőt!

Jelentkezési lap letöltése

Konzultáció a bürokratikus terhek csökkentéséről

Konzultáció a bürokratikus terhek csökkentéséről

Az ügyfelek és a szakemberek véleményére támaszkodva akarja a Kormány tovább egyszerűsíteni a közigazgatási eljárásokat, enyhíteni az állampolgárokat és a vállalkozásokat terhelő fizetési kötelezettségeket. Ennek megvalósítására indult július 11-étől újabb konzultáció.

A tavalyi nemzeti konzultáció eredményeként  az ügyfelek közel 400 ezer kérdőívet töltöttek ki. Ezt követően, az állami rezsicsökkentéssel több mint 20 hatósági eljárás díja szűnt meg, amely az állampolgárok és vállalkozások számára idén 10 milliárd forint megtakarítást eredményez. Közel másfél millió okmányt vettek át díjmentesen, illetve kedvezményesen az állampolgárok. A díjmentessé tett eljárásokban, több mint 500 ezer ügy indult az elmúlt év során.  Ennek része a már díjmentes felsőoktatási felvételi eljárás, amely önmagában is 1 milliárd forint megtakarítást eredményezett az érintettek számára.

Az idei nemzeti konzultáció  során az állampolgárok három kérdőíven nyilváníthatják ki véleményüket. A közigazgatási bürokráciacsökkentésről szóló kérdőíven az állampolgárokat érintő hatósági eljárások egyszerűsítésével összefüggésben tehetünk javaslatot a bürokratikus terhek csökkentésére. Az állami rezsicsökkentéssel kapcsolatban külön kérdőív szól a magánszemélyekhez, illetve a vállalkozásokhoz. A kérdőívek tíz-tíz olyan hatósági eljárást tartalmaznak, amelyeknél javasolt az igazgatási szolgáltatási díj, illeték eltörlése vagy csökkentése. Az állampolgárok mindhárom kérdőíven feltüntethetnek saját javaslatot is.

A kormányhivatal valamennyi ügyfélfogadási helyén papír alapon átvehetők és le is adhatók a javaslatok, valamint elektronikus kérdőíven – a www.kormanyhivatal.hu honlapon – is szavazhatunk arról, milyen eljárások egyszerűsítését, mely eljárási díjak megszüntetését, illetve csökkentését javasoljuk. A kérdőívek kitöltése önkéntes és névtelen, de természetesen lehetőség van arra, hogy a javaslattevő a kérdőíven feltüntesse a nevét. A konzultáció augusztus 19-éig tart.

Célunk az, hogy az ügyintézés, az állam működése - az emberek, a vállalkozások igényeihez igazodva -, egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb legyen.

Kérem, vegyen részt a konzultáción! Várjuk az Ön véleményét is, az állásfoglalása fontos a számunkra!

Dr. Simon László kormánymegbízott,

a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője

Piros riasztás Fejér megyére (2016.07.15-16.)

Piros riasztás Fejér megyére (2016.07.15-16.)

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a legmagasabb veszélyességi, 3-as (PIROS) fokozatot hirdetett Fejér megye területére a mai naptól holnap (2016.07.16.) éjfélig.

A figyelmeztető előrejelzés szerint 24 óra alatt több mint 50 mm csapadék hullhat a megyében.

 Az aktuális veszélyjelzések folyamatosan nyomon követhetők az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján, a www.met.hu/idojaras/veszelyjelzes/ oldalon.

 

Elektronikusan kitölthető nyomtatványok

Elektronikusan kitölthető nyomtatványok

A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezései értelmében 2016. július 1-től a közigazgatási perekben, illetve a jegyző birtokvédelmi ügyben hozott határozatának megváltoztatása iránti perekben a keresetlevelet elektronikus úton az elsőfokú közigazgatási határozatot hozó szervnél, illetve a birtokvédelmi határozatot hozó jegyzőhöz kell benyújtani.
A fentiek alapján elkészítettük a közigazgatási szerv határozatának bírósági felülvizsgálata iránti keresetlevél benyújtásához szükséges ÁNYK elektronikus űrlapot, melyet innen tölthet le: http://bicske.hu/ph/ugyintezes/keresetlevel-kozigazgatasi-perhez, valamint a birtokvédelmi ügyben hozott határozat megváltoztatása iránti keresetlevél benyújtásához szükséges ÁNYK elektronikus űrlapot, melyet innen tölthet le: http://bicske.hu/ph/ugyintezes/birtokvedelmi-eljaras

Fritz Gábor
jegyző
 

MEGHÍVÓ

MEGHÍVÓ

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. július 15-én (pénteken) 08:30 órakor rendkívüli, nyílt ülést tart a Városházán (2060 Bicske, Hősök tere 4.), melyre ezúton tisztelettel meghívom.

MEGHÍVÓ

MEGHÍVÓ

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottsága 2016. július 15-én (pénteken) 8.00 órai kezdettel rendkívüli, nyílt ülést tart a Városházán (2060 Bicske, Hősök tere 4.), melyre ezúton tisztelettel meghívom

TOP-5.2.1-15/2015 „Helyi foglalkoztatási együttműködések” projekttel kapcsolatos együttműködési megállapodás megkötéséről

TOP-5.2.1-15/2015 „Helyi foglalkoztatási együttműködések” projekttel kapcsolatos együttműködési megállapodás megkötéséről

Oldalak