Egyenlő Bánásmód Hatóság

Egyenlő Bánásmód Hatóság

Átadták a felújított és kibővített bölcsőde épületét

Átadták a felújított és kibővített bölcsőde épületét

Hivatalosan is átadták a Kapcsolat Központ Bölcsődei Szakmai Egységének régi-új épületét 2018. október 24-én.

Az ünnepségen köszöntőt mondott Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, Pálffy Károly polgármester és Szabó Ágnes, az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ - Kapcsolat Központ igazgatója.

A felújított és egy csoportszobával kibővített intézményért Máténé Antal Éva református lelkész és Varga Imre katolikus plébános mondott áldást.

Az átadónak részesei voltak a bölcsődések is, akik egy kedves kis műsorral készültek erre az alkalomra.

Nemzeti ünnepünk alkalmából hárman részesültek kitüntetésben

Nemzeti ünnepünk alkalmából hárman részesültek kitüntetésben
Dancsiné Czeiner Edit kollégái körében
Virág József középen (szürke mellényben)
Polgár Viktor a városi ünnepségen vette át kitüntetését

„Kiemelkedő Munkáért” kitüntetést vehetett át Dancsiné Czeiner Edit, a Bicske Városi Óvoda óvodapedagógusa a Bicske város érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége és példaértékű munkássága elismeréséül.

Dancsiné Czeiner Edit 1978-ban szerezte meg okleveles óvónői szakmai képesítését. 1984-ben áthelyezéssel került a Bicske Városi Óvoda Kakas tagóvodájába, ezt követően 1995-től Óbarok óvodai ellátását biztosította. 2001-től most már nyugdíjas kora ellenére is a Bicskei Városi Óvoda óvodapedagógusaként tevékenykedik.

Kiemelkedő munkáját mindig következetesen, nyugodtan, a gyermekek érdekeit előtérbe helyezve végezte.

Szintén „Kiemelkedő munkáért” kitüntetést adományozott Bicske Város Önkormányzata Virág Józsefnek, a Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság önkéntes tűzoltója részére az évtizedeken át tartó kiemelkedő munkavégzése, szakmai felkészültsége, kiváló gyakorlati munkája elismeréséül.

Virág József évtizedek óta végzett rendkívüli elméleti felkészültségét és gyakorlati munkáját 2015-ben az „Év tűzoltója" kitüntetéssel ismerték el, idén májusban pedig Vida Pál emlékgyűrűvel jutalmazta a Fejér Megyei Tűzoltó Szövetség.

Kiemelkedő munkavégzése, szakmai felkészültsége, szorgalma, a közösségért végzett áldozatos munkája elismeréséül „Bicskéért Elismerő Oklevél” kitüntetésben részesült Polgár Viktor, a Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság elnöke.

Polgár Viktor 10 éve tagja, két éve pedig elnöke a Bicskei Önkormányzati Tűzoltóságnak.

A műszaki mentés és a tűzvédelem területén munkája igen kiemelkedő, helyzetmegoldó képessége rendkívül gyors és precíz. Az állománnyal szemben humánus, ugyanakkor a munka szempontjából megköveteli a pontosságot, gyors munkavégzést.

Mindenre kiterjedő figyelme révén több pályázati forráshoz jutott már a tűzoltóság, és nagy hangsúlyt fektet a versenyeken való részvételre, illetve az azt megelőző felkészülésre is.  Nevéhez fűződik, hogy a tavalyi év során szakkör jelleggel elkezdődött Bicskén az ifjúságnevelés is. Fontos számára, hogy mind városunk, mind a környező települések lakói nyugodtan hajthassák álomra a fejüket, mindent megtesz azért, hogy az emberek biztonságba érezzék magukat otthonaikban.

Gratulálunk a kitüntetetteknek!

