Egyenlő Bánásmód Hatóság - márciusi ügyfélfogadás

Egyenlő Bánásmód Hatóság - márciusi ügyfélfogadás

Megkezdődik az "Áruház" bontása

Megkezdődik az "Áruház" bontása

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a József Attila utca 1. szám alatt lévő, a városképbe nem illő „Áruház” épülete egy korábbi önkormányzati döntés értelmében bontásra kerül.

Az épület bontására vonatkozó tervek elkészültek, a kivitelező cég közbeszerzési eljárás alapján pedig kiválasztásra került.

Az „Áruház” bontása 2020. március 16-án megkezdődik, mely vélhetően május végéig el fog tartani. 

A biztonságos munkálatok érdekében ez idő alatt a gyalogos forgalom elől el lesz zárva az „Áruház” előtti József Attila utcai, illetve a Kossuth utcai járdaszakasz.

A bontás a gépjárműforgalmat előre láthatólag nem befolyásolja. A törmelékek elszállítása kapcsán a vállalkozó figyelemmel lesz Bicske napi forgalmára, így a reggeli, illetve a délutáni csúcsforgalmat igyekszik elkerülni.

A lezárással kapcsolatos részletek megtekinthetőek a forgalomtechnikai térképen.

 

 

Humánerőforrások Bizottság jegyzőkönyv

Humánerőforrások Bizottság jegyzőkönyv

Gazdálkodási Bizottság jegyzőkönyv

Gazdálkodási Bizottság jegyzőkönyv

Képviselő- testületi jegyzőkönyv

Képviselő- testületi jegyzőkönyv

Oldalak