Másfél milliárd forint a Szent László-patak rehabilitációjára

Másfél milliárd forint a Szent László-patak rehabilitációjára

Több mint ötmilliárd forintból újítják meg a Váli-víz és a Szent László-patak medrét, a hozzá kapcsolódó védműveket és műtárgyakat, valamint záportározókat építenek a csapadékvíz helyben tartása érdekében.
    A két európai uniós projekt csütörtöki, bicskei nyitórendezvényén Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára hangsúlyozta: a fejlesztések olyan léptékűek, hogy minden helyben lakó életminőségét megváltoztatják. Úgy vélte, ahhoz, hogy hazánk 2030-ra Európa öt legélhetőbb állama között legyen, elengedhetetlenek az ilyen beruházások.
    Tessely Zoltán, a Szent László- és a Váli-völgy területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos, a térség fideszes országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy a Szent László-patak esetében több mint 30, a Váli-víz esetében 45 éve nem voltak átfogó fejlesztések a teljes hosszban. A régóta várt beruházások összértéke 5,143 milliárd forint és közel 70 ezer embert érintenek.
    Az államtitkár kiemelte, hogy a kormány 2010 óta különösen nagy figyelmet fordít az árvízvédelemre, a nagy folyók mellett a kisebb vízfolyásokra is. Az utóbbi években több mint 200 milliárd forintot fordítottak erre a célra, ami egymillió ember vagyonbiztonságát érintette és életminőségének javulását eredményezte.
    Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója rámutatott, hogy a klímaváltozás nagyon komoly problémákat okoz, egyre gyakoribbak a szélsőségek, miközben a csapadékmennyiség nem nő, hanem átstruktúrálódik. Megjegyezte, hogy a klimatikus változásokat hagyományos módszerrel és vízgazdálkodással nem tudják kezelni, ezért a két Fejér megyei projekt keretében új megközelítésben végzik a fejlesztéseket.
    Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója elmondta: nem a víz elvezetése a fő céljuk, hanem a víz helyben tartása a hasznosítás miatt, továbbá a vízi élettér visszaadása a természet számára. Kulcskérdésnek nevezte a mederszelvények olyan mértékű átalakítását, amellyel a kevés és a nagy mennyiségű vizet is képesek kezelni, valamint a víztározást, mellyel az egyre gyakoribb villámárvizek ellen lehet védekezni.
    A sajtóanyag szerint a Váli-víz rekonstrukciójára 3,643 milliárd, míg a Szent László-patak rendezésére 1,5 milliárd forintot fordítanak. Előbbi Óbaroktól egészen Ercsiig folyik 55,5 kilométer hosszan, s a projekt keretében Óbarokon és Válban két záportározó épül, illetve hidak, műtárgyak újulnak meg. A patak esetében a mederrendezésen túl Bicske város árvízvédelmét javítják, duzzasztókat, hidakat és parti sávokat újítanak fel.

 

Forrás: MTI/2018.09.20.

BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT 2018/2019. TANÍTÁSI ÉV

BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT 2018/2019. TANÍTÁSI ÉV

A felsőoktatási szociális ösztöndíjrendszer az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok számára is elérhetővé kívánja tenni a felsőoktatásban való részvételt. E cél elérésének érdekében a kormány mind központi költségvetési, mind pedig önkormányzati forrásokat mobilizálni kíván.

Az idei évben a pályázati kiírás alapján a kérelem benyújtható

2018. október 05-tól 2018. november 6-ig.

A Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer többszintű támogatási rendszer, amelynek pénzügyi fedezeteként három forrás szolgál:

 (1) A települési önkormányzatok által nyújtott támogatás:

A Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer célja, hogy a szociális támogatási rendszerben azon a szinten történjen a döntéshozás, ahol a legtöbb ismeret birtokában képesek a rászorultságot elbírálni. Ennek megfelelően az önkormányzat által évente kiírt Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat (a továbbiakban: Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat) helyben kerül elbírálásra. A támogatás havi összegét pályázónként állapítja meg az önkormányzat.