 

Méltó megemlékezés 1956. október 23-a hőseiről

Méltó megemlékezés 1956. október 23-a hőseiről
A Szent László Általános Iskola műsora
Bencsik András főszerkesztő
Bálint Istvánné alpolgármester, Polgár Viktor elnök, Pálffy Károly polgármester

A Szent László Általános Iskola 8. osztályos diákjainak színvonalas műsorával kezdődött az ’56-os hősök emlékére rendezett városi ünnepség Bicskén.

Az ünnepi beszédet ezúttal Bencsik András, a Magyar Demokrata hetilap főszerkesztője mondta, aki az elmúlt 300 év legnagyobb történelmi eseményeit felelevenítve megállapította, hogy a szabadság és a függetlenség iránti vágy korszaktól függetlenül minden magyar emberben benne van, melyért akár az életét is képes feláldozni. Párhuzamot vonva a jelennel hangsúlyozta, hogy mint eddigi küzdelmeinkben, úgy mostani függetlenségi törekvéseinkben is csak magunkra számíthatunk – de mint mondta, ő hisz a szeretet és az összefogás erejében.

Az ünnepség részeként méltatták a „Kiemelkedő Munkáért” kitüntetésben részesülő Dancsiné Czeiner Editet, a Bicske Városi Óvoda óvodapedagógusát és Virág Józsefet, a Bicskei Önkéntes Tűzoltóság önkéntes tűzoltóját, akik az október 23-ai ünnepséget megelőzően, munkatársai jelenlétében vették át e kitüntető címet Pálffy Károly polgármestertől és Bálint Istvánné alpolgármestertől.

A városvezetők az ünnepség részeként átadták a „Bicskéért Elismerő Oklevél” kitüntetést is, melyet idén Polgár Viktornak, a Bicskei Önkéntes Tűzoltóság elnökének ítélt oda a képviselő-testület.

A rendezvényen a hagyományoknak megfelelően köszöntötték a nyugdíjba vonuló közalkalmazottakat és köztisztviselőket is, majd az Emlékezés Virágánál koszorúzással fejeződött be a hősök tiszteletére rendezett megemlékezés.

MEGHÍVÓ

MEGHÍVÓ

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. október 16-án (kedd) 7.00 órakor rendkívüli, nyílt ülést tart a Városházán (2060 Bicske, Hősök tere 4.), melyre ezúton tisztelettel meghívom.

Tulajdonosi hozzájárulás a BTC 2018-2019-es TAO pályázatához

Tulajdonosi hozzájárulás a BTC 2018-2019-es TAO pályázatához

A bicskei 1734/B/6 és 1734/B/28 hrsz-ú ingatlanon fennálló elővásárlási jogról való lemondásról

A bicskei 1734/B/6 és 1734/B/28 hrsz-ú ingatlanon fennálló elővásárlási jogról való lemondásról

Elhunyt Murányi Hajnalka volt önkormányzati képviselő és főállású alpolgármester Bicske Város Önkormányzat saját halottjává nyilvánításáról

Elhunyt Murányi Hajnalka volt önkormányzati képviselő és főállású alpolgármester Bicske Város Önkormányzat saját halottjává nyilvánításáról

Szociális tűzifa igénylés

Szociális tűzifa igénylés

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a települési tüzelőanyag támogatási kérelem benyújtására 2018. október 15-e és 2018. november 30-a között van lehetőség a Bicskei Polgármesteri Hivatal (Bicske, Hősök tere 4.) Szociális csoportjánál.

A szociális tűzifaigénylésre évente egyszer van módja a rászorultaknak a jelzett időpontban, háztartásonként pedig legfeljebb 10 mázsára.

Az igényléshez: - lakcímkártya      

                       - jövedelemigazolás szükséges.

 

Október 13. - áthelyezett munkanap

Október 13. - áthelyezett munkanap

Tájékoztatjuk a Tisztelt Ügyfeleket, hogy a 2018. október 13-ai munkanapon a Bicskei Polgármesteri Hivatalban nem lesz ügyfélfogadás.

Oldalak