Beiratás az általános iskolában

Beiratás az általános iskolában

Beíratás a Bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolában

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény 45. § (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni.

A tankötelessé váló, azaz a 2010. augusztus 31-ig született gyermekét a szülő köteles beíratni a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára.

A beíratás ideje: 2016. április 14-én (csütörtök) 8 órától 19 óráig,

                           2016. április 15-én (péntek) 8 órától 19 óráig.

Helye: Iskolánk Prohászka úti épületének (alsó tagozat) könyvtára.

Szükséges dokumentumok:

  • A gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya).
  • Az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolás (óvodai szakvélemény, szükség esetén Nevelési Tanácsadó által kiállított szakvélemény).
  • A diákigazolvány elkészítéséhez szükséges NEK azonosító (az Okmányirodában a diákigazolványhoz szükséges fénykép készítésekor kapott szám).

 

Bicske, 2016. március 18.

Bárányos József sk.

igazgató

 

Az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft.-vel kötendő konzorciumi megállapodásról

Az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft.-vel kötendő konzorciumi megállapodásról

Bicske Város Önkormányzata közbeszerzési bírálóbizottságáról

Bicske Város Önkormányzata közbeszerzési bírálóbizottságáról

A Bicskei Torna Club Egyesülettel kötendő együttműködési megállapodásról

A Bicskei Torna Club Egyesülettel kötendő együttműködési megállapodásról

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében benyújtandó pályázatokról

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében benyújtandó pályázatokról

Bicske Város Önkormányzata 2016. évi közbeszerzési tervéről

Bicske Város Önkormányzata 2016. évi közbeszerzési tervéről

Az ALBENSIS Fejér Megyei Területfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal kötendő megállapodásról

Az ALBENSIS Fejér Megyei Területfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal kötendő megállapodásról

MEGHÍVÓ

MEGHÍVÓ

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 23-án (szerdán) 8 órakor rendkívüli, nyílt ülést tart a Városházán (2060 Bicske, Hősök tere 4.), melyre ezúton tisztelettel meghívom.

Beszámoló a Bicskei Gazdasági Szervezet által 2016. februárban elvégzett munkálatokról

Beszámoló a Bicskei Gazdasági Szervezet által 2016. februárban elvégzett munkálatokról

Oldalak