Hárommilliárdos hangszercsere az alap és középfokú iskolákban

Hárommilliárdos hangszercsere az alap és középfokú iskolákban

Fekete Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára 8,5 millió forint értékű hangszert adott át a Bicskei Prelúdium Alapfokú Művészeti Iskola számára, a Kodály-program keretében. Az ünnepi átadó egy, az egész országra kiterjedő program első állomása volt.

„A csodálatos Zeneakadémiánk és Konzervatóriumunk mind világszínvonalú művészeket képeznek, de mi van mindez előtt, még egészen fiatal korban, főleg akkor, ha valaki olyan családba születik, melyben nincs ott a zene ismerete és szeretete, a zenei tehetség felfedezésére való érzékenység és a zenei tehetség kibomlására való lehetőségek?” – tette fel a kérdést ünnepi beszédében Fekete Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára. „A megoldás egyszerű – folytatta. Hangszert kell adni minél több gyerek kezébe. Ehhez segítség kell az iskoláknak a hangszerek beszerzéséhez, hiszen erre a költségvetésük nem teremtene lehetőséget. Magyarország kormánya éppen ezért, ezt elősegítendő indította el a Kodály Programot, amelyhez kapcsolódóan idén 3 milliárd, jövőre pedig 2,5 milliárd forintot biztosít hangszercserére, valamint a Hangszercsere programmal összefüggő köznevelési, művészetoktatási feladatok támogatására, amelynek során az iskolák állami támogatás segítségével lehetőséget kapnak megfelelő hangszerek beszerzésére.” – jelentette be Fekete Péter.

„Aki egy tárgyból hangot tud előcsalogatni, az birtokosa lehet annak, hogy más lelkéhez kulcsot kapjon. Ezért éljük, ünnepeljük meg örömünket, tegyük értékessé, felejthetetlenné a hangszer kézbe fogásának pillanatát, hiszen hangszert kapni ünnep!” – szólított fel az államtitkár, aki arra kérte az érintett iskolákat, hogy mindenhol tegyék rendkívüli élménnyé a hangszer megérintését, az átadást, hasonlóan Bicske városához, ahol Tessely Zoltán, országgyűlési képviselő valamint Pálffy Károly, Bicske polgármestere igazán felemelő eseménnyé tették a hangszerek átadását.

2018. november 9.

Forrás: www.kormany.hu

MEGHÍVÓ

MEGHÍVÓ

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. november 10-én (szombat) 8.30 órakor rendkívüli, nyílt ülést tart a Városházán (2060 Bicske, Hősök tere 4.), melyre ezúton tisztelettel meghívom.

MEGHÍVÓ

MEGHÍVÓ

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdálkodási Bizottsága 2018. november 10-én (szombat) 8.15 órai kezdettel rendkívüli, nyílt ülést tart a Városházán (2060 Bicske, Hősök tere 4.), melyre ezúton tisztelettel meghívom.

A Bicske Városi Konyha Szent István út 42. sz. alatt található telephelyének felújításáról

A Bicske Városi Konyha Szent István út 42. sz. alatt található telephelyének felújításáról

Háromszáz millióból újult meg az Egészségügyi Központ eszközparkja

Háromszáz millióból újult meg az Egészségügyi Központ eszközparkja

298,82 millió forint vissza nem térítendő támogatásból jelentősen megújult a Bicskei Egészségügyi Központ eszközparkja. A november 7-ei projektzáró rendezvényen a pályázati pénzből beszerzett gépeket is bemutatták.

Tessely Zoltán országgyűlési képviselő az eseményen arról beszélt, hogy egy jó önkormányzat működésének három alappillére a gyerekekkel való törődés, az emberek számára biztonságot nyújtani, valamint jó környezetet és életfeltételeket biztosítani. Úgy vélte, hogy az új orvosi műszerek mindhárom cél tekintetében komoly előrelépést jelentenek. - Az intézmény idén 45 éves, és már 15 éve annak, hogy a város a szakorvosi ellátást saját kezébe vette. Akkor tízféle ellátási forma és 229 szakorvosi órakeret állt rendelkezésre, most viszont 29 különféle szakorvosi rendelés elérhető 498 szakorvosi órakeret mellett és ehhez további 85 nem szakorvosi órakeret jön még. Jelenleg 54 szerződött orvos, további 35 szakdolgozó dolgozik az intézményben. Azt gondolom, hogy a számok jól mutatják az intézmény fejlődését – emelte ki a képviselő.