 (2) A megyei önkormányzatok által nyújtott támogatás:

A megyei önkormányzat tetszőleges összeggel kiegészítheti a települési önkormányzat által támogatott pályázó vagy pályázók számára megítélt, települési önkormányzati forrásból fedezendő ösztöndíj összegét.
(az (1) és (2) együtt: önkormányzati ösztöndíjrész)

 (3) Intézményi támogatás:

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Minisztérium) a felsőoktatásban már tanuló vagy a továbbiakban tanulni kívánó, szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok támogatásához oly módon kíván hozzájárulni, hogy a települési (és a megyei) önkormányzat által megállapított támogatási összeget az önkormányzati támogatással megegyező mértékben – a Rendelet 18. § (5) bekezdése szerint a Minisztérium hivatalos lapjában évenként közzétett értékhatárig – kiegészíti. Az intézményi ösztöndíjrész egy főre eső maximuma a 2017. évi fordulóban 5.000 Ft/fő/hó volt. (intézményi ösztöndíjrész)
A Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer 2013. évi fordulójától kezdődően az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Minisztérium) és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban: Támogatáskezelő) a Bursa Hungarica pályázatok, illetve ösztöndíjak kezelésére kifejlesztett Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben (a továbbiakban: EPER-Bursa rendszer) indítja el a pályázatok kezelését!

a) A pályázatbeadáshoz az EPER-Bursa rendszerben pályázói regisztráció szükséges. A regisztrációt követően tölthetik fel pályázati adataikat a csatlakozott önkormányzatok pályázói az EPER-Bursa rendszerben. (Elérése: https://www.eper.hu/eperbursa/paly/palybelep.aspx). A személyes és pályázati adatok feltöltését követően a pályázati űrlapot kinyomtatva és aláírva a települési önkormányzatnál kell benyújtaniuk a pályázóknak. A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együttesen érvényes. A pályázati kiírásban meghatározott valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül. Amennyiben van mód hiánypótlásra, a pályázati kiíráson azt is fel kell tüntetni. A benyújtott pályázatok befogadását az önkormányzatnak az EPER-Bursa rendszerben igazolnia szükséges. A nem befogadott pályázatok a bírálatban nem vesznek részt.

b) A Bursa Hungarica Ösztöndíjban az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet 18. § (2) bekezdése alapján kizárólag a települési önkormányzat területén állandó lakóhellyel (a továbbiakban: lakóhely) rendelkezők részesülhetnek. [A Kormányrendelet „állandó lakóhely” fogalma a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény „lakóhely” fogalmának feleltethető meg, amelyet a pályázó a lakcímkártyájával tud igazolni.]

c) Az ösztöndíj időtartama:
"A" típusú pályázat: 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév (a 2017/2018. tanítási év második féléve és a 2018/2019. tanítási év első féléve);

"B" típusú pályázat: 3x10 hónap, azaz hat egymást követő tanulmányi félév (a 2019/2020.,  2020/2021., és 2021/2022. tanítási év).

d) A pályázók köre:

Az "A" típusú pályázatra azok az önkormányzat illetékességi területén lakóhellyel rendelkező,
hátrányos szociális helyzetű pályázók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali tagozatos), alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy felsőfokú szakképzésben folytatják tanulmányaikat.

"B" típusú pályázatra azok az önkormányzat területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű (a 2018/2019. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolás, illetve felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe felvételt még nem nyert, érettségizett) pályázók jelentkezhetnek, akik a 2019/2020. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézményben teljes idejű (nappali tagozatos) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben kívánnak részt venni.
„B” típusú pályázatra jelentkezők közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik 2019-ben először nyernek felvételt felsőoktatási intézménybe és tanulmányaikat a 2019/2020. tanévben ténylegesen megkezdik.

Nem részesülhet támogatásban az a pályázó, aki:
- középiskolai akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésben vesz részt
- a Magyar Honvédség és a fegyveres szervek hivatásos és szerződéses állományú hallgatója
- doktori (PhD) képzésben vesz részt
- külföldi intézménnyel áll hallgatói jogviszonyban.

e) Az ösztöndíj elbírálása kizárólag szociális rászorultság alapján, a pályázó tanulmányi eredményétől függetlenül történik.

f) A pályázók a következő személyi és egyéb adataikat kötelesek a pályázatban megadni:

"A" típusú pályázat: név, anyja születési (leánykori) neve; születési helye és ideje; lakóhelye
(lakcímkártyával igazolhatóan); adóazonosító jel, felsőoktatási intézmény, kar, szak/szakpár megnevezése, telefonszám, e-mail cím. A pályázó az intézmény, kar és szak/szakpár teljes nevét a felsőoktatási intézménynél nyilvántartott hivatalos formában köteles megadni.
"B" típusú pályázat: név; anyja születési (leánykori) neve; születési helye és ideje; lakóhelye
(lakcímkártyával igazolhatóan); adóazonosító jel; telefonszám, e-mail cím.

