Vágányzári információ

Vágányzári információ

 

Bicskei Újság XI. 2.

Bicskei Újság XI. 2.

Peter Cerny Alapítvány a Beteg Koraszülöttek Gyógyításáért

Peter Cerny Alapítvány a Beteg Koraszülöttek Gyógyításáért

Tisztelt Lakosok!

Kérem tekintsék meg az alábbi hivatkozáson keresztül a Peter Cerny Alapítvány kampányvideóját, és amennyiben tehetik, adójuk 1%-ának felajánlásával sokat segíthetnek!

 

 

Megemlékezés Krajczár Gyuláról, városunk díszpolgáráról

Megemlékezés Krajczár Gyuláról, városunk díszpolgáráról

Krajczár Gyula (1935-2023)

Nehéz most ezeket a sorokat leírni, mert megannyi emlékkép idéződik fel bennünk Gyuszi bácsi kapcsán.

Ő egy kicsit legenda volt a számunkra. Kezdetben magyar-orosz szakos tanárként, majd 1973-tól a 2. Sz. Általános Iskola igazgatóhelyetteseként dolgozott. Az 1981-82-es tanévben megbízott igazgató volt az új iskola épületének elkészüléséig. Ebben az épületben először helyettesként, majd igazgatóként irányította az intézmény munkáját nyugdíjazásáig.

Személyes példamutatása, embersége, közösségszervező ereje, kiváló szaktanári mivolta meghatározta az iskola szellemét, dicsőségét.

Példamutató munkássága, amelybe beletartozott a hagyományok, a testvértelepülési kapcsolatok kialakítása, ápolása, a természet túrázással történő megszerettetése, s ehhez kapcsolódóan teljes odaadása a Bicskei Zánkai Táborért, mint talán „életművéért” is.

A több évtizedes fáradhatatlan pedagógusi munkája, segítőkészsége, műveltsége örökre gyarapította Bicske város lakosságának jónéhány nemzedékét, bennük kitörölhetetlen tiszteletet, értéket teremtve világunk és embertársaink iránt.

Bicske Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott Krajczár Gyulának a bicskeiekért tett folyamatos, példaértékű munkásságáért, sokrétű tevékenységéért.

S most búcsúzzunk tőle azzal a verssel, amit Tima Gabriella tanárnő annak idején szavalt:

Simon Lajos: Csak úgy, a szívemmel

Itt állok, Magyarországon,

édes hazámnak kellős-közepén,

ahol két sugárútra,

mint eldőlt kőkeresztre

feszítettek a házak,

s csak úgy, becsukott szájjal,

csak úgy, leragadt nyelvvel,

csak úgy, a szívemmel

kiabálok:

Tessék, tessék közelebb jönni,

közelebb, egyre közelebb!

Bátran, bátran közelebb jönni,

és bátran, bátran vegyenek!

Vegyen hitet,

kiből tán elfogyott,

mert megpróbáltam jó az én hitem,

s akit már majdnem szétfeszít a gőg,

alázatot a szívemből vigyen.

Kövér,

jósorstól elhízott sasok

vegyenek szárnyat, szárnyat vegyenek,

suhogó, erős szárnyat vegyenek,

hogy fecske-könnyen felrepüljenek.

S akár van,

akár nincs,

egy falat emberséget

adok, - mindenkinek!

KSH - Munkaerő felmérés

KSH - Munkaerő felmérés

Tájékoztató kéményseprésről

Tájékoztató kéményseprésről

Sajtóközlemény - www.bicskekincse.hu helytörténeti honlap elkészült

Sajtóközlemény - www.bicskekincse.hu helytörténeti honlap elkészült

MEGHÍVÓ

MEGHÍVÓ

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2023. február 14. napján (kedd) 9.00 órakor rendkívüli, nyilvános ülést tart a Városházán (2060 Bicske, Hősök tere 4.), melyre ezúton tisztelettel meghívom.

MEGHÍVÓ

MEGHÍVÓ

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének Város- és Vállalkozásfejlesztés Bizottsága 2023. február 14. (kedd) 08.45 órai kezdettel rendkívüli, nyilvános ülést tart a Városházán (2060 Bicske, Hősök tere 4.), melyre ezúton tisztelettel meghívom.

MEGHÍVÓ

MEGHÍVÓ

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdálkodási Bizottsága 2023. február 14. napján (kedd) 08.00 órai kezdettel rendkívüli, nyilvános ülést tart a Városházán (2060 Bicske, Hősök tere 4.), melyre ezúton tisztelettel meghívom.

Oldalak