Szürreális jelenet: kézi súlyzó pottyant le az égből az M3-asra, autónak csapódott
A rolleresekkel is meggyűlt a baj.
Most jön a bemelegítés, de jövőhéten olyan forró levegő zúdul Magyarországra, aminek a szakemberek sem látják a végét
Ez még csak a kezdet.
Ódákat hallgattunk péniszekről, majd transzba estünk a Campus Fesztiválon
A Mirror Glimpse is nagyot virított, de Amin Van Buuren pezsdíttette csak fel igazán a debrecenieket.
Orbán Viktor tusványosi ciklusnyitó előadást tervezett, de a valóság közbeszólt
Több ponton félreértelmezte az ország hangulatát és a Fidesz valós helyzetét.
Volodimir Zelenszkij teljesen kiakadt a 12 halottat követelő orosz támadás után az ukránokra: Ezerszer megmondtuk már, hogy ilyet nem lehet! - Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Reagált Hadházy Ákos vádjaira Divinyi Zsombor, jogi lépéseket tesz
Tagadta, hogy bárkinek a strómanja lett volna.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Több száz méteres füstoszlop: pokoli tűz pusztít egy ipari üzemben Essexben
A szemtanúk szerint olyan volt, mintha bomba robbant volna.
Rendőri mulasztás miatt indult vizsgálat a Mi Hazánk-féle Bűnvadászok akciói ellen
Magánlaksértést és garázdaságot is elkövethettek.
Fidesz-közeli influenszerek mondták el, miben hibázott a Fidesz, majd Szakács István tanácsot adott Takács Péternek
Az egyik legizgalmasabb tusványosi előadáson elhangzott az is, hogy Magyar Péter leköpése megrendezett jelenet volt.
Ezernél is többen meghaltak az ebola-járványban, és a valóság még ennél is rosszabb lehet
Az emberek azért halnak meg, mert nincs oltás, nincs gyógyszer és nincs finanszírozás.
Majka „bocsánatot kért” Bohár Dánieltől: Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz, sz*pjatok le mind
„Én csak egy tahó ózdi repper vagyok” – írta.
„Garantálom, hogy sokan fognak sírni” – Oscar-díjas zeneszerző dolgozott Szabó István sztárokkal teletűzdelt új filmjén
Mychael Danna exkluzív interjút adott az Indexnek.
Először szólalt meg Ákos a műtéte után, az utolsó kenetet is felvette
Szerinte csoda történt.
Kiderültek a ponthatárok, újra felpöröghet az albérletpiac – de olcsóbb vagy drágább lett egy lakás?
Így boldogulnak a lakhatással az idén felvételt nyert egyetemisták.
Két perc után átírta bejegyzését Magyar Péter, mégsem a gyökerekhez tér vissza
Meglepetésvendég lesz a miniszterelnök.
Hadházy Ákos rossz déjà vu érzést emlegetett Forsthoffer Ágnes szavai után
A volt országgyűlési képviselő jelezte: csak remélni tudja, hogy a házelnök nem az ő állításaira reagált.