Pálffy Károly polgármester kijelentette, hogy az egészségügyi központban hasonló fejlesztés még nem zajlott le. Az elnyert támogatásból és az 50 milliós önerőből közel 20 éves gépeket cseréltek le, illetve egy több mint 20 milliós szemészeti diagnosztikai berendezést szereztek be.

- Ezáltal jelentősen nő az ellátási színvonal, a leletezési és diagnosztikai folyamatok is javulnak. Azt hiszem, az önkormányzat helyes úton indult el, amikor a központot a térség meghatározó egészségügyi intézményévé kívánta tenni. A vezetéssel karöltve folyamatosan lépünk előre és a további bővítésben is partnerek kívánunk lenni – mondta.

Balogh Gyula, a Bicskei Egészségügyi Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője közölte, hogy a majd 300 milliós eszközbeszerzéssel átlépte a fejlesztésekre fordított összeg az egymilliárd forintot, ami az elmúlt években érkezett. Az új berendezések nem csak hazai, hanem nyugat-európai viszonylatban is megállják a helyüket – tette hozzá.

A beszédek elhangzását követően az igazgató körbevezette a megjelenteket – köztük Bálint Istvánné alpolgármestert és a környező települések polgármestereit – az épületben és megmutatta az új gépeket. A legnagyobb tétel a 18 éves röntgen eszközpark lecserélése volt, de a felvételező berendezést is digitálisra cserélték, ami a távleletezést is egyszerűbbé teszi a jövőben. Lecserélték a 12 éves mammográfiás műszerüket, a teljes ultrahangos eszközparkot, s négy darab felsőkategóriás berendezést szereztek be. Újdonság, hogy a jövőben rendelkezésre áll egy több mint 20 millió forintos szemészeti diagnosztikai berendezés, mellyel a szemfenéki elváltozások felfedezését és elkülönítését tudják hatékonyan megoldani.

Nagy sikert hozott a mentőállomás támogatására szervezett jótékonysági bál

Nagy sikert hozott a mentőállomás támogatására szervezett jótékonysági bál
Szoboszlai Zoltán köszönetét fejezte ki a bál megszervezéséért
Bálint Istvánné megnyitja a bált
Dr. Balogh Gyula fővédnök is köszöntötte a vendégeket
Bazsinka Zsuzsanna operaénekesnő és Bazsinka József tubaművész
A mentősök asztala

Volt egy segítségre szoruló szervezet, akadt egy ötletekkel rendelkező, a cél érdekében mindenkit megszólítani képes városvezető, valamint voltak olyanok, akik tudtak és hajlandóak voltak segíteni. Ez volt a siker receptje. Azé a sikeré, amit Bálint Istvánné alpolgármester által szervezett jótékonysági bál hozott a Bicskei Mentőállomás támogatására. A végeredmény pedig számszerűsíthető: 4,6 millió forint pénzbeli és 1,5 millió forint tárgyi felajánlás a mentősök javára.

Az október 27-én a Báder Fogadóban rendezett bált természetesen Bálint Istvánné nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy igazán nemes célért gyűltek össze, melyre nagy szeretettel készültek. Mint emlékeztetett rá, az egész történet 2-3 hónappal ezelőtt indult el, amikor a pincétől a padlásig végigjárta a mentőállomást. A látottak után azonnal megoldásokat keresett.

- Segíteni akartam a mentősökön, akik minden áldott nap valamelyikünkért harcba indulnak. Kötelességemnek éreztem, hogy a körülményeiket, a szolgálatban eltöltött idejüket jobbá tegyük. Korábban az önkormányzatnak volt már hasonló két jótékonysági kezdeményezése (Felsőzsolca árvízkárosult család, három daganatos bicskei kisgyerek megsegítése), s azok komoly eredményeket hoztak, ezért gondoltam azt, hogy a bál a jó megoldás. Pálffy Károly polgármester jóváhagyásával elkezdtem a szervezést, az önkormányzat egymilliós alapot hozott létre, majd jöttek sorban a segítők. Megkerestem mindenkit, aztán már jöttek maguktól a felajánlások. A Retro Band zenekar és a fogadó is minimális költségtérítés fejében járult hozzá a sikerhez – összegzett az alpolgármester.