g) A pályázó szociális rászorultsága igazolására köteles megadni a vele egy háztartásban élők (a pályázó lakóhelye szerinti lakásban életvitelszerűen együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek) egy főre jutó havi nettó jövedelmének forint összegét.
Az EPER-Bursa rendszerben a pályázók a regisztrációt követően maguk rögzítik adataikat – azokért a továbbiakban teljes büntetőjogi felelősséget vállalva – jelentősen csökkentve így a téves adatszolgáltatást. A pályázat benyújtása után a pályázóknak lehetőségük nyílik arra, hogy az elbírálástól az ösztöndíj kifizetéséig nyomon kövessék pályázatukat.  A települési önkormányzatoknak a pályázók által elektronikusan kitöltött és az EPER-Bursa rendszerből kinyomtatott pályázati űrlapon az önkormányzathoz benyújtott pályázatok befogadását, formai ellenőrzését és elbírálását kell elvégezniük az EPER-Bursa rendszerben.
 
A Bursa Hungarica Ösztöndíjat (mind az önkormányzati, mind az intézményi ösztöndíjrészt) az a felsőoktatási intézmény folyósítja a hallgatónak, amelytől a hallgató – az állami költségvetés terhére – támogatást kap.
Amennyiben a hallgató egy időben több felsőoktatási intézménnyel is hallgatói jogviszonyban áll, abban a felsőoktatási intézményben részesülhet támogatásban, amellyel elsőként létesített hallgatói jogviszonyt. A felsőoktatási intézmények szerződése alapján folyó, közösen meghirdetett – egyik szakon
nem hitéleti, a másik szakon hitoktató, illetve hittanár – kétszakos képzés esetében a hallgató az állami felsőoktatási intézmény részéről kaphat juttatást.

Pályázatukat azok nyújthatják be, akik megfelelnek a Támogatáskezelő által kiírt feltételeknek és az egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének kétszeresét, 2018. évben 71.250,-Ft-ot.
 

Bicske, 2018. szeptember 26.

Az Egészségfejlesztési Iroda októberi programja

Az Egészségfejlesztési Iroda októberi programja

MEGHÍVÓ

MEGHÍVÓ

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdálkodási Bizottsága 2018. szeptember 26-án (szerda) 8.00 órai kezdettel rendkívüli, nyílt ülést tart a Városházán (2060 Bicske, Hősök tere 4.), melyre ezúton tisztelettel meghívom.

Lakóingatlan adás-vételéről

Lakóingatlan adás-vételéről

Felavatták Bicske első műfüves focipályáját

Felavatták Bicske első műfüves focipályáját
Gellei Imre

Gyermek futballmérkőzéssel avatták fel szeptember 24-én Bicske első műfüves focipályáját a Bihari utcában.

Az ünnepélyes átadón köszöntőt mondott Pálffy Károly polgármester és Gellei Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség szakmai bizottságának tagja, a magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya.

A Magyar Labdarúgó Szövetség TAO-beruházásában megvalósuló létesítményhez hathatós támogatásával hozzájárult a Robinia Group Kft, a Bicskei Egészségügyi Központ és a Tibi-Fém Kft.

A szalagátvágást követően pályára lépett a Tanoda és a BTC csapata, hogy összecsapásukkal elsőként próbálják ki az új pályát.

A pálya működtetéséről a Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető gondoskodik.

MEGHÍVÓ

MEGHÍVÓ

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. szeptember 26-án (szerda) 8.30 órakor soros, nyílt ülést tart a Városházán (2060 Bicske, Hősök tere 4.), melyre ezúton tisztelettel meghívom.

MEGHÍVÓ

MEGHÍVÓ

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének Város- és Vállalkozásfejlesztési Bizottsága 2018. szeptember 24-én (hétfő) 15.00 órai kezdettel soros, nyílt ülést tart a Városházán (2060 Bicske, Hősök tere 4.), melyre ezúton tisztelettel meghívom.

MEGHÍVÓ

MEGHÍVÓ

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének Humánerőforrások Bizottsága 2018. szeptember 24-én (hétfő) 9.00 órai kezdettel soros, nyílt ülést tart a Városházán (2060 Bicske, Hősök tere 4.), melyre ezúton tisztelettel meghívom.

MEGHÍVÓ

MEGHÍVÓ

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdálkodási Bizottsága 2018. szeptember 24-én (hétfő) 08.00 órai kezdettel soros, nyílt ülést tart a Városházán (2060 Bicske, Hősök tere 4.), melyre ezúton tisztelettel meghívom.

Oldalak