Gyászhír - Elhunyt Farkas Lászlóné, Bicske város díszpolgára

Gyászhír - Elhunyt Farkas Lászlóné, Bicske város díszpolgára
Farkas Lászlóné átveszi a kitüntető címet Pálffy Károly polgármestertől

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy 2020. január 6-án, 99 éves korában elhunyt Farkas Lászlóné, Bicske város díszpolgára.

Farkas Lászlónénak példamutató, emberi magatartásának elismeréséül 2015-ben adományozott Bicske Város Díszpolgára címet Bicske Város Önkormányzata.

A díszpolgári cím átadásakor elhangzott méltatásával búcsúzunk tőle:

„Farkas Lászlóné, született Horváth Mária, 1920-ban Bicskén látta meg a napvilágot. Átélte a 20. század borzalmait személyes tragédiákkal, szomorú veszteségekkel, mégis hitét végig megőrizve, ember tudott maradni egyszerűségében példamutató életet élve.

Farkas Lászlóné szülei földművesek voltak. 20 évesen ment férjhez, házasságából egy gyermek született. A második világháborúban férjét elvitték katonának, ahol orosz fogságba esett, és egy fogolytáborban elhunyt 1944-ben. Farkas Lászlóné a front elől Etyekre ment a kitelepítés során három éves kislányával, majd Sóskútra kellett továbbvonulniuk. Virágvasárnap térhettek vissza Bicskére, ahol házukat egy közelben robbanó bomba által keletkezett légnyomás, illetve az oroszok vandalizmusa miatt igen leromlott állapotban találták. Élelem hiányában, Bicske lakosaival együtt, az elhagyatott földeken le nem aratott kukoricából készített kukoricadarán éltek hosszú időn keresztül. Édesapja, akivel együtt művelték a földet, 1951-ben meghalt, így a föld további művelése rá maradt. Nehéz időszak következett, és 1959-ben már nem tehetett mást: be kellett lépnie a TSZ-be. Sok kapálás várt rá, az utolsó 8 évet a Micsurinnál dolgozta le, az 1970-es években ment nyugdíjba.

Farkas Lászlóné egész életművével, példamutató emberi magatartásával köztiszteletben áll, közvetlenül és közvetve is hozzájárult a város társadalmi, gazdasági, kulturális, művészeti vonatkozású fejlődéséhez, gyarapodásához.”

Farkas Lászlónét Bicske Város Önkormányzata saját halottjának tekinti.

 

V. Hagyományőrző disznóvágás - I. Kolbásztöltő verseny

V. Hagyományőrző disznóvágás - I. Kolbásztöltő verseny

A kolbásztöltő versenyre a jelentkezési lap letölthető itt. A jelentkezési lapokat a
mediareferens@bicske.hu';
// --> e-mail címre várjuk, vagy személyesen leadható a Bicskei Polgármesteri Hivatalban (Hősök tere 4.).

Egyenlő Bánásmód Hatóság - janári ügyfélfogadás

Egyenlő Bánásmód Hatóság - janári ügyfélfogadás

BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ASP KÖZPONTHOZ VALÓ CSATLAKOZÁSA

BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ASP KÖZPONTHOZ VALÓ CSATLAKOZÁSA

Családi óévbúcsúztató

Családi óévbúcsúztató

Tájékoztató a Fejér Megyei Kormányhivatal december 31-ei ügyfélfogadási rendjéről

Tájékoztató a Fejér Megyei Kormányhivatal december 31-ei ügyfélfogadási rendjéről

                                                                          

Ügyfélfogadás szilveszterkor

A Fejér Megyei Kormányhivatal tájékoztatja az ügyfeleket, hogy december 31-én, kedden 12 óráig tart az ügyfélfogadás a megyei kormányhivatal szervezeti egységeiben, így a kormányablakokban is.

Kérjük ügyfeleink megértését!

Január 2-tól a megszokott ügyfélfogadási rend szerint várjuk az ügyfeleket.

Sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk!

(Fejér Megyei Kormányhivatal)

Áldott ünnepeket!

Áldott ünnepeket!

Hálaadás a bazilikában - a Pannoniada Gyermekkórus koncertje

Hálaadás a bazilikában - a Pannoniada Gyermekkórus koncertje

December 30-án (hétfőn) 11 órakor Budapesten, a Szent István Bazilikában lép fel a Pannoniada Gyermekkórus.

Bicske Város Önkormányzata különjáratú autóbuszt biztosít a rendezvényre, mely 9 órakor indul Bicskéről, a Hősök teréről. Akik szeretnének a koncertre elmenni a busszal, azok jelentkezzenek december 21-éig a Nagy Károly Városi Könyvtárban személyesen, e-mailben (
info@nkvk.hu';
// --> )  vagy telefonon a 06 22 565-115-ös számon!
További felvilágosítás Endrédiné Szabó Erikától kérhető a könyvtárban.

Újévi jótékonysági koncert

Újévi jótékonysági koncert

Trükkös csalók

Trükkös csalók

Oldalak