Tévedésből átszúrták a magyar tinizseni tüdejét
Az orvosi műhiba miatt mentőt kellett hívni hozzá.
„Folyamatosan közeledett a pillanat, amikor már saját életéről kellett döntenie”
Tarjányi Péter megszólalt a Szolnoknál lezuhant Gripen pilótájáról.
Kiderült, mit kezdenek Kármán Andrásék az Orbán-kormány kellemetlen örökségével
Az átvilágítás után durva hiányt találtak, az előző kormányhoz képest az új kabinet jóval kevesebből működteti az államot.
A Fidesz nem vesz részt az NVVH vezetőinek kiválasztásában, és az Alkotmánybírósághoz fordul
Az ellenzéki párt szerint utoljára „a kommunizmus legsötétebb éveiben működött” ilyen hivatal.
Navracsics Tibor nyilatkozott az új politikai mozgalmáról, elmondta, hogy mit szólt hozzá Orbán Viktor
A korábbi miniszter leszögezte, hogy nem volt maffiaállam, mert a Fideszt le lehetett váltani.
Müller Péter Sziámi szerint az AI veszélyesebb lehet az atomfegyvernél
Úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia alapvetően rasszista és szexista.
Fejfájással ébredt, órákkal később már nem élt a 11 éves kisfiú
Nem tudtak rajta segíteni az orvosok.
Kocsis Zoltánt bántalmazónak nevezték, kemény válasz érkezett a zenei életből
Kegyeletsértő rágalmazás miatt várnak bocsánatot.
Magyar futballista mozdulata változtatta meg a francia ikon életét
Nem akart hinni a szemének.
Tudták, hogy nagy a baj, már a Gripen becsapódása előtt a légibázisra vonultak a tűzoltók
Fényképen mutatjuk a roncsot, Szolnok polgármestere az Indexnek beszélt a lezuhant vadászgépről.
Kiderült, mikor szavazhat az Országgyűlés az új szuperhatóság elnökéről
A jövő hétre tervezett ülés valószínűleg elmarad.
Egy-egy elleni légi harcot folytattak, levegő-levegő rakéta és gépágyúlőszerek voltak a lezuhant Gripenen
Ruszin-Szendi Romulusz a helyszínről árult el újabb részleteket a nagy értékű vadászgép elvesztéséről.
Nagy bajban a XII. kerület, szándékos jogsértést állapított meg a Közbeszerzési Hatóság
A teljes ajánlatkérés értéke elérte a 259 millió forintot, az eljárás elmaradásával trükközött az önkormányzat tulajdonában lévő cég.
Fekete füst borította be Trogirt: lángokban állt egy jacht Horvátországban
A tűzesetről az Index egyik olvasója küldött képeket.
Összeütközött és lezuhant két kisrepülőgép Ausztriában
Mindkét pilóta meghalt.
A közmédiából menesztett Siklósi Beatrixot ültetné be a Fidesz az új felügyelőtestületbe
A Mi Hazánk és a KDNP is megnevezte jelöltjeit.
Letartóztatták a balatoni ámokfutót, a teljesen bedrogozott férfit a rendőrök lövései sem állították meg
Több szolgálati autónak és rendőrnek is nekihajtott Tihany és Balatonfüred között.
Speciális hővédő bevonatot alkalmaz a MÁV a sorompóházaknál
Ez akár 6–8 fokkal is alacsonyabb belső hőmérsékletet eredményez.