A bál fővédnöke, egyben a Bicskei Egészségügyi Központ ügyvezető igazgatója, Dr. Balogh Gyula hangsúlyozta, hogy 15 éve van jelen a helyi egészségügyben, de soha, egyetlen negatív megjegyzést nem hallott a mentősök áldozatos munkájáról. Megjegyezte, hogy a mentősök naponta emberi tragédiákkal szembesülnek, ami jelentős lelki teher. Ezeket nem lehet csökkenteni, de ha méltó körülményeket tudnak számukra teremteni, az könnyebbséget jelenthet. Beszéde végén bejelentette, hogy az egészségügyi központ egymillió forintot ajánlott fel a mentőállomásnak.

Szoboszlai Zoltán mentő szakápoló, a mentőállomás nevében szólt az egybegyűltekhez. Mint elmondta, az elmúlt három hónapban az önkormányzat és az alpolgármester „felforgatta az életüket”, persze csak jó értelemben.

- Először augusztus 20-án a mentőállomás dolgozóit Bicske Városért Közösségi Díjban részesítette a város, majd Bálint Istvánné a látogatása után néhány nappal egy egészen képtelen történettel állt elő, a bállal. Nem számítottunk ekkora megmozdulásra, rengeteg felajánlás érkezett már, ami igazán szívmelengető. Köszönjük, hogy fontosak vagyunk Önöknek! - zárta gondolatait a szakápoló.

A megjelenteket videóüzenetben köszöntötte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Különleges élményt nyújtott a résztvevőknek Bazsinka Zsuzsanna operaénekesnő és Bazsinka József tubaművész fellépése, hiszen a bicskei mentőállomás néhai vezetője, id. Bazsinka József gyermekeiként különösen kötődnek a mentőállomáshoz, annak kollektívájához.

A kiváló hangulatú bálon 206-an vettek részt. Bálint Istvánné köszönetet mondott mindenkinek, aki fontosnak gondolta, hogy velük töltse az estét, és köszönetét fejezte ki azoknak a cégeknek, magánszemélyeknek, akik támogatták ezt a nemes kezdeményezést.

- Bicske és környéke megint megmutatta közösségi erejét és hitét. Ismét melegség járta át a szívemet! – zárta összegzését az alpolgármester.

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési Tájékoztató

A személyes adatok kezelésével összefüggő tevékenységeinket az új Európai Uniós általános adatvédelmi rendeletben (GDPR: General Data Protection Regulation) kötelezően előírt és alkalmazandó szabályok tekintetében felülvizsgáltuk és elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy az abban, valamint a hazai hatályos jogszabályokban meghatározott követelményeknek megfelelően végezzük.

 

Az Adatkezelő adatai, elérhetősége

Önkormányzati támogatás a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultaknak

Önkormányzati támogatás a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultaknak

Tisztelt Ügyfeleink!

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Bicske Város Önkormányzata annak a gyermeknek, fiatal felnőttnek, aki 2018. november 1. napján rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult,6.000 forint értékben (hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermek esetén 6.500 forint) természetbeni támogatást nyújt. 

A támogatás Erzsébet utalvány formájában, fogyasztásra kész étel, ruházat, valamint tanszer vásárlására használható fel.

A jogosultak az Erzsébet utalványokat 2018. november utolsó hetében kapják meg, a Magyar Posta kézbesíti ki az ügyfél lakcímére.

 

Közmeghallgatás

Közmeghallgatás

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. november 7-én, szerdán 17 órakor közmeghallgatást tart a Városháza (Hősök tere 4.) aulájában.

Mindenkit szeretettel várunk!

Felhívás

Felhívás

Tisztelt Gmail elektronikus levelező rendszert használó ügyfeleink!
 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Google spam szűrő beállításának megváltozása miatt előfordulhat, hogy a @bicske e-mail címről küldött elektronikus leveleink a spam mappába kerültek.

Az esetleges félreértések elkerülése érdekében kérjük, amennyiben levelet vár hivatalunktól, ellenőrizze visszamenőleg is a spam mappába érkező értesítéseket!
 

Megértésüket köszönjük!

Oldalak